picture

picture

2014. december 11., csütörtök

In memoriam

  Megyek a sötétben, a hideg esőcseppek apró lándzsákként csapódnak az arcomba. A szemüvegem alól alig látok ki, a füstben a cseppecskék hosszú, vigyorgó kis ördögökként csapnak le rám. A szél is fúj egy kicsit, de nem érdekel. A cigim utolsó meleg slukkjait szívom, de alig segít valamit; a testem csak annyira nyugszik meg, hogy pár nagy levegővételhez jussak, aztán ugyanolyan gyorsan dobog a szívem, mintha semmi sem történt volna. Bolyongok a nagyvilágban, nem találom a helyem, amin abszolút nem lepődik meg senki körülöttem, pedig csak Kelda tudja mi bajom van. Ám ő sem tud sokat segíteni a maga kis szűziességével, amit imádok benne. Ő az a két lábon járó ember, aki szerelmesen is tudja, mikor mit kell tennie, ellentétben velem. Ha neki tetszik meg valaki, akkor ő csendben, a háttérből imádja, a Facebook adatlapját nézegeti, mikor mit osztott meg, mert az biztos vicces és menő, annak ellenére, hogy a kiszemelt pasi olyan szürke kisegér, akit csak ő vesz észre. Különlegesek ezek a pasik  mert aki egyszer Keldát megkapja majd, azt a csajszi a tenyerén fogja hordani, de elvárja azt is, hogy vele is azt tegyék, de csak csendben, maguk között legyen ilyen, a környezetük felé teljesen átlagosnak tűnjenek.
  Ahogyan Derek is ezt teszi; kifelé minden teljesen átlagos, de ami belül van... tipikus szexéhes kandúr, aki minden útjába akadó gombolyaggal eljátszik, csak legyen rá ideje. Katonaévei alatt megtanulta, hogy az életet élvezet céljára teremtették, nem azért, hogy egy nő mellett megállja a helyét. Állati ösztön, na az az a dolog, ami neki van 99,9% -ban. Esze is van, nehogy azt hidd, de szerinte az észt nem érettségiben mérik.... ezt most sértésnek vegyem? Nem annak szánta, ezt tudom, de azért mégis érdekes élete van neki is. Fogalma sincs, mit csináljon Ronitával, hiába van előtte a kínálkozó alkalom, csapdának hiheti, vagy nem tudom. Nem mer lépni, ez biztos, mintha a homlokára lenne írva.
  Hiába látom gyönyörű barna szemeit magam előtt, érzem ugyanazt a dezodort, amit ő használ, vagy egyszerűen azt a tanácstalanságot, amit érez, ugyanúgy érzem Ronita kétségbeesését is.
  Csakhogy ez az elvetemült nőszemély a minap közölte velem, hogy én is ismerem Dereket...
  Igazából amit ő ismerettségnek tekint, hogy találkoztam párszor a sráccal, tényleg olyan, mint amilyennek Ronita lefestette. Ám én a bátyját, Duke-ot és Duke feleségét, Edyt-et is ismerem.
  Derek valami elképesztő. Bevallom, rám is nagyon erősen hatott, mint látjátok az írásaimból is, de ez a pasi még Sergiu- val is vetekedhetne. Tudom róla, hogy esze ágában sincs, és hogy Ronitával ugyanazt a macska-egér harcot fogja vívni, de együtt érzek mindkettejükkel.
  Nagyon csodálom Dereket, mind férfit, mind gondolkodó embert, mert bár ő sem tökéletes... jóh, ő pont az :)
Egyszerűen semmi indokot nem tudok adni arra, hogy valaki utálja. A kortársai, alkalmazottjai talán, mert néha elég szigorú, makacs és kanos, játsza a buzit, meg a nagy macsót. Talán túl őszinte vagyok, vagy csak naiv, esetleg "fiatalka" ahogy ő mondaná, de előttem nyitott könyv. Olvasom a múltját, a jelenét, a jövőjét... csak a szándékai homályosak kicsit...

Tudom, hogy unjátok már szegény srác képét, és szidtok engem is vele együtt, hogy miért írok ennyit róla, de Nektek üzeni, hogy:
"Szidjanak, majd megszeretnek", és "Széles a hátam, elbírom"
Megnyugodhattok, folytatom még a sorozatot, de nem sokáig.

2014. december 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése