Milyen érzés az, ha egy világ dől össze benned? Ha elveszíted a Mindent?
Nem, neki nem ez az igazi arca! Őt nem lehet csak úgy elcsábítani! De ha mégcsak ez lenne a legkisebb bajom... Mondjátok azt, hogy minden pasi ilyen! De ő nem CSAK EGY PASI.
Nem, most nem Sergiu-ról beszélek, nem hagyott el, és senki nem csábította el, maximum a kicsi Marcsája...
Nem, most másról van szó. Aki miatt belefogtam mindenbe, hogy jobb legyek nála, aki felállította elém a mércét, hogy tessék, ezt pipáld le! Nem volt a legjobb, sosem volt, de nekem kihívást adott, hogy van miért végigcsinálni! Adta a példát, hogy bírj ki ennyit, erre tegnap éjfélkor kopogtat: Suzie kidobott. Aztán a kezembe nyomott egy marék lapot: bizonyíték, ok Suzie végleges döntésére. Kilenc évet csak úgy eldobott? Ki az ablakon, mintha ingyen lett volna! Pedig mennyi könny, szenvedés és pofon elcsattant miatta... miattuk.
Felnőtt emberek, semmi közöm, hogy beleszóljak, és tudom; ha Ádám nem olyan kíváncsi, akkor sosem szakítja le a tiltott gyümölcsöt. De ha az alma nem hívogatja olyan édesen Ádámot, akkor Ádám nem szakítja le. Mindketten hibásak, minden szemszögből, nem mondtam, hogy nem, de nekik az a mákjuk, hogy az emlékeken kívül nincs mit veszíteniük.
Nem ők az egyetlenek, akik mindezen keresztülmennek. Vannak, akik még a mai napig nem tudják, hány, meg hány ilyen tiltott gyümölcs van, de akik igazán megszenvedik, azok nem ők.
A szenvedő alanyok a magamfajta kis hülye libák, akiknek az élete egy bizonyos bálványát törik össze, nem gondolva senkire, semmire.
Tudod milyen ez? Amikor harcolsz egy csatában egy király alatt, hogy kapj pénzt, amiből eltartod magad, földet, amin felépíted a kis kuckódat, szerelmi fészkedet, és reménykedsz a szerelemben, egy nő vár rád valahol, aztán egyszer csak a képedbe nyomják, hogy nincs is kivel harcolni, nincs sem föld, sem nő, mert meggondolták magukat, akció lefújva. Te pedig töretlenül hiszel.
Az a legborzasztóbb, ha vissza is élnek a titkaiddal. Ha megbíztál valakiben, aki ezek után; akár bosszúból, akár szenvedélyből, nézik, ahogy szenvedsz a saját viselt dolgaidtól.
Ilyenkor egyesek hálá adnak Istennek, hogy nekik nincs ilyen elég közeli barátjuk, de figyelmeztetem őket: tegnap éjfélig nekem sem voltak! Ekkor fogadod meg, hogy soha, egy újdonsült családtagjelöltet nem fogadsz be, mert eddig is kígyót melengettél, hogy elátkozod még a napot is, mikor megismerted!
És megköszönöd mindazoknak, akik lelket vernek beléd a legrosszabb pillanatokban, esetleg két és fél órában, vagy küldenek egy kósza puszit lefekvés előtt. A barátokat nem kell visszautasítani. Ha valami bajuk van, megkeresnek, és mindig lesz olyan, akit Te is megkereshetsz!
In memoriam: fratres meus
2014. december 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése