Mirjam, különlegesség. Nem izraelita vallású, keresztény, de a vére zsidó és persze a neve. Nagyapja orvos és mily meglepő; homeopátiás doktor. Anyja a nagymamára hagyta a lányt, had‘ tanuljon, a család vesztére. Édesapjával életében kétszer találkozott, pedig már igencsak érettnek mondható; tizenhét éves, vékony, magas, meseszép teremtmény. Jelleme is... ha nem lenne ilyen borzasztóan elutasító.
Megvan a maga kis elit közege, ahová senkit nem fogad be, legyen új, vagy régi ismerős. Egész nap az iskolában vígan él, mint hal a vízben, az emberek nagy többségét vagy megveti, vagy adja a ‘jó kislányt‘. Kinek mi a véleménye, ő ilyen. Ő sem kivétel, van miért utálni, és vannak, akiknek elsőre sem szimpatikus, nemhogy minden nap látni. Ám van olyan is, aki kénytelen elviselni...
*
Robin csak ült tétlenül és hallgatott. Tűrte a beszólogatásokat, a sok megvető pillantást és csak nyelt... mintha az életben nem ezt kéne... De egy ilyen közösség nem közösség, legalábbis nem építő jellegű.
Akárhányszor ránézett Mirjamra, mindig ugyanaz jutott eszébe; elviselhetetlen testi vágy, hogy karjaiba vegye, csókolja, markolja azt, ami reménytelen és lehetetlen. Hányszor, meg hányszor mondta magának; hagyd már, semmi értelme, a szíve mégis azt súgta, van még remény! Van, igen, csakhogy az milyen keserves!
Számtalanszor megtörtént, hogy órán találkozott a tekintetük, hogy Mirjam bámulta alig észrevehetően és Robin csak odanézett... megérzésből. Hányszor, meg hányszor nyalta a szája szélét, mikor titokban láthatta vékony lábait, világosbarna haját, amint rásütött a kora reggeli napfény, vékony teste táncolt, mint egy fűszál a lenge szellőben. Robinnak nemcsak egyszerűen jó volt ránézni Mirjamra, vágyott rá. Méghozzá nagyon.
Órai kikéredzkedések? Gyomorgörcs korán reggel; vajon mi lesz ma? Újabb gúnyolódás, vagy csak egy legyintél Mirjam részéről; áh, hagyjuk, nem kell vele foglalkozni? Lehet, hogy ezeket megértené ő is, de az biztos, hogy cseppet sem foglalkozik ilyenekkel, pláne nem Robinnal. Itt merül fel az újabb kérdés: vajon ki tudja-e ejteni Robin nevét utálat, megvetés, és szánalom nélkül?
*
Egy nap Robin pár ismerőse körében ment kávézni. Nem sokszor esik meg, de akkor jókat összevihorásznak.
- Robin, lehetek egy kicsit indiszkrét? - kezdi egyikük.
- Az attól függ. - Robin kanalát óvatosan, halkan engedi bele a gőzölgő kávéba.
- Az igaz, hogy te leszbikus vagy? - a lány kicsit felhúzza a szemöldökét, síri csend telepszik az egész bandára. - Nem zavar, csak kíváncsi vagyok.
- Igen, az vagyok. - Robin arca rezzenéstelen. Hiába utál erről a témáról beszélni, pláne olyanoknak, akik pár éve ismerik, őszinte szokott lenni.
- És milyen típusú lányok tetszenek? - ezt a kérdést már huncut mosoly kisérte. Robinnak persze feltűnt, de halálkomoly arccal gondolkodott; most bevallja, hogy Mirjam az esete? Ugyan mit számít ez már!
- Olyanok, mint Mirjam.
- Nekem elsőre egyáltalán nem volt szimpatikus. - jelentette ki egy másik lány gúnyos szájbiggyesztéssel. - Olyan hisztisnek tűnik.
- Nekem meg éppen ez tetszik benne, hogy ilyen hisztis szűzcsitri. - vágott Robin a lány szavába, de erre a kijelentésre mindannyian felnevettek.
Másnap Mirjam lufi nagyságú, vörös fejjel támadt Robinra.
- Mi az, hogy hisztis szűzcsitri? - támaszkodik két kézzel Robin padjára. Pupillái kitágultak, kishíjján vicsorgott, inkább egy anyatigrisre hasonlított. - Ha még egyszer ilyen előfordul, garantálom, hogy nem lesz happy end!
Robinnak mégcsak magyarázkodási időt sem hagyott, mindenki síri csendben figyelte az eseményeket, ahogy a felbőszült lány visszamegy a saját helyére. Amint a padja elé áll barátnőivel szemben, pusmogás tör ki a tömegben.
Robin most legszívesebben a sárga földig süllyedne. Nem elég, hogy az osztály előtt szégyenítették meg... maga Mirjam, az álmok nője tette... Robinnak átvillant valami az agyán, ami gyors volt és halál biztos. Olyan érzése támadt; most válja meg a világot!
Felkelt, határozott léptekkel tette meg azt a pár lépést Mirjamig, mire mögé került ennyit mondott:
- Mirjam, egy pillanatra megfordulnál?
- Mi bajod van? - erre Robin csak egy erőszakks csókkal válaszolt, átölelve Mirjam derekát, belemarkolva a fenekébe.
Nyelve azonnal hatolt Mirjamé mellé, aki azt sem tudta mit csináljon. Lábai kissé megrogytak, de nem esett össze, erre Robin még erősebben tartotta. Előre tévedt a keze, betakarta a puha, feszes melleket. Élete legjobb, legédesebb csókját adta.
Mirjam alig eszmélt rá, hogy a teremben vannak, a tanár perceken belül beér, és az osztály tátott szájjal bámulja őket.
- Mostmár gondolkozhatsz, hogy kinek a helyzete a szarabb! - szólt Robin hetykén -, Az én sorsom itt már el volt döntve, de veled mi lesz ezután?
Mirjam hagyta, hogy Robin ujjait az övéi közé fűzze, viszont őt mélyen, legbelül, ahol senki sem gondolná, bántotta a lelkiismerete. Ki gondolná, hogy neki olyan is van?
Robin kivezette a zsidó lányt a teremből, ahol senki sem látta őket, a falhoz préselte törékeny testét, majd csókolta veszettül. Mirjam ezt persze hagyta... mint ahogy azt is, hogy Robin a nyakát csókolja, melleit becézze és letérdeljen elé. Lapos hasát nyalogassa, karmolva fogja a kerek fenekét, végül udvaroljon neki.
Robin végtelenül boldog volt. Nem érdekelte, ha megvetik, ha nem, Mirjam végre az övé volt, ebben semmi kétség. Voltak Mirjam barátai közt is olyanok, akik bizalommal tekintettek rájuk, és persze kedvesen, mert ha Mirjam így döntött, hát legyen, az ő élete. És természetesen voltak olyanok is, akik megvetéssel bámulták őket. Azokra inkább Mirjam volt hatással, ha egyáltalán érdekelte volna a dolog...
2014. október 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése