picture

picture

2014. december 31., szerda

B.U.É.K.!!

  Minden olvasómnak kívánok sikerekben gazdag, szerencsés új évet 2015-re! Mindenkinek kitartást, kéz- és lábtörést és persze sok-sok malackodást!!! Ne rúgjatok be sokszor, annál többet hancúrozzatok, az nem árt annyira!!! ;)

2014. december 30., kedd

Csak egy értelmetlen firkálmány

  Milyen érzés az, ha egy világ dől össze benned? Ha elveszíted a Mindent?
  Nem, neki nem ez az igazi arca! Őt nem lehet csak úgy elcsábítani! De ha mégcsak ez lenne a legkisebb bajom... Mondjátok azt, hogy minden pasi ilyen! De ő nem CSAK EGY PASI.
  Nem, most nem Sergiu-ról beszélek, nem hagyott el, és senki nem csábította el, maximum a kicsi Marcsája...
  Nem, most másról van szó. Aki miatt belefogtam mindenbe, hogy jobb legyek nála, aki felállította elém a mércét, hogy tessék, ezt pipáld le! Nem volt a legjobb, sosem volt, de nekem kihívást adott, hogy van miért végigcsinálni! Adta a példát, hogy bírj ki ennyit, erre tegnap éjfélkor kopogtat: Suzie kidobott. Aztán a kezembe nyomott egy marék lapot: bizonyíték, ok Suzie végleges döntésére. Kilenc évet csak úgy eldobott? Ki az ablakon, mintha ingyen lett volna! Pedig mennyi könny, szenvedés és pofon elcsattant miatta... miattuk.
  Felnőtt emberek, semmi közöm, hogy beleszóljak, és tudom; ha Ádám nem olyan kíváncsi, akkor sosem szakítja le a tiltott gyümölcsöt. De ha az alma nem hívogatja olyan édesen Ádámot, akkor Ádám nem szakítja le. Mindketten hibásak, minden szemszögből, nem mondtam, hogy nem, de nekik az a mákjuk, hogy az emlékeken kívül nincs mit veszíteniük.
  Nem ők az egyetlenek, akik mindezen keresztülmennek. Vannak, akik még a mai napig nem tudják, hány, meg hány ilyen tiltott gyümölcs van, de akik igazán megszenvedik, azok nem ők.
  A szenvedő alanyok a magamfajta kis hülye libák, akiknek az élete egy bizonyos bálványát törik össze, nem gondolva senkire, semmire.
  Tudod milyen ez? Amikor harcolsz egy csatában egy király alatt, hogy kapj pénzt, amiből eltartod magad, földet, amin felépíted a kis kuckódat, szerelmi fészkedet, és reménykedsz a szerelemben, egy nő vár rád valahol, aztán egyszer csak a képedbe nyomják, hogy nincs is kivel harcolni, nincs sem föld, sem nő, mert meggondolták magukat, akció lefújva. Te pedig töretlenül hiszel.
  Az a legborzasztóbb, ha vissza is élnek a titkaiddal. Ha megbíztál valakiben, aki ezek után; akár bosszúból, akár szenvedélyből, nézik, ahogy szenvedsz a saját viselt dolgaidtól.
  Ilyenkor egyesek hálá adnak Istennek, hogy nekik nincs ilyen elég közeli barátjuk, de figyelmeztetem őket: tegnap éjfélig nekem sem voltak! Ekkor fogadod meg, hogy soha, egy újdonsült családtagjelöltet nem fogadsz be, mert eddig is kígyót melengettél, hogy elátkozod még a napot is, mikor megismerted!
  És megköszönöd mindazoknak, akik lelket vernek beléd a legrosszabb pillanatokban, esetleg két és fél órában, vagy küldenek egy kósza puszit lefekvés előtt. A barátokat nem kell visszautasítani. Ha valami bajuk van, megkeresnek, és mindig lesz olyan, akit Te is megkereshetsz!

In memoriam: fratres meus

2014. december 30.

2014. december 29., hétfő

Egy barátnőm idézete

  Nem kikapcs gombra van szükségem, hanem egy szüneteltetőre. Álljon meg minden körülöttem. Lebegni akarok a semmiben és feltöltődni. Egy időre elfeledni a rám nehezedő apró súlyokat, megyek nagy teherré válva nehezítenek el, meggyengítve a padlóra küldenek. De ha a padlón is vagyok, fel kell állnom és folytatnom.
  És amúgy is, ez csak egy szünet gomb, nem kell neki az örökkévalóságig így maradnia...!

2014. december 28.

Ugye, hogy ez a pár szó mennyire lényegretörő? Mennyi varázslat van benne? Lehet, hogy ő is csak egy kezdő firkáló, de van tehetsége!

2014. december 19., péntek

Tépelődés

  Érdekes, egy ember hányszor csalódik más emberekben. Vagy csak elveszíti  hitét? Közönséges bolondnak titulálják, miközben alig ismernek belőle pár dolgot. Igen, vannak ilyenek, nem is kevesen. Vannak, akik magukban nevetik ki az ilyen titulált bolondot, vannak azonban olyanok is, akik felhasználják a saját céljaikra, esetenként a saját hazugságaikra.
  Borzasztó tud lenni, ha nem hisznek egy ilyen ‘bolondnak‘, és csodálkoznak, ha sokszor az egyszerű szexbe, vagy munkába menekül. Bele lehet-e bolondulni abba, ha valakit eleve annak néznek? Igen, pláne, ha nincsenek körülötte olyan további idióták, akik szinten tartják egymást.
  Keresni ilyen idiótákat? Akik minden ilyen baromságban benne vannak, vagy ha nem is, akkor legalább távolról, lélekben támogatni tudják? Nagyon nehéz, ebben biztos vagyok. Pláne a mai világban; alig van pár őszinte ember, de azok is, inkább csak maguknak tartják meg az igazi énjüket, minden alkalomra azt hiszik, ez az igazi. Persze, ha rájönnek, hogy elutasították, becsapták őket, magukban sírdogálnak, annak ellenére, hogy megkeresnék azt, akinek igazán szüksége van rájuk, esetleg ezt már korábban a szemébe is mondták.
  Néhányan képtelenek beismerni, hogy szükségük van egy olyan emberre, párkapcsolaton kívül(mert most természetesen szó sincs párkapcsolati dolgokról), akinek mindent elmondhatnak magukról, aki meghallgatja őket, mert túlságosan féltik magukat. Teljesen feleslegesen gubózzák be magukat, pedig ha kicsit is nyitottak lennének a másik felé, akkor máris könnyebb lenne mindkettejük élete. Lehet, hogy ez női dolog, de jobb néha valakinek kimondani mindent, mintha csak magunkban raktároznánk, aztán egyszer csak kirobbanna belőlünk... mondom én...
  Nagy szavak, de higgyétek el, igazam van! Okos ember más kárán tanul, hülye még a sajátján sem!
...Mit meg nem tennék azért, hogy teljesen újrakezdhetném vele ezt az egészet... de már elb*sztam, ez kétségtelen. Egy komplett elmebetegnek tart, azt mondta, menjek el orvoshoz... valaki írjon, és támogasson egy kicsit, mert én ebbe fogok beleőrülni!
       Lécci valaki!

2014. december 18., csütörtök

Hot gay bombastick...

  Hogy kicsit elszakadjunk a hetero történetektől, és persze Derektől, íme egy kis ínyencség a meleg, illetve biszexuális honfitársaknak, esetleg azon embereknek, akiknek megtetszik! Follyon a nyálatok utána egész nyugodtan, ismerlek benneteket ennyire! ;)
Aliasz Brent Everett...

Álmok álma... bár sose történne meg!

  Ronita Dereket várta, az utcán sétált. Nyakig begombolkozva, bakancsban, szőrös kabátban, táskája merőben elütött mindenétől.
  A sötét eget figyelte, a leheletnyi felhők alól kibújó apró csillagokat, a lámpákat, amik fénybe borították az összes utcát. Egy arc sem maradt megvilágítatlanul, csak azok, akiknek kapucniuk mélyen a fejükbe volt húzva, szemeik sejtelmesen villogtak, mint egy-egy kóbor macskáé, kezeik zsebbe dugva, ki tudja, mit szorongathattak benne...
- Hé... te! - egy ismerős hang szólította meg, ám nem volt az az ismert hangszín, amit annyiszor hallott. Megfordult, és Duke támolygott felé egy emeletes ház mellől.
- Ugye engem vártál! - Duke-ról dőlt az italszag, szemei véreresen forogtak, ruhája azonban teljesen ép volt. Megragadta a lány vállát, mint egy egyszerű korlátot, majd erőszakos puszit nyomott a selymes arcra.
- Duke, mi van veled? Hol buliztál ennyire? Holnap meló, nem? - Ronita tanácstalanul, meglepetten bámulta az áhitott férfi, Derek édes bátyját. Lehet egyáltalán ilyen? Vagy csak álmodik? Neem, lehetetlen, hogy álmodjon, hiszen reggel beszélt Derekkel a randi miatt. De hogy közben pont Duke-kal fusson össze? Ráadásul feltűnt pár hasonló állapotban lévő barát is, őket a lány nem ismerte.
- Helyes kislányt találtál, Duke! - szólt egyikük. - Most elviszed te, vagy vihetem én?
- Nemmm bántod, ... mert ... mert ... ő az enyém! - Duke egy határozott mozdulattal belemarkolt Ronita fenekébe, majd átkarolta a vállát, és húzta magával két háztömb közé, ahová a lámpák fénye se jutott el...
  Ronita kezdett félni; Duke-nak sosem volt mégcsak olyan megmozdulása sem, hogy utaljon bármiféle mocskos megjegyzéssel a szexre, sosem mondott semmi konkrétat, hogy ‘jó a segged‘, vagy hasonlók. Sejtelmes vigyorok ragadtak a szájára, mint Dereknek, ha a szexen járt az eszük, mindketten utaltak rá, de Ronita legalább tudta, hogy Derek erre utazik. Duke-nak viszont van egy felesége! Ettől függetlenül ugyanolyan perverz, de Ronitára sosem mozdulna rá.
Rohamos köhögés gyötörte Duke-ot a gyaloglás közben, folyamatosan dülöngélt, támaszt keresett a fal mellé érve, hogy viszont lássa vacsoráját...
  A hideg futkosott a lányon, közben megpillantotta, hogy az ugyancsak csiccsentettek követik őket.
  Duke hatalmasat köpött a repedezett járdára, megfordult, és Ronitát a házfalnak préselve nyálas ajkait a lányéra szorította. Ha valamiben volt erőszak, akkor az ez a szájra puszi volt... illetve lett volna, ha a férfi kezei el nem kezdik tapogatni a finom halmokat kabáton keresztül.
  Ronita majd‘ elhányta magát. Próbálta ellökni Duke-ot, de ő annál jobban szorította magát, feje kóvájgott, lihegése hangosabbá, erőteljesebbé vált.
- Duke? - Derek rekedtes hangja hallatszott a közelből. Ronita szíve feldobogott, de még mindig nem bírt elszakadni Duke-tól. Csukott szájjal sikított egyet, Duke keze ekkor ért a lába közé. Derek a sikításra szaladt oda hozzájuk. Sokkolva nézte bátyját, karjaiban Ronitával...
  Vállon ragadta Duke-ot, mire rájött, hogy teljesen részeg. Köhögött ő is egy kicsit, bátyja egyik kezét a vállára vette, Ronitára rá sem nézett.
  Kihalászott Duke egyik zsebéből egy kulcscsomót, majd elcaplattak a szemben lévő ház ajtajához. Magas bérház, vasajtóval, vaserkélyekkel, vastag redőnyös ablakokkal.
  Derek benyitott az ajtón, eltűntek a sötét folyosón.
  Ronita térdre rogyott. Hullani kezdtek gyöngyszerű könnyei, öklendezett, és hányattatta magát. Annak ellenére, hogy alig jött ki belőle egy kis epén kívül valami, addig csinálta, míg Derek vissza nem jött. Ez  sacc per kábé, úgy fél óra volt.
- Jól vagy? - Derek hangja halkan törte a csendet, és a templomharagok kolompolását, Ronita szemeibe mélyedve próbált valami magyarázatot találni a történtekre.
- Igen... megvagyok... - Ronita remegett. Derek óvatosan magához ölelte, felálltak, és elindultak a kivilágított utcán.
*
- Emlékszel az első benyomásra? - Ronita sosem beszélt még ilyen komolyan Derekkel, mint most. De a férfi az életéért sem hagyta volna ki ezt a labdát lepasszolatlanul.
- Nem is volt még első benyomás! - Derek szája sarkában megjelent a jól ismert kaján vigyor, de a lány alig látta még a kivillanó tökéletes fogsort is a város éjjeli fényeiben. A férfiből csak annyit látott, amennyit a korlátra támaszkodó, hátulról megvilágított testet a gyér fény engedett, kissé kipucsítva, egyik lába a korlát alatti betonperonon pihenve.
  Sötét éjszaka volt, sőt, hideg is... nem csoda, hétköznap este, fél tizenegykor. Ráadásul decemberben. Derek kihasználhatta volna az alkalmat, ahogy Ronita ismerte, de a férfi egy csomó meglepetést tartogatott...
- De igen, a melóban.
- Jah... Jaaaah, - csak később esett le neki a dolog.
- Változott a véleményed rólam? - Ronita kereste azt az őszinte tekintetet, amit meglepő módon meg is talált.
- Nem. Miért? Kellett volna, hogy változzon? - Derek valahogy olyan idegennek tűnt a lánynak. Kezdett rájönni, hogy az általa vágyott férfi nemcsak egy felszínes pasi, mint a filmbeli tökéletes, szőke, kék szemű bábok. Tudom, sem szőke haja, sem kék szemei nincsenek, de tökéletesnek mindenképpen az. Főleg most, a megtestesült vágyként; Adonisz teste szexis kék dzsekibe burkolva, erős lábaira egy egyszerű világos farmer feszült.
  Ronita sosem gondolta volna, hogy Derek hajlandó lesz vele nyilvános helyen mutatkozni, pláne a város egyik legforgalmasabb terén. Az élete egyszerűen annyira szervezett volt, sehová nem tudna betenni egy ötperces cigiszünetet sem (annak ellenére, hogy nem cigizik), most mégis itt van. Igaz, alig volt élet, de a lányból áradt az a fajta érzés, amitől a kabátja alatt lángolt a bőre, kis idő múlva pedig hideg cikázott át törékeny kis testén.
- Csak gondoltam, hogy változik, mert felnőtt férfi vagy. De mindegy is. - Ronita rettenetes zavarban volt, nem tudta mit mondjon... Az a baj, hogy Derek sem mondott semmit. Szimplán az érzelmeikre hagyatkoztak, bámulták egymást, vagyis bámulták volna...
  Derek merengett valamin. Látszott rajta, hogy egy teljesen másik világban van, amitől Ronita megijedt, borzasztóan. Egyáltalán milyen érzéseket táplál iránta? Van valami érzése, vagy csak egy darab húsnak tekinti, egy prédának, akit el kell ejteni? Önkéntelenül is hátrált egy lépést, közben majdnem elcsúszott. Derek még erre sem figyelt fel.
- Min gondolkozol? - a lány kénytelen volt megtörni a csendet.
- Azon, hogy holnap baromi fáradt leszek.
- Mégis itt vagy, pedig előre tudtad!
- Azt nem, hogy most még nem leszek ágyban!
  Dereknek mindenre van valami epés megjegyzése, most mégis olyan gyűrött, mint egy használt rongydarab. Megbocsátható bűn, mert egész héten dolgozott, ráadásul tökéletes napirendje van ahhoz, hogy ne legyen fáradt.
- Ha csak ezen múlik, menj haza, feküdj le, én is hazamegyek valahogy! - Ronita most jobbnak érezte, ha mégcsak nem is néz a férfira.
- Elvihetlek... - mondta alig hallhatóan, de Ronita meg sem állt. Szíven döfték, nagyon komolyan, pedig nagyon is tisztában volt azzal, hogy Dereket abszolút nem érdekli. Egy ilyen pasit? Egy született macsót? Sosem lenne képes egy nővel élni, és ugyanazt a nőt testtel-lélekkel szeretni. Savanyú mosoly ült az arcán, rázta a fejét.
"Hülye! Hülye vagy Ronita! Egy HÜLYE!!!"
  Hangos, határozott lépteket hallot maga mögül, mire nem meglepő módon Derek ragadta meg a karját, magához rántotta, szikrázó szemekkel, kissé vicsorogva, mintha egy hatéves kislánynak mondaná:
- Nem azért maradtam veled, hogy most csak úgy elmenj!
A lány dermedve nézte a hatalmas férfit, akitől azt hitte, sosem ijedhet meg... hát most mégis.
Derek kézen fogva vitte Ronitát egy autóig, ami nem is az övé volt; a bátyjáé, Duke-é. Egyszerű, fűzöld autó, de mégis, mint Duke, olyan kis különc...
Amint beültek, Derekből valami hihetetlen erő áradt, ezt még sosem érezte... vagy a gyárban amikor majdnem megcsókolta?
- Nem akartalak megijeszteni! Csak... nem tudom mit kezdjek veled! - mondta ezt Derek halkan, mintha félne valamitől. Nemúgy, mint Ronita; meghúzta magát, a szemét is alig merte kinyitni. Ahogy a férfi keze közeledett felé, nem is akarta, hogy hozzáérjen, de olyan jól esett. Rettegni és közben megnyugodni ugyanattól az ember jelenlététől... ez lehetséges?
Ronita csak azt érezte,  hogy Derek simogatja, erős kezei gyengéden érintik a selymes bőrű arcot, majd mélyen a szemébe néz. A barna szemek varázsa... örökkévalóság... a lány szája lassan résnyire nyílt, utat engedve Derek kutató nyelvének...
Ez a csók... hosszú volt... és édes... és Derekkel...
Éjjel, a csillagok alatt... Ronita tenyerei közé zárta a puha férfiarcot, azt hitte sosem lesz vége...
Mély csend ereszkedett rájuk a csók után. Ronita az ölébe eljette kis kezeit, melyet Derek az úton meg-megérintett, bársonyos pillantásokat vetve arra az ártatlan teremtményre, aki mellette ült. A lány izgatott volt, várta, mi lesz a sorsa ma éjszakára, és már nem is félt annyira. Ez a csók elárulta Dereket, akarata nélkül...
A kis kertes ház már ismerős volt a lánynak álmaiból, de hogy tényleg itt fog éjszakázni Őmellette... az álmok álma.
*
Ronita felriadt. Zuhogott az eső, villámlott, a szél süvített az ablakon, tépte a drága függönyt. Szája kiszáradt, de amint ivott egy kis vizet, valami borzasztóan kellemetlen ízt érzett; savanyú volt, közben keserű is, de édeskés utóíz társult hozzá. Duke futott át a gondolatain, az álom, amiben újfent Derek jelent meg, a hős, aki csak jelenlétével adott biztonságot, közben törődése kiterjedt bátyjára is. Most akkor ki még a gyerek? Ki szorul támogatásra? Mert, hogy ebben Derek az abszolút felnőtt, az biztos!

2014. december 18.

2014. december 11., csütörtök

In memoriam

  Megyek a sötétben, a hideg esőcseppek apró lándzsákként csapódnak az arcomba. A szemüvegem alól alig látok ki, a füstben a cseppecskék hosszú, vigyorgó kis ördögökként csapnak le rám. A szél is fúj egy kicsit, de nem érdekel. A cigim utolsó meleg slukkjait szívom, de alig segít valamit; a testem csak annyira nyugszik meg, hogy pár nagy levegővételhez jussak, aztán ugyanolyan gyorsan dobog a szívem, mintha semmi sem történt volna. Bolyongok a nagyvilágban, nem találom a helyem, amin abszolút nem lepődik meg senki körülöttem, pedig csak Kelda tudja mi bajom van. Ám ő sem tud sokat segíteni a maga kis szűziességével, amit imádok benne. Ő az a két lábon járó ember, aki szerelmesen is tudja, mikor mit kell tennie, ellentétben velem. Ha neki tetszik meg valaki, akkor ő csendben, a háttérből imádja, a Facebook adatlapját nézegeti, mikor mit osztott meg, mert az biztos vicces és menő, annak ellenére, hogy a kiszemelt pasi olyan szürke kisegér, akit csak ő vesz észre. Különlegesek ezek a pasik  mert aki egyszer Keldát megkapja majd, azt a csajszi a tenyerén fogja hordani, de elvárja azt is, hogy vele is azt tegyék, de csak csendben, maguk között legyen ilyen, a környezetük felé teljesen átlagosnak tűnjenek.
  Ahogyan Derek is ezt teszi; kifelé minden teljesen átlagos, de ami belül van... tipikus szexéhes kandúr, aki minden útjába akadó gombolyaggal eljátszik, csak legyen rá ideje. Katonaévei alatt megtanulta, hogy az életet élvezet céljára teremtették, nem azért, hogy egy nő mellett megállja a helyét. Állati ösztön, na az az a dolog, ami neki van 99,9% -ban. Esze is van, nehogy azt hidd, de szerinte az észt nem érettségiben mérik.... ezt most sértésnek vegyem? Nem annak szánta, ezt tudom, de azért mégis érdekes élete van neki is. Fogalma sincs, mit csináljon Ronitával, hiába van előtte a kínálkozó alkalom, csapdának hiheti, vagy nem tudom. Nem mer lépni, ez biztos, mintha a homlokára lenne írva.
  Hiába látom gyönyörű barna szemeit magam előtt, érzem ugyanazt a dezodort, amit ő használ, vagy egyszerűen azt a tanácstalanságot, amit érez, ugyanúgy érzem Ronita kétségbeesését is.
  Csakhogy ez az elvetemült nőszemély a minap közölte velem, hogy én is ismerem Dereket...
  Igazából amit ő ismerettségnek tekint, hogy találkoztam párszor a sráccal, tényleg olyan, mint amilyennek Ronita lefestette. Ám én a bátyját, Duke-ot és Duke feleségét, Edyt-et is ismerem.
  Derek valami elképesztő. Bevallom, rám is nagyon erősen hatott, mint látjátok az írásaimból is, de ez a pasi még Sergiu- val is vetekedhetne. Tudom róla, hogy esze ágában sincs, és hogy Ronitával ugyanazt a macska-egér harcot fogja vívni, de együtt érzek mindkettejükkel.
  Nagyon csodálom Dereket, mind férfit, mind gondolkodó embert, mert bár ő sem tökéletes... jóh, ő pont az :)
Egyszerűen semmi indokot nem tudok adni arra, hogy valaki utálja. A kortársai, alkalmazottjai talán, mert néha elég szigorú, makacs és kanos, játsza a buzit, meg a nagy macsót. Talán túl őszinte vagyok, vagy csak naiv, esetleg "fiatalka" ahogy ő mondaná, de előttem nyitott könyv. Olvasom a múltját, a jelenét, a jövőjét... csak a szándékai homályosak kicsit...

Tudom, hogy unjátok már szegény srác képét, és szidtok engem is vele együtt, hogy miért írok ennyit róla, de Nektek üzeni, hogy:
"Szidjanak, majd megszeretnek", és "Széles a hátam, elbírom"
Megnyugodhattok, folytatom még a sorozatot, de nem sokáig.

2014. december 11.

2014. november 23., vasárnap

Egy dalocska

  Fülemben egy dallamocska cseng, napok óta ezt dúdolom, de nem tudtam mindezt mire vélni. Talán egy tudatalatti jel valamire? Vagy szimplán az agyam játéka a lelkemmel, egy olcsó kis trükk, hogy a tudomány, a racionalizmus jobb az egyszerű, rendszertelen, ösztönös gondolkodásnál?
  Egyenlőre erről fogalmam sincs, de hogy Sergiu-t juttatja eszembe, az tuti... mindenesetre azt megéri, hogy egyszer meghallgasd, és beleszeress!!!

http://www.youtube.com/watch?v=_gl6UilAa5M&feature=youtube_gdata_player

2014. november 20., csütörtök

Nyári meló? Nem, azon már túl vagyunk!!!

  Hogy lehet az, hogy Derek csak úgy egyik pillanatról a másikra felhívja Ronitát?
"Ég a pofám, hogy eddig nem hívtalak, de életbevágó események történtek, rokonom életmentő műtéten esett át, és pont ma reggel jutottál eszembe. SMS-t akartam küldeni, aztán rájöttem, hogy fel is hívhatlak."
  Ezek után lehet mondani A PASI-nak, hogy nem randizok veled? Hát igen, Derek volt ilyen bátor: "Holnap megpróbálom megoldani."
  Ronita a csúcson érezte magát.
  Fél órával később kapta az SMS-t: "Csak az jutott eszembe reggel, hogy kívánlak...."
  Ronita mindenhol remegett, a lábai, a szíve, szaporán vette a levegőt, két egész napon keresztül.

*

  A város fényei most gyulladtak fel, de Derek sehol sincs...
- Hogy lehettem ekkora ökör, hogy hittem neki? - Ronita kishíjján sírva fakadt, ahogy ült a buszmegállóban, kezei apró telefonjára fagytak, ahogy leste; mikor hív, vagy küld valamit? Nehéz lenne egy bocsi-t, vagy valamit küldeni?
  Erre a következő pillanatban: "Majd hívlak, ha tudlak"
  Ronita arca még fancsalibb lett. Buszozott haza, elment Derek munkahelye mellett, nem csörgött a telefon. Várta már, hogy mikor nyomhatja ki azt az átkozott készüléket, erre ahogy belép a lakásba, azonnal hallja azt a kínzó hangot.
"Ne haragudj, de nem tudtam eljönni, tudod, hogy ha rajtam múlik akkor bármikor elmehetnék. Jövő héten tuti, hogy összehozzuk. Tudod, hogy hiányoztál!"
  Naneee, Ronitának már ekkor elszakadt a cérna, pedig Derek előtt erősnek kell mutatkoznia. Teljesen elázott mindene mindig, akárhányszor csak Derek az eszébe jutott, nemhogy akkor, ha a fülébe duruzsolja, h hiányzott neki... legszívesebben két ujját tövig csúsztatta volna magába, és a telefonba búgta volna: baromira kívánlak, azonnal gyere, és tégy a magadévá!!!!!!!!!! Lehet, hogy aznap este egyikük sem aludt volna...
  Egyre csak az csengett Ronita fülében; Hiányoztál! Jövő héten összehozzuk! Még álmában is rá gondolt, ahogy ráhasal a férfi ágyára, Derek pedig a lányhoz préseli kidolgozott testét. Szerszáma szinte odaillik a lány félgömbjei közé, forró lehelete Ronita fülét csiklandozza. A következő pillanatban Derek ölében ül Ronita, karjai a dereka köré fonva, a lány mellei Derek csupasz mellkasahoz nyomódtak. Ajkaik csókban értek össze, heves, szenvedélyes, cseppet sem szerelmes csókban. Derek hátradől az ágyon, Ronitát fenekénél fogva tartja, szája folyamatosan csúszott a kecses nyakra, a vallgödrökbe, a maroknyi mellekre.
  Ronita csak élvezte az Isteni kényeztetést, átölelve tartotta a tökéletes férfiarcot, tarkóját finoman karmolta festett körmeivel.
  Derek a csúcsra juttatta, még álmában is, de mire Ronita felkelt, riadtan vette észre, hogy nincs mellette senki, tangájában a borsónyi csiklója keményen bújt, amihez kénytelen volt benyúlni. Ekkor tényleg felcsúsztatta az ujjait is, ütemesen lökte, közben Derek nevét suttogta. Mielőtt görcsösen, kicsit rángatózva élvezett volna el, hirtelen fájdalom hasított belé; egy alkalom. Csak ennyire kellek neki, semmi többre. Egy alkalom, után még az utcán is elmegy mellettem anélkül, hogy megismerne, ráadásul sehogy sem tudok majd vele beszélni. Nem lesz vele több egy kósza óránál, vagy kettőnél, a telefont nem fogja felvenni, nem fog visszahívni. Ezekre a gondolatokra sírva fakadt, teste vonaglott, és a férfi nevét sikította a fekete éjszakába burkolt szobában: Derek!

2014. november 18., kedd

Mese habbal

  Reidar is megérkezett, kezdődhet az ebéd. Fekete pólóban, kockás, világos nadrágban. Átlagos, szőkésbarna, kék szemű, enyhén szeplős férfi, aki pár nap múlva tölti a harmincat. Teste kidolgozott, bármely más hapsi irigyelhetné, mert nem az az izomagyú-típus, a nők döglenek utána. Mi, rokonok sajnos nem tehetjük meg, pedig nekünk nem is vérrokonunk; az édesapja évekkel ezelőtt elvette egyik unokatestvéremet, ő akkor már érett pasi volt. Azóta, az apja meghalt, de ő szerves része a családnak. Minden összejövetelen ott van, segít, sosem feledkezünk meg róla.
  Az asztal roskadásig telve ennivalóval; páran már nagymamám tyúkhúslevesével beteltek, vannak, akikbe fért még. A bográcsban rotyogtatott kakaspörkölt karakteressége mindenkit levett a lábáról, de volt, akinek a kecskepörkölt jobban ízlett. A sült hús illatától mindig feláll az összes maradék szőröm, annyira finom szokott lenni, a temérdek süteményről nem is beszélve. A specialitás a tejfölös(köze nincs a tejfölhöz, egy zselatinos, legalul vaníliás, középen csokis, fölül valami fehér réteg, isteni finom, remeg, mint a kocsonya), a zserbó, és más, újan kipróbált receptek. Köztük dióskifli, joghurttorta, isler, linzer, egytojásos karamelltorta, csokitorták és egy kivitorta.
  Az ember degeszre tömi magát, legalább tíz kilót felszed a jó hazai kosztból, mindezt leöblíti egy doboz pincehűvös sörrel, és dumál mindenféléről. A kazánbeüzemeléstől kezdve a csirketenyésztésen keresztül, a disznóvágásig, mindenről. Egy-egy poén becsúszik, kacag az egész família, közben megy a zene, de nem gépről...
  Egyik bátyámnak, Tomnak van egy zenekara, pont ilyen összejövetelekre alkalmas dalokat játszanak Oliver-rel, Chris-sel és egy új dobossal, David-del.
  Reidar és Tom mindig haverok voltak, együtt buliztak, csajoztak addig, míg Tom nem találkozott Oliver-rel és meg nem alapították a zenekart. Ezután Reidar egyedül maradt, nagyapámmal és keresztapámmal szokott összejárni, mivel kereszttesóm csak Naomi van egyedül.
  Mindenkit elbűvöl kedvessége, intelligenciája, csak az döbbentett meg sokakat közülünk, hogy összeverve érkezett.
  A egyik térdén tenyérnyi vörös folt, nincs is azon a részen bőr, karjain párhuzamos csíkok piroslottak. Arca szélén sűrűn pöttyök, enyhe borosta szegélyezte. Kék szemeiben elszántság csillogott, pedig tudja, közülünk senki nem bántaná a család egy tagját sem, nemhogy őt... és ami még a ruha alatt volt, amit takart a fekete, mintás póló.
- Mi történt veled? - kérdezte mindenki szinte egyszerre.
- Majdnem kiraboltak az új munkahelyen.
  Ki kell rángatni belőle minden egyes szót.
- Mert már nem a raktárban dolgozol? - döbbent meg nagymamám. Alacsony asszonyka, de nagyon bölcs és igazságos. Nagyapám mellé nagyon passzol, igazi nagymama-típus.
- Nem. - mondja Reidar. - Chase-sel elvégeztük a biztonsági őr tanfolyamot és egy pénzszállító cégnél vagyok őr.
  Chase a keresztapám, ő is keresztapa stílus. Bármi bajunk van, fordulhatunk hozzá, biztos, hogy segít. Felesége valahol külföldön dolgozik, pontosan csak Chase tudja hol.
- És majdnem kiraboltak? - nagymamám kicsit aggódó típus, főleg, ha Tomról és Reidarról van szó; Tom az első unokája, Reidar pedig a unokahúgának nevelt gyereke. Ezt az unokatestvéremet, Monicát nagyon közel hozta a sors nagymamámhoz. Egy ideig ő nevelte, és nagyon szívén viseli a sorsát, vele együtt Reidarét is.
  Monica fiatalon ment férjhez egy jóval idősebb férfihoz, mint azt mostanában megszokhattuk a fiatalságtól. Reidar alig pár évvel fiatalabb nála, mégis szült neki egy kistestvért, aki most három éves. Ők is itt vannak, ám az asztal másik végén, nagymamámmal szemben.
  Kezdjük ott, hogy Reidar nem egy született apa, testvérnek is nehéz eset. Keveset foglalkozik húgával és Monicával egyaránt, csak besegít a háztartásban. Ám emeljük ki, Monica sincs rossz helyzetben; busás összeget hagyott rá a férje, az autószerelő műhely még ma is működik, csak Reidar irányítja egy másik férfival társakként.
  Reidar a város szélén lakik egy panelban, egyedül, néha felhoz egy-egy leányzót, akiket a helyi éjszakai klubokban szed össze. Tartós kapcsolata régen volt, az is két évig tartott. Nem egy szívtipró, de nagyon hasonlít az ideális pasira.
  Én is fantáziáltam vele párszor, milyen lenne, ha a konyhaasztalon döngetne meg, vagy kint a selymes füvön, naplementekor. Az biztos, hogy ha azok a karok az oltalmukba vennének, én a mennyekbe jutnék...
  Hoztam be a mosogatnivaló tányérokat, mert az udvaron volt megterítve. A bézs színű taposóra pakoltam kisebb stócokban, tetejükre a késeket, villákat, kanalakat. Indultam a kamrába, hogy kivigyek pár tányér süteményt, mire valaki hozzámért. Kicsit megijedtem, mikor a szűk helységben, púposra pakolt tányérokkal a karomon Reidar kék szemeivel találtam szemben magam.
- Csak egy sörért jöttem... - hangja rekedten csengett a füleimben, hozzám érinti a hideg dobozt.
- I...itt van a polcon, megtalálod. - huszonöt évesen megint egy kis csitrinek érzem magam...
- Igen, már megtaláltam.
  Közelebb hajolt, az orra hozzáért az enyémhez. Arcomon éreztem forró leheletét, ami lekúszott a nyakamra is. Kék szemeitől a hideg futkosott rajtam, de közben a kíváncsiság is majdnem megevett, milyen lenne, ha látnám benne azt a bizonyos csillogást.
  Tekintete lecsúszik a kivágott felsőmre... látja a rózsaszín melltartóm, bűvölten becsókol halmaim közé. Bőrömet égeti a forró csók, közben jól is esik.
  Letettem a tányérokat, nehogy leessenek, vagy a süti kárba vesszen, ám az ő söréhez nem jutottam el; puffanással esett a betonpadlóra, szétrepedt a doboz. De mindez nem érdekelte, csókolt, ahol ért, átkarolta derekamat, közel vont magához, hogy karjaiba simuljak. Ha nem tart meg, összesek. Csókolta a vállgödröcskéimet, a nyakam, az arcom, a szám. Eljátszadozott az ajkaimmal, édesen mosolygott közben, kicsit fel is kacagott.
- Olyan kis finom vagy! - súgta. Teljesen levett a lábamról. Szó szerint megrogytak a lábaim, erős karjaiba kapott és felvitt az emeletre egy franciaágyas szobába. Ledobott, mint egy zsák krumplit, bekúszott a lábaim közé, a szoknyám alá, fogaival húzta félre a tangám és szirmaim közé nyalt. Senki nem nyalt még így, pedig akadt már dolgom pár jó pasival.
- Nem hittem volna, hogy ilyen finom lány lesz belőled! - mondta, rám mászott és szájon csókolt. - Lisa, én kívánlak már egy ideje, csak... nem tudtam mit csináljak. Ha mellém kerülsz, ég mindenem, ha látlak valakivel csókolózni, mardos a féltékenység, jön, hogy kiszabadítsalak tőle és végre az enyém lehess...
  Csókkol zárom le a száját, éhes, követelőző csókkal. Érzem acél szerszámát, tenyerét arcomra szorítja, végigsimítom erős karját. Keményen szemembe néz, tudja mit akar.
- Szereted, ha irányítanak? - szívni kezdte a nyakam. Csak sután nyögtem alatta, egy védtelen szűz voltam egy ragadozó karmai közt. De édes fogság volt ez, megfizetődő; amilyen vad itt, máshol olyan szelíd. Nem bánt velem kesztyűs kézzel, mégis vigyázott arra, ne érezzem magam kínos helyzetben.
  Először kihámozott a ruhámból. Sorra került le róla is a póló, a nadrág, majd a boxer. Felült, simára borotvált szerszámára simán ráhúzott. Isteni illata volt, fanyar, az íze is inkább kesernyés, pedig nem cigizik. Éhesen szoptam, ő hangosan fújtatott, kezét a fejemre tette és diktálta az iramot. Még csípőjét is nyomta, mozgatta fel és le, a makkja már a torkomban lüktetett.
  Kegyetlen iramban csinálta, orgazmusa is olyan hirtelen tört rá; elöntötte a szám, a torkom, még a szám szélén is csorgott ki egy kevés.
  Éhesen nyúlt a számért, fogta a fejem, az összes anyagot lenyalta rólam egy viharos csók közben. Nem érdekelte semmi, csak hogy engem uralhasson.
  Maga alá tepert, mint valami életre kelt szobor, magasodott felettem, kis porszemnek éreztem magam. Egy pár pillanatig egymás szemébe néztünk; kékséget láttam, tengerillat csapott meg, ő máris a számat csókolta. Combjaimat felhúzta a csípőjéhez, simogatta, sőt, inkább markolta, mintha valaki vagy valami el akart volna venni tőle. Nekem viszont eszem ágában sem volt elmenni tőle. Kívánatos férfi, erős, határozott, aki az ágyban is jól teljesít(eddig, ki tudja mi lesz ezután...). Nem mellesleg felénk úgy tartják, egy jó pasi vagy meleg, vagy foglalt... márpedig ő egyik kategóriába sem tartozik. Az enyém, velem van, mostmár csak tőlem függ, hogy elengedem, hagyom, hogy elmenjen, vagy megtartom. Egy ilyen pasit elengedni? Hülye lennék!
  Kishíjján felfalt, nyelvét ledugta a torkomon, majd megfulladtam tőle. Kezei bejárták testem minden apró részét, két ujját bedugta egy kis időre a számba, hogy szopjam azt is, amíg éledezik a szerszáma.
  Nem kellett neki túl sok idő, máris bevetésre készen állt, teljesen meztelenül, sebhelyes teste mindössze centikre az enyémtől. Mindig tudtam benne gyönyörködni, mert kell neki a kondi, kifejezetten jó teste van, de a mai napig megcsodálom. Nem emlékszem rá kiskoromból, alig pár emlék maradt róla, ahogy Tommal buliznak, már akkor is nagy macsó volt.
  Most pedig én kerültem neki terítékre. Ezen valahogy meglepődtem, sosem gondoltam erre. De ha jobban belegondolok, talán meg is érdemel egy olyan lányt, akiről tudja, hogy biztos, nem futó kaland, még akkor is, ha neki az ilyen elcsépelt kapcsolat előnyösebb.
  Rám vetette magát, lefogta a kezeimet, és lökte nekem a csípőjét, harapta a nyakam, ami vörös foltokkal lett tele. Morgott felettem, majd mögém huppant. Fenekemet az ölébe húzta, igazgatott, markolta a melleimet, csókolta a nyakamat. Simogatott, végig a derekamat, hasamat, a combjaimat, majd a felül lévő lábamat felemelte, óvatosan rátette a csípőjére, és forró szerszáma hozzámért.
  Úgy csúszott belém, mintha mindig is tudta volna, hogy ez az ő helye, bármiféle akadály nélkül. Szorította a lábamat, a fenekéhez nyomta, közben őrjítően lihegett a nyakamba, nyelve játszott a fülcimpámmal, közben farka olyan mélyre hatolt, hogy minden egyes lökésénél könnybe lábadtak a szemeim.
  Egy határozott rántással a hasára emelt, háttal feküdtem rajta. Eleinte a combjaimat markolta, hogy a helye is belilult, aztán haladt a puncim felé, végül a csiklómmal játszott.
  Én csiklóra élveztem, ő belém durrant. Éreztem, ahogy a farka még mindig áll a meleg lyukban, körülötte a saját spermájával, ami már szivárgott kifelé, de nem bártam.
  Kicsúszott belőlem, elindult, hogy felöltözzönn, de visszafogtam.
- Nem akarom, hogy valaki meglássa! - mondta, kitépte magát a kezeimből, majd kiment.
- Reidar! - szóltam utána, de nem hallotta. Átmentem a tusolóba, de hiába locsolt a forró, hiába a meleg víz, nem tudtam lemosni magamról ezt a mocskot. Megbántam-e? Egyszeri alkalomnak jó volt., ám egy életet leélni vele, vagy ha nem is egy életet, csak pár évet, maga a megpróbáltatás.
  Tudom, hogy ő nem fog szólni senkinek, ezért nekem is tartanom kell a számat, hiába kiabálnám ki a világba minden egyes pillanatát meseszép együttlétünknek. Lehet, hogy most jobban csodálom a testét, de ő nem fog ugyanúgy tekinteni rám, ahogy eddig, sőt, lehet, hogy még ennyit sem fogunk beszélni, mint eddig. Mindenesetre jó lenne, ha még akadna ilyen alkalom, amikor a gecije a számon folyik ki, vagy a haverjával szétkefélnek...

2014. november 18.

2014. október 27., hétfő

Vágyak útja...nehéz dolog 2 - gay +18

  Kivágódott az ajtó. Luke ijedten ugrott ki az ágyból, Marisia hatalmasat sikított. A baba először meg sem szólalt, de amint egy fekete maszkos férfi benyúlt érte a kiságyba, megeredt a hangja. A férfi megnyugtatta, szájába tette parányi cumiját, és azt mondta:
- A kislány most velünk jön. - fogta magát és kisétált az ajtón.
  Luke meg sem mert szólalni, Marisia sírni kezdett, amikor a férfi kiment. Egyetlen kislánya elrablása a kétségbeesésig kergette az asszonyt, pláne, hogy több férfi jött be a szobába, lefogták a rémült szülőket, majd megközözték őket.
- Nos, a lényeg csak egy - kezdte a monológot egy másik maszkos férfi -, ha engedelmeskedtek nekünk, nem bántjuk a gyereket. De ha nem, akkor nagyon rossz vége lesz...
- Mit akarnak tőlünk? - Luke hangja határozott volt, kemény, apához méltó. Ám erre egy gyomorszájba vágást kapott egy maszkostól válaszul.
  Marisia elveszettnek érezte magát; férje alig tud valamit tenni, gyermeküket pedig szó nélkül elvitte egy idegen... a legborzasztóbb, amit egy nővel meg lehet tenni.
- Nos, amit kérünk, igencsak szerény kérés, de tudjuk, hogy a kislányért megteszitek! - folytatta a maszkos.
  Egy autóba tuszkolták őket, szájukat, szemeiket bekötötték. Hosszú órákig autóztak, a fülük mellett hallották az aszfalt surlódását, vonatkerék zakatolását, vízcsobogást, hajókürtöt.
  Végre megálltak. Egy rémálomba csöppentek, és fel sem ébredhettek, addig nincs nyugvás, míg a baba nincs biztonságban. Egyértelmű, hogy bármit is kérnek tőlük, azonnal teljesítik, ha kell mindketten.
  Csakhogy ezzel volt a probléma; Marisiának egyszerre hét, vadidegen férfit kell kielégítenie Luke szeme láttára, a kislányuk jelenlétében.
  Luke amint ezt meghallotta, kitépte magát a két férfi szorításából, felesége elé állt védelmezően. Ám ez is hiába volt; két férfi ütötte, verte a hasát, derekát, hátát, sőt, még egy szexis monoklit is kapott, amire Marisia nem reagálhatott, hiába találta őrítően vonzónak.
  Ez volt a jel, amire a hét szexéhes férfi letépte magáról a ruhát, farkaik égnek meredtek, és nekiestek Marisiának. Leszaggatták róla a ruhát, hiába sírt, nem érdekelte őket, egyik a szájába tette, másik a pinájába, a maradék csak fogta ahol érte és verte a saját farkát. Luke próbált szabadulni, rángatta a kezét, de nem engedték. Ekkor hallotta meg azt, amire legkevésbé gondolt volna... Marisia nyögdécselni kezdett. Egyre jobban élvezte, ahogy egyik pasi a másik után élvez hol a szájába, hol a pinájába, meggyötört testén folyik a sok sperma, ráadásul még ő is elélvezett... négyszer. Néha-néha az egyik nyalta a gecis puncit, erre hangosat nyögött.
  Luke nyála elkezdett csorogni - persze nem szó szerint -, milyen jó lenne kinyalni most a feleségét, utána lenyalogatni azokat a fincsi faszokat!
  Az volt a szerencse, hogy mindezt a fogvatartói látták. Ahogy elengedték, kezét is kioldozták, a férfi kiéhezett kutyaként vetődött a sok, puncinedvtől édes, álló farok közé. Rögtön kapott egyet a szájába, odaadóan szopta is, közben felesége tekintetét kereste.
  Marisia látta az egészet, ahogy Luke majd‘ felfalja a tekintetével, ahogy éhesen szopja a kapott jutalmat. Egyáltalán nem volt sem dühös, sem féltékeny, sem szomorú, sem meglepett. Hallotta, hogy Luke-nak voltak korábban kalandjai férfiakkal, de nem firtatta a dolgokat. Úgy volt vele, ha akarja, úgyis elmondja. Addig is, inkább csak élvezte.
- Nézd, a kis köcsögöt! - szólalt meg az egyik maszkos. - Őt is helyre kéne tenni!
  Erre egy férfi megmarkolta Luke seggét, felemelte, nyáltól úszó farkát tövig döfte a puha halmok közé. A házaspár szája közben összeért. Mindkettejük kéjes nyögése töltötte ki a szobát, amikor csak tudtak, csókolták egymást.
  Időközben hagyni kellett egy kis pihegőt, ezt kihasználva Marisia hanyatt dőltötte férjét, beleült merev farkába és lovagolni kezdett. A maszkosok nem bírták ki, hogy ne folytassák; amíg a nő Luke-on lovagolt, férje szerszáma a pinájában, addig egy másik férfi a fenekébe hatolt. Két férfi eléjük állt, a fejükhöz, farkaikat a szájukba tették, Luke fejjel lefelé szopott, Marisia nyögés közben nyalogatta a kapott faszt. Nyelve körbe-körbe járt, nyála csorgott a makkra, nyüszített is.
  Csodával határos módon a két férfi egyszerre élvezett Marisiába, ő csak csókolta Luke-ot, nyakát szorította, míg mindketten erőtlenül kapaszkodtak egymásba. A világ leszűkült kettejükre egymás karjaiban, a sok mocsok, szex és élvezet már mögöttük volt, még a baba is ezután jutott eszükbe.
- Mi lesz a gyerekkel? - Marisia könyörgő tekintettel nézett az egyik sarokban álló férfira, aki maszk nélkül nézte a meztelen nőt, alatta férfjét, és a lehiggadt maszkosokat, akik immár lankadó szerszámmal keresték ruháikat. Mind elvonult, a párt egyedül hagyták a szobában.
- A gyerek jó helyen van! Amikor hazamentek, már édesen fog aludni a kiságyában.
- Luke, hogy megyünk haza? - Marisia-n végignézett férje.
- Nekem így is jó vagy! - Luke apró, gyors csókot lopott felesége arcára.
- Azt sem tudom, hol vagyunk!
- Haza fogtok találni, nyugodjatok meg! - szólt a maszktalan férfi. - Ha meg akartok szabadulni, akkor gyorsan lépjetek meg, mert ezek a faszik nem cécóznak!
  Luke felállt, felhúzta nadrágját, levette pólóját, ráadta Marisiára, kézen fogta, és abban az ázott papucsban indultak el a reggeli nyüzsgésben, nem törődve az embersereggel, akik megbámulták a félmeztelen férfit a lenge pólóban flangáló, igencsak szutykos nővel.
  Meg sem álltak hazáig, rémülten nézték a romhalmaz lakást, amit a maszkosok hagytak maguk után. Mindent szétvertek; az ablakokat, a székeket, asztalt, a vitrint, benne a felbecsülhetetlen értékű ólomkristály örökséggel, borosüvegek maradéka látszott a falakon, ruhák szétdobálva. Még jó, hogy fel nem gyújtották az egész házat!
  Mindez őket cseppet érdekelte őket, csak a baba otthon, biztos helyen legyen.
  A hálószoba ajtaja nem volt a helyén, ökölnyomok éktelenkedtek rajta, sötét lyukak, foltok, mögötte alig látszott valami. Csak egy halk szuszogás hallatszott, egy éppen hallható kis szusszanás, csak annyi, hogy az hallotta, aki figyelt.
  Semmi más nem állt ennyire érintetlenül, csak a függönnyel szegélyezett, rácsos babaágy.

2014. Október 26.

Michelle - Életem titka - leszbi +18

  Kyoko volt a legszebb csaj, akit valaha láttam; rövid, vörös haj jól illett a vékony, zöld szemekhez, a sápadt, hófehér bőrhöz. Apja egy francia katonatiszt, anyja egy japán tanárnő a suliban, francia-japán szakon. Én is hasonló vagyok hozzá abban, hogy nekem anyám francia, apám félig francia. A normandiai partraszállás után a papi nem akart hazamenni Washingtonba, itt maradt a nagyival Párizsban.
  Ezen kívül semmiben nem hasonlítunk. Ő egy teljesen átlagos csajszi; imádja a cicákat, a kutyusokat, nem cigizik, nem drogozik, csak leszbikus. Mázlimra én azon kevesek közé tartozom, akik tudják róla. Tesire mindig ketten megyünk be utolsónak, ha akarom, ki is nyalom a kis punciját. Nagyon élvezte addig, amíg el nem mondtam neki a saját titkomat. Shemale vagyok. Erre ő teljesen lesokkolt és azóta elmúlt három hónap. Hozzám se szól, pedig ha tudná mennyire kívánom, akárhányszor meglátom. Tudom, hogy volt pár lánnyal, de fiúval sosem szeretett volna együtt lenni, ezért is félek. Három hónapon át csak tengődök, nem tudom mit csináljak. Anyu nagyon rendes velem, segít, ha baj van, de ebben hogy tudna... egy olyan lánynak adott életet, aki nem lehet anya, ráadásul biszexuális.
  Ki kéne békítenem valahogy. Álljak elé egy csokor virággal? Vagy egy tábla méregdrága csokival? Nem ilyen felszínes, ismerem már...
  Még akkor is ezen gondolkoztam, amikor a mellettem lévő fülkében tusolt egy nyár eleji, év vége felé közeledő forró napon, egy kimerítő tesióra után. Számtalanszor láttam vékony, karcsú testét, finom hamvas bőrének illatát éreztem, a farkam már úgy állt. Azon a napon is mi maradtunk utoljára, még a sminkelős csitribagázs is elment. Egyszerű, de átláthatatlan zuhanyfüggöny takart el minden ilyen fülkét, ezért is akartam ezt kihasználni. Egyszerűen átmentem hozzá.
  A haját mosta, nekem háttal. Hófehér bőrén szánkázott lefelé a hab, halkan dúdolt valami dalocskát. Mögé léptem, ügyelve, hogy ha megijed egyikönk se csússzon el. Kecses nyakára adtam egy kis puszit.
- Mit keresel te itt? - rivallt rám hirtelen. Tudtam, hogy így fog fogadni, de nem gondoltam a folytatásra.
- Nem tudom mit mondjak. - képtelen voltam szégyenemben a kövezetet nézni, annyira gyönyörű volt, ahogy kezeit falatnyi mellei elé tette. Én csak a szerszámom fogtam, ne legyen neki annyira szembetűnő.
- Akkor húzz el innen! Látni sem akarlak!
- Nem megyek el! Túlságosan kívánlak!
  Kezeimet csípőjére tettem, egész közel húztam magamhoz. Alig tudott levegőt venni, valahogy, valamiért mindig ilyen nagy hatással voltam rá. Szemeim az övéibe fúródtak, akkor is nyitva voltak, mikor szám cseresznyepiros ajkaira tapadt. Forró csók, a karjaimba olvadt. Nem sokszor csókolóztunk, de akkor sem ilyen vadul és szenvedélyesen. Nekinyomtam a csípőmet, tudja meg, mennyire kívánom! Hangosakat nyög, teljesen el lett varázsolva... ennyire kívánna? Végülis, nem tudom, hogy volt-e valakivel ezalatt a pár hónap alatt.
  Melleink egymásnak feszülnek, nem is érdekel, ha van valaki a közelünkben.
  Nem tudom, hogy fogjak neki. Nem tudom szüz-e még a kis puncija, kívánja-e, hogy magamévá tegyem, vagy csak egy gyors nyalásra vágyik. De igazából nem is érdekel egyik sem. Vágyom rá, ez kétségtelen.
  Benyúlok a lábai közé, simogatom, ő kis terpeszbe áll, karjaival a nyakamba kapaszkodik.
  Elengedem egy pillanatra, hogy levegőt vegyek, de ő elfordul tőlem, közben a meleg víz ugyanúgy folyik ránk. Haja arcára tapad, kis kezeivel karja felső részét karmolássza, kis híjján a vére folyik.
- Michelle... - hangja gyenge, erőtlen, háttal áll nekem. - Én... nem tudom mi van velem. Te vagy az első shemale, akivel eddig találkoztam, de beléd szerettem.
  Mi van? Lemaradtam valamiről? Egy leszbi belezúg egy shemale-be? Ez ugye most valami kandikamera?
- Hogy érted ezt? - elképedve állok mögötte, nem vagyok biztos benne, hogy őt fogjam, a legjobb barátnőmet, vagy a farkamat, hogy szét ne robbanjon...
- Sokszor álmodtam rólad. - alig hallom amit mond. - Sosem voltam fiúval, de mióta tudom, mi vagy, egyfolytában csak erre gondolok; milyen jó lenne egyszer veled!
- Csak egyszer?
- Azért ne bízd el magad ennyire! - visszafordul felém és nevet. De hiányzott már nekem ez a mosoly!
  Finoman megcsókol, keze a hasamon kalandozik, cirógat, köröz a köldökömnél, mire leér a farkamhoz, majd‘ eldurranok. Puha kezével körülfogja rudam, lassan kezdi húzogatni a bőrt. Bizonytalan, ez kétségtelen.
  Halk nyögéseket hallatok, kezeim selymes hajába túrnak, amint csúszik lefelé a hasamon. Csak a farkam hegyét kapja be, nyelvével köröz rajta párat, mire én odakapok, elszorítom sziszegve a tövét. Nagyon kicsi kellett volna a csúcshoz.
  Hatalmas szemekkel néz rám, de felhúzom magam elé. Csókolom a száját, a nyakát, szinte felfalom, csak az enyém legyen! Ölelem a derekát mindkét karommal, nehogy kicsússzon a kezeim közül.
  Megfogja a farkam, dörzsölgeti magához, szőrtelen, selymes bőréhez, közben huzogatja rajta a bőrt. Mikor becsúsztatja szirmai közé, érzem milyen forró, nedves és csúszós.
  Ha szégyen, ha nem, sosem csináltam még és nagyon jól esik. Csak tátogok, mint egy kacsa, ő viszont pontosan tudja mit hogyan kell csinálni.
  A csípőjénél fogva megfordítom, lenyomom a hátát, a csempébe támaszkodik. Nem bírom ki, alányalok, dugom a nyelvem, ameddig csak bírom, halkan nyögdécsel, csípője máris mozog.
  Amint felegyenesedek, nyomja tovább a kis fenekét az ölembe. Kerek, gyönyörű fehér kis segge van, puha a bőre is. Türelmetlenül várja, mikor hatolok belé... A farkam úgy csúszik be, mintha már ismerné a helyet. Kicsit fáj, kicsit szűk, de isteni érzés.
  Lököm, és lököm, és nem tudom abbahagyni...
*
  Nem maradtam észnél, képtelen voltam logikusan gondolkodni, nem érekelt a telefoncsörgés, a hangok a termek felől, egyszerűen belevesztem ebbe a mesebeli szituációba.
  Arra biztos emlékszem, hogy nem bírta ki szó nélkül, folyton nyögött, nyüszített, kívánt. Egy idő után felemeltem, lábait a derekam köré fonta, és csókolt, miközben én löktem neki. Finoman mozgott, nehogy elvigyen a lendület, fejét hátradöltötte, ekkor a nyakát nyaltam, majd a melleit. Átkarolva tartottam akkor is, mikor elélveztem... bele a szűk kis puncijába, mintha egy bomba robbant volna a farkamban. Ő is remegett, ha jól vettem észre, pár pillanatra el is ájult.
  Csodálatos volt finom testét tartani, boldoggá tenni nemcsak a pillanat kedvéért, hanem szerelemből. Igen, eddig is szerettem, talán jobban is, minta legjobb barátnőmet, de most tudatosult, hogy szerelemből szeretem. Az egész lényét, a testét, a lelkét, a hibáival és erényeivel együtt, bajban, örömben egyaránt.
*
  Amikor bejelentettem anyuéknak, hogy együtt vagyunk Kyoko-val, nagyon örültek. Nem kellett nekik magyarázkodnunk, ha elmentünk valahová, mindenki tudta, hogy barátnők vagyunk... csak azt nem, vagy nem mindenki, mogy mennyire szoros ez a barátság.

2014.

2014. október 25., szombat

Capital game

  Életem egyik legjobb filmje, igaz, kell hozzá egy kis angol nyelvtudás, de megéri az érzelmek, a történet és persze a szereplők miatt is!
  Ha van kedvetek megnézni, itt találjátok a linket, jó szórakozást mindenkinek!!

Pusszantás ;)

http://www.youtube.com/watch?v=bB6ws0UGZ4A&feature=youtube_gdata_player

2014. október 17., péntek

Újabb pillanatkép

  Komor, sötét nap van ma. Egész nap esett, ezt mindenki utálja körülöttem, ráadásul péntek, a lustaság napja. Le vannak törve, fáradtak, semmire sem használhatók, ahogy én sem.
  A buszmegállóban ülök, körülöttem emberek, akik menekülnek a zuhogó eső elől, divathoz illően feketében, vagy legalábbis valami sötét színben, ami engem kifejezetten lehangol. Alig kapok valamicske félnyt, éppen csak annyit ad a telefon is, hogy az orromig lássak.
  Ekkor jelenik meg előttem egy férfi... hatalmas, szikár, sötét az arca, de a feje kopasz, az a gyér fény glóriaként látszott körülötte. Szemei feketén csillogtak, szilárdan a szemembe nézve jött felém. Egyből két dolog jutott eszembe: az egyik, hogy ez Derek, a másik, hogy meghalok. Nem szándékosan írtam pont Derekről, tudom, hogy elegetek van belőle, de kb őt tudom így elképzelni...
  Egy fél lépéssel előttem elfordul, de amikor előttem áll, egy pillanatra valamit üzent a tekintetével. Fogalmam sincs mit, de valamit mondott. Annyira megijesztett, ki nem megy a fejemből, az a hideg, vagy meleg tekintet... nem is tudom. Akkora test olyan tekintélyt parancsolóan a lelkem mélyére hatolt csupán a szemeivel.
  Most, így utólag belegondolva, kicsit csábító is volt; jön velem szemben egy férfi, sötét, titokzatos tekintettel, egy mosoly, egy röpke kacajra emlékeztető kis rándulás sem látszott rajta. A megtestesült rémálmok csábos hercege.

2014. október 12., vasárnap

A zsidó lány - leszbi

  Mirjam, különlegesség. Nem izraelita vallású, keresztény, de a vére zsidó és persze a neve. Nagyapja orvos és mily meglepő; homeopátiás doktor. Anyja a nagymamára hagyta a lányt, had‘ tanuljon, a család vesztére. Édesapjával életében kétszer találkozott, pedig már igencsak érettnek mondható; tizenhét éves, vékony, magas, meseszép teremtmény. Jelleme is... ha nem lenne ilyen borzasztóan elutasító.
  Megvan a maga kis elit közege, ahová senkit nem fogad be, legyen új, vagy régi ismerős. Egész nap az iskolában vígan él, mint hal a vízben, az emberek nagy többségét vagy megveti, vagy adja a ‘jó kislányt‘. Kinek mi a véleménye, ő ilyen. Ő sem kivétel, van miért utálni, és vannak, akiknek elsőre sem szimpatikus, nemhogy minden nap látni. Ám van olyan is, aki kénytelen elviselni...
*
  Robin csak ült tétlenül és hallgatott. Tűrte a beszólogatásokat, a sok megvető pillantást és csak nyelt... mintha az életben nem ezt kéne... De egy ilyen közösség nem közösség, legalábbis nem építő jellegű.
  Akárhányszor ránézett Mirjamra, mindig ugyanaz jutott eszébe; elviselhetetlen testi vágy, hogy karjaiba vegye, csókolja, markolja azt, ami reménytelen és lehetetlen. Hányszor, meg hányszor mondta magának; hagyd már, semmi értelme, a szíve mégis azt súgta, van még remény! Van, igen, csakhogy az milyen keserves!
  Számtalanszor megtörtént, hogy órán találkozott a tekintetük, hogy Mirjam bámulta alig észrevehetően és Robin csak odanézett... megérzésből. Hányszor, meg hányszor nyalta a szája szélét, mikor titokban láthatta vékony lábait, világosbarna haját, amint rásütött a kora reggeli napfény, vékony teste táncolt, mint egy fűszál a lenge szellőben. Robinnak nemcsak egyszerűen jó volt ránézni Mirjamra, vágyott rá. Méghozzá nagyon.
  Órai kikéredzkedések? Gyomorgörcs korán reggel; vajon mi lesz ma? Újabb gúnyolódás, vagy csak egy legyintél Mirjam részéről; áh, hagyjuk, nem kell vele foglalkozni? Lehet, hogy ezeket megértené ő is, de az biztos, hogy cseppet sem foglalkozik ilyenekkel, pláne nem Robinnal. Itt merül fel az újabb kérdés: vajon ki tudja-e ejteni Robin nevét utálat, megvetés, és szánalom nélkül?
*
  Egy nap Robin pár ismerőse körében ment kávézni. Nem sokszor esik meg, de akkor jókat összevihorásznak.
- Robin, lehetek egy kicsit indiszkrét? - kezdi egyikük.
- Az attól függ. - Robin kanalát óvatosan, halkan engedi bele a gőzölgő kávéba.
- Az igaz, hogy te leszbikus vagy? - a lány kicsit felhúzza a szemöldökét, síri csend telepszik az egész bandára. - Nem zavar, csak kíváncsi vagyok.
- Igen, az vagyok. - Robin arca rezzenéstelen. Hiába utál erről a témáról beszélni, pláne olyanoknak, akik pár éve ismerik, őszinte szokott lenni.
- És milyen típusú lányok tetszenek? - ezt a kérdést már huncut mosoly kisérte. Robinnak persze feltűnt, de halálkomoly arccal gondolkodott; most bevallja, hogy Mirjam az esete? Ugyan mit számít ez már!
- Olyanok, mint Mirjam.
- Nekem elsőre egyáltalán nem volt szimpatikus. - jelentette ki egy másik lány gúnyos szájbiggyesztéssel. - Olyan hisztisnek tűnik.
- Nekem meg éppen ez tetszik benne, hogy ilyen hisztis szűzcsitri. - vágott Robin a lány szavába, de erre a kijelentésre mindannyian felnevettek.
  Másnap Mirjam lufi nagyságú, vörös fejjel támadt Robinra.
- Mi az, hogy hisztis szűzcsitri? - támaszkodik két kézzel Robin padjára. Pupillái kitágultak, kishíjján vicsorgott, inkább egy anyatigrisre hasonlított. - Ha még egyszer ilyen előfordul, garantálom, hogy nem lesz happy end!
  Robinnak mégcsak magyarázkodási időt sem hagyott, mindenki síri csendben figyelte az eseményeket, ahogy a felbőszült lány visszamegy a saját helyére. Amint a padja elé áll barátnőivel szemben, pusmogás tör ki a tömegben.
  Robin most legszívesebben a sárga földig süllyedne. Nem elég, hogy az osztály előtt szégyenítették meg... maga Mirjam, az álmok nője tette... Robinnak átvillant valami az agyán, ami gyors volt és halál biztos. Olyan érzése támadt; most válja meg a világot!
  Felkelt, határozott léptekkel tette meg azt a pár lépést Mirjamig, mire mögé került ennyit mondott:
- Mirjam, egy pillanatra megfordulnál?
- Mi bajod van? - erre Robin csak egy erőszakks csókkal válaszolt, átölelve Mirjam derekát, belemarkolva a fenekébe.
Nyelve azonnal hatolt Mirjamé mellé, aki azt sem tudta mit csináljon. Lábai kissé megrogytak, de nem esett össze, erre Robin még erősebben tartotta. Előre tévedt a keze, betakarta a puha, feszes melleket. Élete legjobb, legédesebb csókját adta.
  Mirjam alig eszmélt rá, hogy a teremben vannak, a tanár perceken belül beér, és az osztály tátott szájjal bámulja őket.
- Mostmár gondolkozhatsz, hogy kinek a helyzete a szarabb! - szólt Robin hetykén -, Az én sorsom itt már el volt döntve, de veled mi lesz ezután?
  Mirjam hagyta, hogy Robin ujjait az övéi közé fűzze, viszont őt mélyen, legbelül, ahol senki sem gondolná, bántotta a lelkiismerete. Ki gondolná, hogy neki olyan is van?
  Robin kivezette a zsidó lányt a teremből, ahol senki sem látta őket, a falhoz préselte törékeny testét, majd csókolta veszettül. Mirjam ezt persze hagyta... mint ahogy azt is, hogy Robin a nyakát csókolja, melleit becézze és letérdeljen elé. Lapos hasát nyalogassa, karmolva fogja a kerek fenekét, végül udvaroljon neki.
  Robin végtelenül boldog volt. Nem érdekelte, ha megvetik, ha nem, Mirjam végre az övé volt, ebben semmi kétség. Voltak Mirjam barátai közt is olyanok, akik bizalommal tekintettek rájuk, és persze kedvesen, mert ha Mirjam így döntött, hát legyen, az ő élete. És természetesen voltak olyanok is, akik megvetéssel bámulták őket. Azokra inkább Mirjam volt hatással, ha egyáltalán érdekelte volna a dolog...

2014. október 12.

2014. október 10., péntek

Pillanatkép

  Egy fiú áll a buszmegállóban. Nem is áll, inkább fel-le szaladgál, idegesen, mintha várna valakit. Egyik oszloptól a másiknak dől, bal keze zsebben, rajta egy fekete Rolex. Jobb kezét hanyagul maga melett lóbálja, tekintget hol jobbra, hol balra. Nagyon nem találja a helyét.
  Pólója sötétkék, V-nyakú, mélyen kivágva, betekintést enged tükörsima mellkasára. Nadrágja barna, feszes a csípőjén, ülepe lejjebb van, mint kellene, combjain és lábszárain gyűrött, cipője egyszerű.
  A mai naiv lányok tipikus szívtiprója, vagy olcsó kis puha papucska. Ki tudja?
  Én csak azt tudom, hogy ismerem ezt a fiút látásból, azt is tudom, hogy van egy ikertestvére és valahol a húszas határvonal körül táncol; vagy felé, vagy már túl van rajta.
  A következő, amit látok, hogy egy férfi áll szemben vele, beszélgetnek, a fiú elmosolyodik, kezet fognak. A férfi egy fejjel magasabb a fiúnál, kopaszra borotvált a feje és az arca, mindkét fülében fülbevaló, feje tetejére feltolva a sötét napszemüveg.
  Megnyerő mosoly mindkettejüktől, túlságosan kedves a férfi részéről és túl olvadozó a fiútól. Akik ismernek valamennyire, tudják most mire gondolok... :) igen, én meg a perverzióm, de engem így kell szeretni!
  Ez különben is csak egy pillanatkép, egyszeri eset, amit lehet, hogy félre értettem. Az én paklimban minden szerepel, hogy néznék ki, ha Hitlert játszanék? Zsidóként fasisztának lenni... ch...

2014. szeptember 26., péntek

Álom, ami bár sose érne véget... +18 hetero

  Csatt... A nyers pofon égette Derek arcát, de mit tehetett, ha megérdemelte.
- Te utolsó szemét! - csatt, a következő pofon. - Utállak, te szarházi!
- Állj már meg! - Derek elkapta a lendülő kezet, hullafehér fapofával bámult Ronita könnytől ázott szemeibe. Mértéktelen gyűlöletet látott, beesett szemeket, kiálló arccsontot. A nyáron még ez a lány minden nap mosolygott, nevetésétől csengett a gyár... most meg... egy két lábon járó hulla... pedig csak négy hét telt el azóta, hogy nem látták egymást.
- Mi mindent igértél nekem! Egy hazug vagy! Szavahihetetlen szoknyapecér! Egy nőcsábász, akit csak a saját boldogsága érdekel! - csattant a pofon, újfent.
  Dereket viszont szíven ütötték a szavak; nőcsábász? Igen, elég sok nővel feküdt már össze. A saját öröme érdekli? Igen, kivéve, ha a csajt kinyalja, azzal sem csak magának okoz örömet. De hogy hazug lenne? Soha! Mindig betartja a szavát! De ez most... Arra sem emlékszik rendesen, hogyan került a lány a lakásába?
  Pedig elég egyszerű; munkaidő kellős közepén fogta magát és nyakig hagyta John-t a megrendelésekben, a papírokban és a munkásokban, beült az autójába és elment egy iskola elé. Hiába, alig ismerte a várost, csak a szűz ösztönei vitték el az épület elé, ahol csak fél percet kellett várnia.
  Ronita őrítően szexi csőfarmerben, egyszerű pólóban és sportcipőben, fülessel a fülében libbent ki az őszi napsütésbe. Mintha a börtönből szabadult volna, ám arca kicsit sem ezt tükrözte; szája sarka lefelé görbült, szemei beestek.
Derek azonnal kiszállt, karon ragadta a lányt és villámgyorsan hajtott a kertváros szélébe.
  Ronita mindebből alig fogott fel valamicskét. Bújt a férfihoz, mikor az piszkos ruhájához szorította, karjaiba vette, és vitte a hálóba. Letépte magáról a pólót, kibújt a nadrágból, egy boxerben állt Ronita előtt, akit csak nézett és bámult és falt a tekintetével, le sem tudta venni róla a szemét.
  Ronita ekkor kapcsolt; tudta, hogy mi lesz a következő, de nem akarta megadni Dereknek ezt az örömet. Ekkor csattant el az első pofon.
- Ezt mind csak bemeséled magadnak! Látod, itt vagyok! Mert hiányoztál! Ha nem éreznék semmit, nem is keresnélek, elhiheted!
- Szóval most meg kellene köszönnöm, hogy itt vagy?
- Dehogy is! Kiforgatod a szavaimat! - Derek térdére támaszkodott Ronita előtt, aki az ágy szélén ült. Egyik kezével fogta a csuklóját, míg másik kezét a lány combjára tette, először puhán, majd tapogatni kezdte az alatta lévő friss husit. Neméppen a puha kategóriába tartozott, de Derek így is majdnem eszét vesztette...
- Csak azt akartam mondani, hogy... nagyon kívánlak már!
- Hahaha, ezt minden férfi eljátssza, ha meg akar kapni egy nőt! Kinőttem én már abból, hogy a mesékben higgyek! - Ronita kezeit összefonta mellkasán, most látszottak csak igazán formás mellei... vagy csak Dereknek tűntek fel ebben a pillanatban?
  A férfi nem bírt magával; lefogta a lány kezeit és ráfeküdt.
- Ha tudnád, te kis ribanc, hány álmatlan éjszakám volt miattad! Ha csak eszembe jutott, milyen csavargók csókolhatják a szádat! Nem bírok ki többet nélküled!
  Vékony ajkai levegőt venni sem engedték Ronitát, ólom teste alatt moccanni sem tudott. Érezte a kicsi szív minden egyes dobbanását, ahogy a vér kezd forrni a lányban, aztán száguldani és Derek felé hajlik a teste... még! Még! Ennyi nem elég belőled! Mindened kell!
  Derek csak most érezte magát igazán jól; vágyni egy gyümölcsre, ami még az életét is megédesíti, pedig eddig csak keserű volt.
  Szaggatni a ruhákat, falni a fiatal testet, végül a magáévá tenni újra és újra... Ölelni a kecses derekat, lovagoltatni, közben a száját csókolni... bebújni a lábai közé, nyalni azt a kis finomságot, érezni lábai szorítását, mikor a kéj remegése rázza a testét... fogni a fejét, adni a szájába a szerszámot, közben simogatni, letörölgetni az arcáról a melléfolyt spermát... Aztán ölelni a kis testét, amikor odatolja a fenekét az ölembe, hozzádörgölőzni, éreztetni vele a biztonságot, az örök nyugalmat és a boldogságot, hogy itt mindig eléggé meg lesz baszva a kis segge...
Derek, ezt a te kedvedért írtam ide, tudom, hogy olvasod a blogom, vagy legalábbis megkaptad a címet submike-tól. Igen, én voltam a legrosszabb rémálmod, te KÍSÉRTET!
2014. szeptember 25.

2014. szeptember 9., kedd

Filozofálgatás Derekről

  Borzasztó, hogy ez a herceg hogy bele tudja vésni magát az ember fejébe. Eleinte nem is gondoltam át, hogy mit írok Derekről, hiszen nem is ismerem, csak Ronita jellemzése alapján. Tudom, hogy olyan típus vagyok, aki mélyen megéli a dolgokat, de hogy egy vadidegen férfi ennyire megmozgassa a fantáziám...
  Lehet, hogy annak is köze van hozzá, hogy Ronitával ha találkozom, mindig mesél Róla. Derek így, Derek úgy, az Álompasi, a Tökéletes szerető, az a fajta pasi, akit minden nő a Hibátlannak hisz, mégis, ha odakerül a sor, ugyanúgy nyakig hagy az apakomplexusban és a testedet is felemésztő vágyban, mint bármely másik pasi, legyen pénzes, csóró, édesmindegy.
  Több, mint erős, egy állat, az a test, akit minden nő AKAR!!! Mikor már alig bírod a számtalan masztizást teljesen egyedül, nem tudsz másra gondolni egész álló nap, csak hogy milyen lenne véresre csókolni a száját, "szenvedjen csak, érezze, amit én!!!", aztán ledönteni azt a hatalmas, bivalyerős testet, rabszolgává tenni, dolgozzon csak!!!
  Én ezt tenném az ilyenekkel!
  Azt sem tudom, honnan jön ez a rengeteg szó, ez a valóság, amit így körbeírva ki tudok fejezni, hogy Dereket ennyire életre keltem. Saját magam annyira ámulatba ejtem néha... borzasztó!!! Sergiu nem is ismerne rám, nemhogy még egy vadidegen, mint Derek, a Csibém, Bébikém, Édesem, Drágám, sőt az én Életem!!!

2014. augusztus 20., szerda

Nyári meló 3

  Ronita már soha többé nem találkozik Derekkel... talán. Talán egyszer, mikor a nap felkel, arra ébred, hogy SMS-e jött: nincs kedved találkozni? Vagy nyolcmillió nem fogadott hívása lesz: fontos vagy, hiányzol. Összefutnak a városban teljesen véletlenül: látni akartalak. Aztán az a csók...
  Ronita hiába vágyik Derekre, a férfi csak elment, egy árva szó nélkül, nemcsak azt a szót hagyva árván. Ez a végtelen vágy, ami keserűvé teszi az éjszakákat, lesni a telefont, vajon mikor jut eszébe a férfinak? Nem, nem, Ronita, értsd már meg, ez mind hiába van!!!

2014. aug. 20.

2014. augusztus 16., szombat

Nyári meló 2

  Szédítés, ez megy mindkettejük részéről. Derek cseppet sem leplezi, hogy akar valamit Ronitától.
- Biztos lesz olyan, amikor te sem dolgozol, és én is hamarabb végzek! - ajánlotta egyszer Ronita.
- Hát, olyan ritkán van, hogy nem dolgozok, és nehéz lesz megoldani...
  Telefonszámcsere már meg is volt.
  Ronitában minden megfordult; Derekkel tölteni egy estét, délutánt, zene mellett, egy franciaágyon fekve belenézni határtalan vággyal a férfi kéjtől lángoló szemeibe, csókolni, harapni a száját, büntetni a sok csábításért, végül zokogva ölelni, mintha elveszett, vagy sosem látott társát találná meg. Vagy már az autóban elkezdeni, útban Derek háza felé, markolászni az izmos combokat, csókolni a nyakát. Aztán apakomplexussal bújni az ölébe, tudva, hogy abból az ölelésből sosem szakíthatják ki, ott senki sem bánthatja. Tusolás közben sem lenne rossz elkezdeni; a lányra nyit Derek, teszi az agyát, mintha bent hagyott volna valamit, végül anyaszült meztlenül nekinyomja Ronitát a hideg csempének, csókolja veszettül, míg levegőért nem kapkodnának. A férfi a karjaiban vinné a lányt, csókjaival megbocsátást kérne. Szemeiben csillogna a vágy, arra gondolna, milyen jó is lenne...
  ...de Derek csak elsétál egy pár cipővel és egy nadrággal a kezében...

2014. július 26., szombat

Nyári meló

Tiszteletlenség-e, hogy a főnökömről írok? Hogy elmesélem, milyen rendes, segítőkész és persze jó pasi? Igaz, kapuzárási pánik előtt áll, de még viszonylag nyugodt. Derek-nek nevezem, egy bútorgyár főnöke egy barátjával, John-nal. Mindketten erős, példamutató férfiak, csak, mint hozzájuk illő dolog, szemtelenek.
  Hozzájuk ment dolgozni egy nyáron Ronita barátnőm, akinek persze tetszett is; szereti a fa illatát, a pezsgést, hogy sosem unatkozik, a többi munkatársat, akik megnevettetik. És ki ne hagyjam az imádott dolgok sorából Dereket! Magas, legalább százkilencven centi, talán sötét lenne a haja, de ki tudja, mert annyira kicsire van vágva, messziről kopasznak látszik... de ha tudnátok, milyen jól áll neki! Sötétbarna, csillogó szemei vannak, mint egy kisfiúnak, arcéle határozott, kemény. Arca önmagában tökéletes lenne, ha nem lenne olyan, mint akit állba vágtak. Vállai szélesek, karjai nem dagadnak a sok izomtól, de nem egy puding ám a srác! Ha nem tudnám hány éves, azt mondanám rá, a tini. (Igen, édes Derek, ezt is tudom ám :) )
  Lábai izmosak, ebben biztos vagyok, feneke gyönyörű kerek, egy dinnyére hasonlít, inkább két félre, egymás mellett, amin a nadrág afféle vattacukor borítás, amibe az ember azonnal beleharapna...
  John is jól néz ki; ő magasabb Dereknél, talán egy egész hüvelykkel, barna, halántékán sármosan őszülő, fiatalos lendületű pasas. Enyhe sörpocakja látszik a fehér póló alatt, amit naponta visel, testéről árad a krókusz illat. Határozottabb, szigorúbb, tanár-típus, rengeteget megállnak Derekkel nézegetni a munkásokat, terszészetesen Ronitát is. Utána fütyültek az első naptól kezdve, Derek még folytatta is, napokon, heteken át, míg John szerényebben csinálta; akkor, ha Derek nem látta, vagy nem volt dolgozni.
  Derek az első pillanattól kezdve szimpatikus volt Ronitának, amit szerintem ő is észre vett, gátlástalan módon ki is használta! Tépkedte a lányon lévő fóliakötényt, kacsintgatott, becézgette, azt mondta "cica", "csibém" erre Ronita csak mosolygott. Mi egyebet csinálhatott volna egy olyan pasival, aki bármit megkap, szerelemre viszont elég az a barátnő, aki otthon várja meleg vacsorával. Bármilyen női rajongást meg tud szerezni magának, csak egy kis színészkedés kell hozzá. (Pletykák szerint minden nőt a magáévá tett, aki csak a gyárba ment dolgozni... ki tudja, igaz-e... )
  Ronita eleinte nagyon jóképűnek és rendkívül bunkónak ismerte meg Dereket.
- Hol voltál tegnap? Nem jöttél be! - kérdezte egy délelőtt Derek.
- Dokinál voltam. - Ronita nyers válasza még jobban felajzotta a férfit.
- Csak nem vagy terhes!? Én vigyáztam! - emelte Derek a kezeit a mellkasa elé, közben sunyi vigyor ült a szája sarkában.
- Dinka ökre... - Ronita csak így emlegette Dereket, amikor ilyen beszólásai voltak.
  Ám nem volt ez így egész nyáron.
  Hűvös hétfő reggel volt, egy sötét bőrű fiúcska jött Derekkel a gyárba. A férfinél egy fejjel alacsonyabb, vékonyka, fekete hajú, tizenöt körül lehetett. Derek simogatta, nyakába akasztotta a kötényt, megkötötte a derekánál, kesztyűt adott törékeny ujjaira. Megmutatta mi lesz a dolga, közben ő csinálta egy kicsit. Kipucsított egy kicsit, kerek fenekét felkínálta, mint egy szelet tortát.
  Később sem hagyta ott a fiút, reggelinél, ebédnél levette a kötényt, a kesztyűket, apai gondoskodással fogta a fiú fejét, hátát veregette, dicsérte, hogy jó munkát végez.
- Ez meleg! - gondolkodott Ronita magában. - Tuti, hogy meleg. Ha lila foltok vannak a fiú nyakán, akkor a szeretője. Ekkora bakot lőni! Jó pasi, körbe van rajongva jobbnál jobb nőkkel, erre neki egy fiú hamvas kis farka kell...
- Ki ez a gyerek, hogy ennyit foglalkozik vele Derek? - kérdezte Ronita az egyik régebb óta itt dolgozó férfitól.
- Nem tudom, de naposcsibe még!
  Órákkal később elkapott pár szót két nő beszélgetéséből.
- ...alig van tizennyolc éves... és elhozza dolgozni.
- Kiről van szó? - Ronita kíváncsian fülelt.
- David-ről, Derek öccséről. Még nem is nagykorú, diákmunkára hozta el.
- Az öccse? - Ronita döbbenten áll, kezében egy doboz csavar, majdnem elejtette.
  Tehát mégsem a szeretője. Istenem, akkor van esély rá, hogy engem is megpróbál összeszedni egy kalandra? Nem, az egy rémálom lenne... az álmok sötét hercege, aki megnyerő modorával lopja be magát a kislányok szívébe, és amikor a legközelebb van hozzá, akkor döfi bele a szívet tépő fájdalom hatalmas tőrét, még meg is forgatja. Mindig akkor van ott, amikor az ember lánya a legkevésbé számít rá, belopózik az álmok kertjbe, és megfeketíti az éltető forrásvizet, hozva ezzel bűnt és mocskot minden élőlényre, aki csak hozzáér.
*
  Napok teltek el. Ronita tovább szemezett Derekkel, egyre többet beszélgettek, egyre jobb hangulatban, jókedvűen, mígnem egy napon a lány ebédelni akart menni. Nem volt váltása, aki folytassa a munkát addig, amíg ő vissza nem jön, csak egy karbantartót kérhetett meg erre. Bejárta az üzem egész területét, mire az udvaron akadt rá a csont és bőr, negyvenes, kopaszodó férfira.
  Mikor megpillantotta, egy másik dolgozóval beszélgetett. Kiállt az épület szélére, ami egy nyitott ajtójú szoba volt, ide járnak az emberek cipőt takarítani a forgácstól és zsírtól. Lépcsővel lehetett lejutni az udvarra, ahol akkor Derek jött fel.
  Ronita szíve a torkában dobogott, amikor a hatalmas test fölé magasodott, átkarolta bal kezével a derekát. A lány hátrált a szoba faláig, ám Derek ment vele.
- Ennyire szeretnéd? - Ronita hangja gyengének hallatszott, nem is gondolta át, mit mond.
- Ahogy látom, te is akarod! - Derek hangja sziklaszilárdan csengett, csak halkan. Ronita vérnyomása az egekbe szökött, szemei Derek ajkán akadtak. Ha akkor megcsókolhatta volna...
  Végül a fehér ruhán állapodott meg a tekintete, erőtlenül próbálta ellökni a férfit. Derek vette a lapot, lassan elengedte Ronitát, és anélkül, hogy visszanézett volna rá visszament John-hoz.
*
  Négy nap telt el ezóta, közben egy hétvége. Derek talán felmondott? Megijedt, mint Ronita, vagy csak elment a kedve az egész munkától? Ugyan már, hiszen csak két hónapról van szó!
  Az élet útjai kifürkészhetetlenek, fene tudja, összejönnek-e, akár egyetlen kósza éjszakára, vagy Derek csak szédíti Ronitát egész nyáron át...

2014. július 26.