Emma egy kórházi ágyon feküdt, arra ébredt, hogy nejlonruhában van, Josh a kezét fogta. Könnybe lábadt szemmel nézte, ahogy az alig húsz éves lány összeszorított fogakkal küzd a fájdalommal. Még így, izzadtan, rákvörös arccal is gyönyörűnek találta.
- Jobban érzed magad? - kérdezte halkan. Emma csak bólogatott, mosolyogni próbált, de a fájások egyre intenzívebbek lettelk, jobban fájtak, ez torzította el érzéki arcát. Néha fel-felnyögött, mindkét kezét a hasára tette, izmai is összerándultak.
Josh kétségbeesetten keresett bárki olyan élőlényt, aki ért az ilyesmihez, de a gyors események közepette csak annyit látott, hogy egy fehér köpenyes férfi kitolja Emmát, ő fogja a kezét és megy utána. Bemennek egy szobába, ahol zöld ruhás, maszkos emberek várják, feltolják Emma lábát, leterítik egy lepedővel. Valaki futólag egy maszkot tesz Josh arcára, nehogy megfertőzze a babát, vagy az anyát.
Josh csak Emmát nézi; ahogy a lány szemei könnybe lábadnak, már fehérek az ujjai, úgy szorítja Josh kezét. Kapkodva szedi a levegőt, majd behunyja szemeit és elkezdi tolni a babát.
Több, mint fél órát szenvedett, vért izzadt, sírt, de a baba egészségesen a világra jött.
Emma fáradtam feküdt, Josh ott volt vele, amikor a gyermek felsírt, amíg lemérték, megfürdették és az anya hasára tett bepólyázva.
Josh fogta Emma kezét, akinek a szemében könnyek ültek.
- Ígérd meg, hogy gondját viseled! - mondta halkan. - Te vagy az egyetlen, akire rábízhatom... csak ő tudja, neki mond el csak, hogy én vagyok az anyja...
Nyúlt a gyermekéért, de amint megérintette csöpp kis arcát, keze erőtlenül lehanyatlott és egy szót súgott a végtelen sötétségbe... Julia
*
Évekkel később, pontosabban tizenhét évvel később Julia sokáig kimaradt este és egy fiút vitt Josh házába. Majd megették egymást, de Josh megzavarta őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése