Erre a dalra írok egy novellát

https://youtu.be/KmzFDEu2RoA

A fiú szemszögéből (Kristóf-novellák)

  Kristóf mélyen aludt kis szobájában, ahol halkan szólt a tévé, bevilágította a férfi egész testét.
  Egy fiatal fiú lépett be az ajtón, ami az udvarra nyílt. Sötét szemeivel azonnal megpillantotta apját és annak libabőrös, erős karját. A fiú, Tomi, fogta a csíkos ágyneműhuzatba bújtatott takarót, és apjára nyakig húzta. Bekapcsolta a tévén az időzítőt, és amint apjára nézett, megmozdult benne valami. Ott, a mellkasában... csodálat, hála, megértés.
  Nagyon szerette az apját, aki egyedül nevelte fel, biztatta, támogatta, de egyiküknek sem volt más támasza.
  Tomi töltött egy szál cigit, meggyújtotta, majd mélyre szívta a keserű füstöt.
"Vajon apunak lehet valakije?" - kérdezte magától, mire az anyja jutott eszébe; vékony, vörös, fiatal, akinek van még egy gyermeke, és egy másik férfi, akinek ugyanazt adta, mint Kristófnak.
  Nem arról van szó, ha Tominak szüksége volt az anyjára, bármikor mehetett hozzá, de nélküle élni mégis... nem tudta összehasonlítani, milyen volt, mikor velük lakott.
  Az anyjt tartotta hibásnak, vagy nem is tudja. Annyira összezavarodik, ha ezeken gondolkodik, ez persze nem esik meg olyan sokszor a meló és a frissen végzett suli mellett.
  Fejébe szállt a füst, meg kellett markolnia a szék szélét, ahol ült. Kellemes zsibbadásterjedt szét lábaiban, kezeiben, majd a fejében.
  Arra gondolt, milyen volt kiskorában, mikor az apja az ölébe vette, megsimogatta a fejét, és odabújhatott, ha félt valamitől. Ez manapság nem így van; mindketten bezárkóztak valamennyire. Tomi tipikus tinédzserként legjobb barátjával osztotta meg titkait, ám Kristóf... voltak neki is barátai, deigazán egy, akivel az egész életét megosztotta volna, erre a szerepre egyenlőre én  voltam elsőszámú vállalkozó, de mellettem olyan nő, aki titokban erre vágyott, fogalmam sincs, mennyi volt. Talán jobb is nem tudni róluk.
  Egy-két kávézós haver, vagy szomszéd, esetleg a főnök, aki megjegyzi a barátnőjét...
- Hallod, alig aludtam valamennyit, fél kettőig nyomtam a melót az éjjel. - meséli Kristóf Zolinak hajnal ötkor a piacon.
- Hát figyelj, ilyen fiatal barátnő mellett bírni kell! nevetett a hatvanas éveiben játó, mogorva bajszos bácsi. - Megvan még?
- Persze.
  Kristófot büszkeség tölti el, és eszébe jut, amikor az a fiatal csaj ott volt vele; folyton nevetett minden apróságon, milyen érdeklődően nézett, mikor a múltjáról mesélt a lánynak. Segíteni akart, akkor is, ha ő is tudta, nem tud, törekedett a legillendőbb viselkedésre, amikor szét tudott volna robbanni.
 És azok a cigifüsttel fűszerezett esték... Amikor ott nyöszörgött a férfi alatt, körmeit a puha bőrbe mélyesztette, és nem engedte, amíg nem kapott levegőt. A csókokba mindketten belefulladtak volna, ott, abban a pillanatban, testük-lelkük összefonódva.
  A pihegő, forró csókok, ölelések, a tévé tpikus háttérzaja, a takaró alatti titkok. Az a fajta alvás, mikor a lány feneke a férfi ölében pihen, egyik karja a feje alatt, másikkal a maroknyi mellét simogatja, majd a lány betakarózik az ölelő biztonsággal. Egyikük sem akarja elrontani ezt a pillanatot, reggelig édesen szuszogva alszanak együtt, és még anni éjszakán át...
*
  Ám a titkolózás, a fájdalom megmérgezné a kapcsolatot, ha Kristóf nem lenne olyan, amilyen. Ahelyett, hogy magára hagyná, inkább karjaiba vonta, homlokon csókolta, fizikai biztonságot, és nyugalmat biztosítva.
  Ahogyan egykor Tominak is. A fiú talán hálás az apjának, tulajdonképpen sosem mondta ki. Azt, hogy mi a véleménye az újdonsült, még nála is fiatalabb barátnőről, esetleg Dáviddal, ha kibeszélték.
  Jók azok a napok, amikor Kristóf és Tomi együtt mennek valahová, tartanak egy szolidabb görbenapotvásárolgatnak, együtt cigiznek. Persze náluk is van aggodalom, gondoskodás, harag, ha netán a gyerkőc bezárja az autóba a kulcsot, és csak órákkal később hívja az apját: "majd megyek, fel kell törnünk a kocsidat".
  Igazán félelmetes, amint ez a két, életerős férfi, érvet érvre halmozva ordít egymással, bele nem szólhatok, mert semmi közöm hozzá, leállítani esélyem sincs, szóval csak ülök egyhelyben és várom, amíg becsapódik az ajtó. Ám ez nem történt meg, simán elhallgattak, elszívtak egy cigit, majd témát váltottak. Ezek után semmi bosszankodás, egy rossz szó sincs. Sem rám, sem egymásra.

2015. November 19.

Szelek szárnyán, vihar ölén +18 hetero

Egy korábbi novellácskám, egy kedves barátomnak írtam.

Tested-lelked beleremeg, amikor felmordul a motor, rezeg a kipufogó, szemeden látszik a krómozott tank vibrálása.
Álltunk az aszfaltbetyár mellett, kidolgozott karjaiddal átkaroltad a derekam, eltörpültem robosztus tested mellett. Csak a szemeid villanását láttam, mielőtt lehajoltál és megcsókoltál. Puha csók volt, amit ritkán adsz.
Némán ültél fel a motorra, fogtad a kezem, üljek fel mögéd. Felvettem a bukót és átkaroltam a derekad, dzsekiden keresztül is éreztem forró tested.
Kattanást hallottam, majd hozzád préselődtem. Finoman, lassan vetted a kanyarokat fémmonstrumoddal, mit magabiztosan kormányoztál az őszi, nyálkás időben. Néha egy-egy levél nekünk csapódott, ám amilyen élettelen volt, úgy olvadt össze az aszfalton elterülő tócsákkal.
Az emberek megbámultak minket, látták, hogy jóval nagyobb vagy, mint én. A lányok tátott szájjal lestek, tudták, mennyire jó pasi vagy, de te csak a bal kezedet az enyémre tetted, a hasadra, érdes kesztyűdön keresztül finoman simogattál. Nem tudom, mi járhatott a fejedben, nem tudom, hová viszel, ennek ellenére bíztam benned.
Élvezet volt veled és a motoroddal együtt remegni, hozzád simulni, közben érezni a csípős szél süvítését a lábamon, karjaimon, kezem fején.
Órákig motoroztunk, elvittél egy számomra idegen városba, ahol te ismertél minden utat, utcát, házat és fát.
Emlékszel arra a szőke kislányra, aki fogta az édesanyja kezét, a másik kezével ránk mutatott? A bukómmal a hátadra dőltem és lehunytam a szemem, te egyre lassabban gurultál a motorral. Mire kinyitottam a szemem, már álltunk, megint kattant alattam a kitámasztó, majd megszűnt a halk duruzsolás. Egy kétszintes társasház előtt parkoltunk, letettük a bukókat, lezártad a motrot, finoman fogtad a kezem, mentél előre, nyitottad a kaput.
- Vigyázz, csúszik a lépcső! - mondtad halkan, hogy ne zavard meg azt, aki már alszik.
Mindig mindenkivel kedves voltál és udvarias, senki sem panaszkodott rád, barátnőim is szimpatizálnak veled.
Amint beléptünk az emeleti lakásodba, kellemes meleg áramlott ki az arcomba, majd beléptél előttem a hangulatos galériába. A falon festmények díszelegtek, érzéki ecsetvonások, meztelen női testek, vagy épp szemérmeskedő lányok kacsintottak rám a gyér fényben. A szoba színe is meleg volt, talán barackvirág színű, de nem tudtam arra figyelni, mert előttem vetted le a dzsekid és a bakancsod. Lerúgtam a csizmám, türelmetlen voltam, ám te lassan bújtattál ki vékony kabátomból.
Morogtál a fülembe valamit, nem értettem, elhadartad, azután megcsókoltad a nyakam. Egy álom, ha veled vagyok, hihetetlen fantáziának tűnik, hiába érsz a testemhez, tudom, hogy ott vagyok veled, látlak, érezlek minden érzékszervemmel.
A karjaidba vettél, könnyedén felemelve engem és a halványpiros fénnyel világított hálószobába vittél. Hófehér lepedő borította az ágyad, csodálatos volt a látványa a mahagóni bútorokkal, és a te napbarnított alakoddal. Lágy levendulaillat lengett körbe minket, ami segített ellazulni, erős karjaiddal úgy értél hozzám, mint valami finom szellő.
Megrebbent a függöny, és egy szúrós fuvallat kapott a hajamba. Egy pillanatra fehér fénybe borult a szobád, beleremegtem a dörgésbe.
- Becsukjam az ablakot? - kérdezted, szemeid csillogtak, lehengerlő mosolyod eltűnt az arcodról. Bólintottam, összehúztam magam, ami által kicsinek tűnhettem a hatalmas franciaágyon.
Kattanva zárult az ablak, mire rád néztem, már póló nélkül térdeltél fel az ágy szélére. Amint közeledtél, akár egy ragadozó; lassan, magabiztosan, tudva, hogy csak rád várok. Ám úgy tettél magadévá, ahogy a vihar ténykedett odakint; nem kíméltél semmit, szerelmed mindent elsöpört, hangod egybeolvadt a kinti dörgéssel. Sikolyaim villámként cikáztak, erőddel tartottál, fogtál, ujjaink összefonódtak, olyan voltál nekem, mint kopár földnek az eső.
Csendesedett a vihar. Ölelkezve, egymás karjaiban szuszogva hallgattuk a másik szívverését. Csodálattal néztem rád, higgadtságodra, eszembe jutott, hogyan szoktad kezelni, ha vitatkozunk; gyorsan, nyugodtan, akár egy gyilkos cápa. Semmi kétséget nem hagysz, egyértelmű vagy, és egyszerű, ez a helyzet mégis olyan bonyolult.
- Ne gondolkozz semmin, majd holnap megbeszéljük! - súgtad, és a mellkasodba temettem az arcom. Magamba szívtam férfias illatod, és elaludtam.
Édes álom volt, miközben vigyáztál rám.

2015. Október 9.

Óda egy androgünhöz

Összecsillant a szemünk, sötét haja az arcába hullott, a melírozás benne sápadnak tűnt. Ült, amikor felnézett rám, talán olvasott, vagy a telefonjával babrált. Szemüvege ugyanolyan sötétkék volt, akárcsak a körömlakkom, arca éles, kissé borostás.
Nem is tudom, milyen színű a szeme, csak a csillogását látom folyton, ahogy vékony, szálkás testét. Nyurga alakja unottan megy végig a folyosókon, vagy csak ül egyhelyben, kezein minden egyes ujjperce látszik.
Édes kis travi lenne belőle, ahogy vékony dereka alatt, a fenekére simul a nadrág, hiába iznos a teste, ha bőre puha, mint a vaj, hangja behatol oda, ami felelős mindenért. Feléleszti benned az ösztönt, ami ki akar törni, belülről feszít, de képtelen vagy önmagad lenni. Úgy érzed, a tested egy börtön, képtelen vagy nélküle élni, muszáj vele együtt, különben elhal benned a vágy, a kéj, az öröm.
Sóvárogva néztem rá, szemtől szemben, egy asztal választott el minket és ajkai mintha kissé kinyíltak volna. Csábos volt, senkihez nem tudom hasonlítani.
Tudtam, miért jöttem, ő is tudta, kevés időm is volt, féltem is kicsit. Hatalmas szemekkel nézett rám, alig mondott valamit, mikor kérdeztem, szinte kinyögte a szavakat, meg volt lepődve, vagy csak ideges volt.
Helyes volt, kifejezetten.
*
Hamar felébredtem aznap éjjel, talán tizenegy óra lehetett, vagy éjfél. A kis travi ott feküdt a karomon, édesen, egyenletesen szuszogott, a hasára fordult, és kilátszott hófehér, gömbölyű válla, lányos dereka. Egy kis angyal volt, semmi erőszak, semmi kötelezettség, csak a tiszta, valós érzelmek.
Hiába volt idősebb nálam, egy törékeny, szeretnivaló embert láttam benne, ugyanúgy éreztem a kis szíve dobogását, a teste lágy illatát, vagy néha hisztis haragját.
Nem tudom elmondani, amit iránta érzek, annyira különleges ő nekem.
Erőtlenül felmordult, mint egy kiscica. Vállig érő, tépett haja a szemébe hullott, láttam a derekán és a hátán az izmokat, ahogy megfeszülnek, majd elernyednek. Nem akartam felkelteni, ezért lassan kihúztam alóla a karom, felkaptam egy kardigánt és halkan kiléptem kiléptem a folyosóra.
Cigizés közben eszembe jutott, milyen az is, ha az ölembe ül és szerelmesen csókol, ha nyüszít a vágytól, vagy, ha kíván, de nem érhet hozzám, ahogy szeretne. Persze, a külvilág felé mi egy hagyományos pár voltunk; fogtuk egymás kezét, csókolóztunk, de nagyon ritkán fogta meg a fenekem, akkor karolt át, ha utána a vállamra dőlt. Nagyon kevesen tudták, hogy a női szerep izgatja, ahogy engem a férfi, vagy hogy az a vadító csaj, akivel néha a diszkóba járok, ő az én Gabim; férfiként Gábor, nőként Gabriella.
Imádja, ha "kiscicám"-nak szólítom, olyankor az ölembe tolja maroknyi fenekét, halkan felmordul egy "grrr" erejéig és villogni kezd a szeme, mint egy éhes nősténynek. Rajongok érte, amennyire egy emberért lehetséges.
Mire visszaértem a folyosóra, Gabi ott állt, egy vékony alsóban, szemeit dörzsölve, egy kicsit ásítva.
- Hol voltál cicám? - kérdezte zengő, kellemesen férfias hangján. Rotka alkalom, ha visszacserélődnek a szerepek, viszont volt benne valami megnyugtató.
- Kimentem cigizni. Azt hittem alszol még. - átkarolta a derekam, megcsókolta a homlokom. Vonzódom mindenéhez; a teste elbűvöl, a lelke megbabonáz. Ecsetelhetném, hogy a szeme, a szája, az arcának az éle, néha a borostája, vagy épp a tekintete, ha a szemüvege rajta van, ám ez felesleges. Tudja, mennyire rajongok érte, büszke vagyok arra, amit eddig elért, elolvadok minden szavától, de sosem jutna eszembe hogy kihasználjon.
Lehet, gondolt már az árulásra, vagy már meg is tette, és csak azért van velem, mert nem akar csalódást okozni.
Túl sokat kételkedem? Nem bízom benne? Sem vele, sem velem nincs baj, egyedül a külvilág az, amire haragszom; tele van megbízhatatlan, haragvó és -tartó emberekkel, akik örömüket lelik a másik boldogtalanságában. Ettől féltem Gabimat is. Egyszer csak jön valami jöttment átutazó, aki miatt elveszítem a bizalmam és hitem, lelkiismeretesen tudom, őszinte voltam hozzá, ám az a másik... Őt használja ki, velem nem törődve, hogy Gabim törékenységét figyelembe se véve megrontsa, lerombolja azt, amire én a saját életemnél is jobban vigyáztam.
- Szeretlek! - súgtam neki, elsöpörtem a szeméből a haját, majd birtoklóan megcsókolt. Mintha olvasott volna a gondolataimban, azt mondta:
- Én is szeretlek, és ne aggódj! Minket senki nem fog elválasztani egymástól!

2015. Október 9.

Egy jó kis fejmosás

Érdekel a véleményem? Igen, én írom a blogom, nincsenek informátoraim, akik népszerûsítik, vagy segítség, akik ötletet adnak. Esetleg a barátom, Tamás, és ez a titokzatos Kelda barátnôm, akikért bármit megteszek. Nem kellene bíznom bennük, fôleg Tomiban ne?
Elôször is, vagyok annyira felnôtt, hogy megválogassam, kivel kötök olyan "szerzôdést", kinek fogadom meg, hogy hûséges leszek, akinek csak akarom. Attól, hogy valaki életében volt egy nagy szerelem, ami valamely oknál fogva tönkrement, sem én, sem más nem tehet róla, mint az, aki befolyásolta azt a két szerelmest. Innentôl kezdve nem kellenek a mindenféle károgások, az idétlen vigyor mellett, hogy nem szabad férjhez menni, vagy biztos lesz valami/valaki, aki tönkreteszi az életem.
Valamiért nem vagyok kíváncsi, és szerintem néhány sorstársam sem, hogy hosszú idô alatt nem tudta kitapasztalni, vajon van-e lyuk a mellbimbón, mert ô aztán sokat tanulmányozta. Senkit nem érdekel a mellcentrikussága, hogy a minnél jobban kivágott pólójú lányoknak jobb jegyet adjon, mert ez egy olyan hely, ahol kiskorúak is bôven vannak. Simán célzásnak veszi némelyik az ilyet, és talán ettôl lesz szûzribanc.
Egy lehengerlô ismerôsöm erre csak annyit mondana, hogy 'Tanulja meg szétválasztani a kettôt!'
Namármost megkérdezem kedves Olvasóimat, hogy a fent megjelölt dolog szubjektív; egyéni véleményhez kötött, vagy objektív; teljesen tényszerû és tárgyilagos?
Igazán csak most jött ki belôlem ez az undor a mérhetetlen egoizmusra, a lenézésre, holott én nemcsak tisztelettel, emberséggel is számba vettem. Méghogy pont engem tart hazugnak!? Hogy én ne lennék az a perverz, apakomplexusos, néha pedofil, néha nekrofil, hangôrült maszturbálós? Igen, megvannak azok a dolgok bennem, amik egy "házasság"-nak nevezett szerzôdésben talán akadályba ütközne, és igen, voltam terhes havonta 3x úgy, hogy nem tudtam róla, nem vetéltem el, és nem volt abortuszom, ráadásul sosem ettem annyit, hogy a pocakomon meglátsszon, de attól még nem kell hazugnak tartani egy olyan embert, akirôl azt hisszük ismerjük, csakmert megmutatott néhány szeletet saját magából!
Ezt az egészet egyetlen embernek írtam, korától és nemétôl eltekintve, de nagyon remélem, eljut hozzá ez a kis agymosás, pedig tudom, magán nem tud és nem is fog változtatni, csak nagyon gyors ütemben fogja be a száját és számoljon háromig, mielôtt egy csípôs megjegyzést tenne. Közlöm, hogy sokan becsülik, de a stílusa néha, sôt, óránként elviselhetetlen.
További jó olvasást és szórakozást a cseppet sem titkolt, perverz és abszolút maszturbálásra használható novelláimhoz!

Kemy-elviselhetetlenül dühös...

2015. November 9.

Éjjel a temetőben

  Mielőtt bárki is arra számítana, nem, ez nem egy horror sztori lesz, vagy bármi hasonló, csak hirtelen nem tudok jobb címet, pláne most van Mindenszentek, mindenki temetőbe megy, főleg éjjel. Milyen romantikus, igazi gót, de ha jobban belegondolsz, látszanak a csillagok, vagyis nálunk tegnap és pénteken is látszottak, mikor sötétedik, akkor a mécseseket is látod, a pirosat, fehéret, narancssárgát, és azt a lilát, amit a muránói töredezett mellett tartottál Édesem, ugye emlékszel? Szegény kiscsajnak nagyon tetszettek, de nem tudom, milyen stílusa van... Nekem mindenesetre azok a töredezettek vitték a pálmát. És mesés lett volna, ha kint a piacon nem fázom meg! És nem, nem azért fáztam meg, mert meztelenül szexeltünk az autó motorháztetőjén... pedig vagány lett volna, mert a bátyád tuti hogy a kamerákon látott volna, aztán levág egy jó kis reggeli masztit... Olyan rosszakra gondolok! Hiába, helyes ő is, de téged nem szárnyalhat túl!
  Félreértettük azt a szakítást, de neked volt iagazd megint, szerelmem, rád kellett volna hallgatnom megint, ahogy minden ilyen esetben. Soha senki előtt nem hódoltam be ennyire, nem hazudtam és nem éreztem ennyire fantasztikusan magam, mint veled, minden egyes pillanatban. Ha vitatkozunk is, mindig tanulok valamit, egyszerűen egy kincs vagy nekem, akire életem végéig vigyázni fogok!

  Szóval, ez a történetem sokáig érett a fejemben, és igazából most sincs kész, vagyis nem tudom, mit is írhatnék, Mert Kristófom folyton kérdezget, hogy írtam-e már valamit. Vigasztalom magam, hogy olyat írok, amitől ha nem lesz azonnal merevedése, akkor legalább az olvasatába beleélvez, dehát az én Kincsem nem ilyen olcsó.

  Viszont, ami kifejezetten jó volt, az az, hogy felavattuk az ágyát, amit egykoron a feleségével is megosztott és a fürdőkádat, amit... na jó, erről fogjuk fel, hogy nem tudok semmit... Igaz kölyök? Nem árulom el a titkod, amiben talán kiderülne, itt kefélted a barátnőd pár hónappal ezelőtt. Szeretem apádat, de ez akkor is, megbocsáthatatlan bűn!

*

  Hol kezdődött? Azután, hogy együtt nyaraltunk még augusztusban, azóta egyszer hazahoztam Kristófom, ittunk egy finom kávét a kotyogósomból, cicáztunk egyet, és a cica azóta is utána sír. Hacsak meghallja a hangját a telefonban, azonnal nyivákolni kezd, de megmondtam Kristófnak, karácsonyi ajándéka a cica lesz! Ez kb szeptember vége volt, ezután naponta kb 3x telefonálunk. Plusz, amit közösségi oldalakon dumálunk végig.

  Kb egy hónappal a látogatása után átmentem Kelda barátnőmhöz, ahol pár órát nyugiban elvoltunk, hülyéskedtünk, néztük a virágait, a gépén mindenféle vackot, mikor is Kelda telója jelzett egy üzit: Kristóf jelzett, hogy menjek ki a cuccaimmal az utca melletti kis parkba. A Gyöngyöm ott várt, egy pólóban, mikor rólam nem esett le a télikabát, de Kelda azonnal vette a lapot, és mi elhúztunk Kristóf Pest melletti nyaralójába.

  Csodálatos egy környék: dimbes-dombos, ahogy szeretem, látszik a napkelte, a napnyugta, csendes, ami városhoz képest nekem fura, nincs az a sűrű szmog, és a kutyák sem ugatnak reggeltől estig, aztán estétől reggelig. Vadregényes, dzsungeles, de közben a házak körül meg is van szelidítve a természet. Az a girhes dög az ajtóban feküdt, várva, mikor nyitja ki valaki az ajtót, hogy besurranhasson a melegbe, és persze Kristófom kicsi fiának akváriumába mászhasson. Szemtelen egy dög, de hízelegni nagyon tud.

  A bátyjától kifejezetten féltem: egy kb 190 centis férfi, masszív, mint egy márvány Zeusz-szobor, tengerkék szemekkel, fekete, de már jócskán őszes hajjal és borostával. Ugyanolyan telt ajkai vannak, mint az anyjánnak és az unokaöccsének, kicsi pocak, kerek fenék, és bicegős járás(utólag tudtam meg, hogy autóbaleset miatt). Amikor kezet fogtam vele, elhadarta a keresztnevét, és rá sem mertem nézni, szóval nem tudtam, hogy ő rám emelte-e fenséges tekintetét, vagy szánalomból nem... mindenesetre nagy bakot lőnék vele... de még mekkorát, és milyen trófea lenne belőle! Ő maga is beismerte az utolsó napon, mikor ott voltam!

  Édesanyátok: nehéz eset. Egyedüli nőként csodálom, hogy ekkora fegyelmet tart köztetek, hogy ennyi kitartása van és elviseli azt a temérdek baromságot, mikor szegényem nevet az asztalnál, Atiku(Kristóf bátyja) csak beszólogat neki, hogy mit nevetsz? Azt sem tudod mit, de mindig csak nevetsz! Édesanyátok már az asztalra borulva kacag alig hallható hangon, Kristóf ül mellettem és rázza a nevetés, Atiku pedig egy szemrebbenés nélkül ül, arcán semmi nyomát nem látni egyetlen kósza mosolynak sem.

  Édesapátok a legtündéribb, azzal a kis vigyori arcával, ahogy először megláttam, próbáltam folyton mosolyogni, lássák mennyire örülök, három emberből kettőnek nem jött be. Aztán az a csodálatos ebéd, ami után mind a tíz ujjam megnyaltam. Az én anyám is tud főzni, de amit Kristófé csinál, varázslat. Biztos van benne valami titkos összetevő, mint az unokája csokitortájában!

  Vadnak éreztem magam, amikor odahajoltam Kristóf füléhez, súgtam, h felezzünk el még egy szelet tortát, közben Atiku szemébe néztem, és kacérkodtam vele... jaj, ezért legszívesebben picsán rúgnám saját magam! De az a vakond az autójában annyira vagány! El tudom képzelni Atikut, mint valami kemény rockert egy metálkoncerten, ahogy épp a hangfalhoz vágja a gitárját. Bevallom, nedvesítő gondolat.

  Az első este Kristóffal kicsit döcögősen ment, kezdve ott, hogy nem tudok kádban fürödni, mindig csak tusoltam. Azok után, hogy nyaralásunkkor levetkőztetett és nem voltam szégyenlős, most kifejezetten az voltam, nem akartam előtte meztelen lenni. Nagy nehezen ment. Aztán jöttek a kinti zajok, mire folyton melleim elé kaptam a kezem, nehogy valaki bejöjjön, meglásson, ahogy szerelmem előtt ülök nyakig bubisan, mintha sosem láttak volna szerelmespárt.

  A vacsi könnyen ment, többet ettem, mint ebédre, csak ketten voltunk Kristóffal. Az ő földszinti konyhájában tömény illatok terjengtek: jázmin, fahéj, olajok és hasonló dolgok, amire mi is rásegítettünk a cigifüsttel. Vagánynak éreztem magam, nyugodtanak, és végre otthonosan, nyitva volt az ablak, kiszállhatott minden rossz energia, de azért nem volt hideg. Szerelmemet mindig előre küldtem, míg én lassan szívtam magamba a nikotinadagomat, melegítse fel a helyemet az ágyban, ami a mi szerelmi fészkünk lett.

  Remegő puncival másztam be előtte, teljesen meztelenül a TV fényeinél, ami, bár megvilágították az egész szobát, mégis hagytak néhány árnyékos helyet, amire szükségünk volt. Forrók voltak a csókok, éhesek, de előttünk állt akkor még 3 éjszaka, amit senki nem zavarhatott meg.
  Mindenki aludt a maga kis szobájában, csak Kristófra tudtam gondolni, figyelni, ahogy birtokba vesz. Áh, annyira jó volt, csak érezni, szeretni. Egymás karjaiban feküdtünk, szeretek vele aludni; azonos ritmusra ver a szívünk, ugyanolyan forrón szeretjük egymást.
  5 napot töltöttem abban a meseországban, ahová tudom az utat most is, hiányzik minden négyzetcentimétere, minden illata, hangja, mozzanata. A hideg piac az öklömnyi gombákkal, a szabad téri hangosbemondó, a barokkot idéző lámpasor, a virágládákkal. Az az idős bácsi, aki megpuszilta búcsúzásképpen a nénit, akire Kristóf kiszólt; "Megállj, elmodom Béla bácsinak, h puszilgatod a feleségét!". A szivcsi, puszcsi, lávcsi, amitől az isteni rántotta majdnem fordítva köszönt vissza, a nevetések, az aggódás azért az idióta fiadért. A főnököd, az az Einstein-féle bolond... méghogy érdeklődött...
   A szálak talán még szorosabbra fonódtak veled, mert beengedtél az életedbe, minden pillanatot élveztem Veled.

Ne haragudjatok, hogy most ennyire fantáziátlan lett, igérem később bepótolok minden elvarratlan, szaftos pillanatot, ami kárpótol.

2015. November 1.

Szakításunkra(?)

  Forró könnyek borítják arcom, ordítok; miért!? Nem. Csak összeszorított fogakkal fekszem, hagyom, hogy a remegés uralkodjon rajtam, megmozdítsa minden izmom, közben a kéz, amit annyira imádtam, szerelmes voltam a tulajdonosába, az a kéz most kifacsarta a szívem, mint egy hetek óta fonnyadó citromot, tele keserűséggel, majd egyszerűen összeroppantottam, apró darabjai pattogtak, mint a törött üveg. Hát ezért játszotta a "Mad world" című dalt, aztán a "Careless whisper"-t?
  Eszembe jutott, ahogy ma meghallottam annak a szőke lánynak a zongorajátékát, ugyanaz a remegés hatalmasodott el rajtam, mint most, az után, hogy szakítottam Veled. Fogalmam sincs, így kellett volna lezajlania? Összeveszünk, miattam, bocsánatot kérek, és eltűnök az életedből? Eddig sem igazán voltam a része, de a szobámban már nem hallom felcsendülni erőteljes hangod, zabolázatlan humorod, nem vagy velem, ahogy akkor voltál.
  Bármit megadnék, csak hogy veled lehessek, megszöknék, világgá mennék, ha tudnám, együtt másfél óra alatt megváltjuk a világot, és a maradék a miénk! De tudom, csak a terhedre lennék. Minden apró hülyeségelmmel, azzal, hogy annyira kötődöm Hozzád, és annyira képtelen vagyok szabadulni a gondolatodtól. Minden este forgolódom az ágyamban, várom, hátha átkarolsz, kérlek, Szerelmem, fújdd el azt a gyertyát, legyen minden a miénk, éljünk abban a világban, amit együtt teremtettünk!
  Nem árultalak el, sosem jött be velem abba a világba senki, az a MI birodalmunk, ahol nincs te, vagy én, vagy a tehén, csak azt az átkozott cigit kívánom! Képtelen vagyok bármit is tenni, tudom, én is hülye voltam, de lehet akárhány Cica, Kicsim, Kincsem, vagy épp Baby, esetleg Pocak, Bubusom csak egy van, aki többet ér mindnél, még ha össze is gyúrjuk őket.
  Azt akarom, az a tűz emésszen fel, ami az első csókunkkor fellobbant! Tudom, az a legkedvesebb emléked; amikor csak álltam tétlenül, vigyorogva, mint egy idióta, aztán meglepetésedre megöleltelek. Magamnak ugyanakkora meglepetést okoztam, és akkor felnéztem rád. Tudam, most jött el a pillanat, meg foglak csókolni, vagy te engem, vagy egymásba gabalyodunk, nem érdekel!
  Elpirulva néztem, ahogy örömittasan mosolyogsz... még mindig gyönyörködöm benned, mindenedért bolondulok. Gyűlölöm, amiért kék a szemed, de az a kedvenc színem. Gyűlölöm, hogy nem én vagyok, akivel az életed elkezdted, aki talán megadta volna azt, amire most, 44 évesen is kiéhezve vágysz.
  De én csak rád vágyom; minden egyes porcikádra, amiért a testem két hónapja minden pillanatban őrjöng, a lelkedre, ami ha egybefonódik az enyémmel, elfeledem problémáim, az eső tompa kopogását, és Veled újra kezdek mindent.
  Nem. Ennek most vége; szereles pillantások, kiéhezett csókok, buja ölelések, kurta szerelmi vallomások. Nagyon fogsz hiányozni, és igérem, sosem felejtelek el!

Szerelmemnek, Tamásnak
2015. október 14.
Egy fekete szerda

A lovag +18 hetero

  Lehet valakinek a XXI. században egy lovagja? Nem nagy durranás, van egy zseblámpája, pár monitor, amit figyelnie kell, egy épület, amiben az éjszaka közepén bóklászol, és az a pisztoly az oldalán. Markáns, nem túl magas, de karakteres. Fekete, tüsi haj, íves, sötét szemöldök, alatta sötétbarna, már-már fekete szemek. Határozott arcvonások, simára nyírt arcszőrzet és húsos, piros ajkak. Elsőre nem figyelsz fel rá, csak; nah, ő is itt van. Kénytelen, hisz ez a munkája; biztonsági őr.

  Este, 10kor kell bezárnia a fürdőt, ami keveredése az újfajta klóros, fehér csempés undormánynak, és a török hamamoknak. Elképesztő karizmája van, csodálatos a kialakítása, ám a zavaró klórszagot nem lehet kikerülni. A bejárati ajtó után sorban a fogasok, a pénztár, a büfé, pár asztal, székek, padok, és a sarokban az ő kis kuckója.

  Úgy nézett a lányra, mint valami... nem is tudom... csak utána nézett, ahogy elringatta a csípőjét az öltözőbe.

  Az őr, nevezzük most Istinek, megnézett mindenkit, aki bement, és mindenkit, aki kijött. De igazán csak az a ringó csípőjű hölgy érdekelte, aki miatt végül zárásig várt.

  Egytől egyig kijöttek az emberek az öltözőkből, üresek voltak az épület termei; szauna, a medencék. A férfi öltözőben sem volt egy lélek sem. A kíváncsiság hajtotta a vérét, a testét, a lelkét a női öltözőbe, ahol semmit sem hallott azután sem, hogy bekiáltott.

  Becsukta maga mögött az ajtót, és a szekrények között, egy padon látott egy sporttáskát. A síri csendben hallotta a vízcsobogást, ami a tusolók felől jött, levette pulóverét, a padra tette, és lopakodva indult a hang irányába.

  A legutolsó fülkéhez volt felakasztva egy fürdőruha, gyöngyös madzagok lógtak róla, és kivillant az a karcsú könyök is. Isti kilépett bakancsából, pillanatok alatt levetette a nadrágját, a pólóját is felakasztotta, meredező szerszáma már türelmetlenül állt hófehér boxerében. Felállt a tusoló pár centis peremére, de csak nézte a nőt, amint a víz végigfolyik barnás testén, hátán, combjain. Azonnal belé akart hatolni, de ez lehetetlen volt... pillanatnyilag.

  Finoman megérintette a forró testet... a nő megfordult, ám Isti azonnal a szájára tapasztotta a sajátját. Hatalmas testével a férfi visszatartotta, hogy a másik bármit is tehessen; próbált szabadulni, de kezeit bilincsbe verte az erős marok. Elment Isti maradék esze is. Egy test ekkora hatást tett rá.

  Amint érezte, hogy a nő ellenállása csökkent, jelentősen, lassan felemelte, fenekénél fogva ágyékára szorította, amint meghallotta a halk nyögdécseléseket. Még nem volt benne, de éhes volt, csillapíthatatlanul, ám a nő szenvedélye fokozni sem tudta volna tovább.

  Fél kézzel kiszabadította farkát, a nő karjai egyre erősebben szorították a nyakát, körmei karcolták érzékeny bőrét. Hőhullám volt a behatolás, a lassú mozgás, a hangok, nyögés, szuszogás, részegebb lett a puha testtől, amit tartott. Hagyta, hogy a nő tegye, amit kell, mégcsak nem is csókolta vissza.

  Az orgazmusra gondolt, ami rázta a testét, de a nő ekkor már előtte térdelt. Isti a falat támasztotta erős karjaival, a nő teljesen alá volt rendelve. A langyos víz lemosta robosztus testéről a mocskot... lerohant egy nőt, aki ki volt szolgáltatva neki. Ez foglalkoztatta, mikor már pihegő szerszámát markába zárva indult ruháiért. A boxer ázott a zuhanytálcában, a nő elmotyogott egy köszönömöt, és ennyi volt. Egy...

  Isti visszaszólt az ajtóból:

- Igyekezzen, már be kellene zárnom!

Istvánnak

2015. szeptember 24.

Kanári a kalitkában

- Nem teheted ezt velem! Szeretlek, te őrült! Gyere vissza!
  Sikítottam Kyle után, de ő belesétált a ködbe, ahol mindenki rá vadászik. A hidat is elnyelte a sűrű köd, Kyle daliás alakját már nem is láttam.
- Nem akarom, hogy elmenj! - súgtam magam elé, könnybe lábadt szemekkel. Az izmaim feladták a szolgálatot, összeestem a nyálkás aszfalton, karnyújtásnyira tőlem a korlát, mögötte a Duna...
  Nagy levegőt vettem, de a fájdalom, amit Kyle távozása okozott, még lejjebb nyomott a földre.
"Visszajön! Vissza fog jönni, mert szeret!"
  Zokogtam, forró, arcomon lefolyó könnyeim kissé felmelegítettek, de amint megszáradtak, újra fázni kezdtem. Nem hiszem el, hogy magamra hagyott, megint, de most kimondta; vége, nem akarja folytatni.
  Vajon tényleg miattam? Engem félt ennyire? Ez is csak a szeretetének jele, tudom, hogy fontos vagyok neki!
  Felkapartam magam és elindultam haza. Alig voltam autók az utakon, sem biciklis, pár gyalogos, még a lépcsőház is csendes volt.
  Félve nyitottam be a lakásomba, nehogy valaki ott legyen, vagy rendőrök, bárki, sima paranoiám van, mióta Kyle-t ismerem. Féltem őt, ez kétségtelen, magamért nem aggódom annyira, mint érte. Ám a megnyugvás, hogy nincs felfeszítve az ajtón a zár, minden lambérialap a helyén van, és Kyle a hálószobámban alszik, minden kétségemet legyőzte. Igen, itt van velem a szerelmesem, de alszik. Nem akarom felkelteni.
  Leteszem a kabátom a fogasra, ledobom a bakancsom, és a puha, jegesmedvés pléddel betakarom, ne fázzon pólóban és farmerban. Van benne valami különleges, gyermekien ártatlan, ami kalitkába zárta a szívem, mint egy kis kanárit, és nem akar elengedni, de a tenyerén hordoz, aranyszemű búzán, és bronzszínű kölesen tart, minden nap friss forrásvizet hoz nekem, ám kienged fogságomból. Én viszont nem vagyok hálátlan, visszareppenek hozzá, a tenyerébe, amibe újra befoghatna. De csak néz rám, megsimogatja az arcom, amint felébred.
  Mogyoróbarna szemei nevetnek rám, a korai reggelen, amit annyira szeretek. Felszállóban van a köd, és érzem, a nap felmelegít, amint Kyle átkarom, és forró teste mellé húz. Egy ártatlan csókocskát lehel ajkaimra, majd szorosan fog, lecsukja szemeit, megint elalszik. Immáron velem, magahoz láncolt újra, abba az édes rabságba, ahonnan soha nem akarok szabadulni.

Petinek

2015. szeptember 14.

Könyvajánló

  Ha életben olvastál már jó szerelmes regényt... kicsit másabb, mint a Júlia, a Szívharang és egyéb, a Harlequin kiadó által kiadott magyar nyelvű olvasmányok. Szivárványos könyv, amibe ha beleolvasol, magával ragad az egész történet a tiltottságával, túlfűtött erotikájával, a(z) (igaz) szerelem fellelhető benne.
  Nem biztos, hogy az utolsó húsz oldalt átvészeled száraz szemekkel, az viszont biztos, hogy egy teljesen másik világba fog elvezetni, és segít kicsit szivárványosabban látni ezt az egyre jobban kiszínesedő világot... egy után meg már lesznek szürke pacák, és színesek is, akik elfogadják egymást százszázalékig.
  Oké, nem fogok politizálni, mindezzel arra akarok kilyukadni, hogy olvassátok Becca Prior A tanítvány című regényét, garantálom, ha valaki a kezébe veszi, képtelen lesz lerakni!
  2015. decemberében jön a folytatása.
  Imádattal ajánlom mindenkinek, aki szereti az igazi, tagadhatatlan testi és lelki szerelmet.
Kemy

2015. szeptember 10.

Újra láttam

  Újra láttam az én hercegnőmet. Még mindig olyan rövid, és olyan rendezetten kócos a szőke haja, talán kicsit magasabb is lett, de az biztos, hogy ugyanolyan lenyűgöző. Gondolom ismerőssel beszélgetett, de én azonnal megismertem; fekete kabát volt rajta, kopott színű fekete farmer, és szemüveg. Szexis volt, amint eljött attól az ismerőstől, telefont emelt a füléhez, és szemüvegén keresztül a szemembe nézett. Éreztem, hogy elpirulok, ő pedig mosolygott.
  Már elballagott, nyáron leérettségizett, azt hittem soha többé nem látom életnagyságban, és hogy elkezdődött a suli, két hét sem telt el, máris belenézhettem azokba a hihetetlen zöld szemekbe.
  Minden egyes alkalommal megbabonáz, szemérmesen mosolygok felé, és ő is rám.. hihetetlen egy érzés, de minden pénzt megér, hogy láthatom. Alig pár pillanat volt, amíg elment előttem.
  Már máskor is örültem neki ennyire, de a hang és a gondolat, hogy pont az a dal kapcsolt be a telefonomon, fülesen keresztül, amit hozzá kötöttem... Phill Collins-tól a Can't stop loving you. Mindig eszembe jut erről, ahogy fut a labda után, arca kipirul, mosolyog, magával ragad az egész nő.
  Ez szerelem lehet?

2015. szeptember 9.

Kristófnak

  Csak egy dalszöveg, de ha már nekem nem hiszel, ezt értsd meg! Képtelen vagyok tovább várni, egyszerűen testileg nem megy, de nem kell más, csak TE! Hányszor fogtalak úgy, hogy soha többé nem akarlak elengedni, hányszor csókoltalak éhesen, és váltak el ajkaink még éhesebben!
  Ez remélem hat Rád, ha már az én szavaim nem...

Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok.

Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,
Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.

Ref.:
Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
|:Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.:|

Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

Látom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.

Ref.:
Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
|:Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.:|

Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,
Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.
Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.

Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!

Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

2015. szeptember 6.

Szerelem a tetőfokon +18 hetero

  Kínoz, hogy nincs velem, képeket küld, amiről eszembe jut a kempingezés... Amikor este megmutattam neki, hogy szeretek aludni; a karján, a hasához simulva, a lába alatt. Velem volt, éreztem, hogy meleg a teste, puha kezeivel simogatott, és nem bírtam magammal. Odafordultam hozzá, Ő a hátára feküdt, és megcsókoltam, hevesen, türelmetlenül, azonnal nyomtam hozzá a testem. Nem volt elég közel, kellett, azonnal.
  Amint előttem térdelt, szája lefelé görbült, orra két oldalán megjelent az a két hosszú ránc, szemei csillogni kezdtek, aranybarna haja a homlokára tapadt, és forrók voltunk mindketten. Folyt rólunk a víz, és a combomnál fogva közel húzott, az ölébe.
  Csodálatos volt, amint nem túl hosszú, tökéletesen ívelt péniszével kicsit simogatta tüzes kis puncimat, majd lassan belém tolta. Akkor, abban az első pár pillanatban történt velem valami, ami további nemi életemre kihat.
  Tenyerelt a csípőm mellett, mindkét kezével, az Ő csípője mozgott, egyre gyorsabban, arca komoly volt, szőrös mellkasa hevesen liftezett fel és le, de 44 éves létére Őt érzem életem legszexisebb férfijának. Egyszerűen annyira jó, amikor simogat, csókol, vagy csak rámnéz, akár feltüzelve, akár csak óvó pillantásokkal. Nem akartam, hogy mozogjon, és az orgazmussal elrontsa ezt a mennyei érzést, együtt akartam lenni vele.
  Folyton csak nyögtem, nem akartam mást, Őt érezni, boldoggá tenni, ne úgy maradjak meg az emlékeiben, mint egy kaland a sok közül, hanem mint Ő nekem; életem eddigi legnagyobb szerelme.
  Mondtam neki, hogy álljon meg, kihúzódott belőlem, én feltérdeltem elé, amire azonnal simogatni kezdte a fenekem. Farka hegyét illesztette volna be, de megint húzogatta a csiklómon, majd lassan mélyült el bennem. Vadul kefélni kezdett, fogta a csípőm, és izzadt testünk egymáshoz csapódott, míg én csupán nyögtem. Ő egy szót sem szólt, fogalmam sincs, mit érezhetett. Próbáltam szorítani a farkát az izmaimmal, de semmire nem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy Ő bennem van, hogy engem kefél végre, ennyi kínzó várakozás után az övé lehetek.
  Nem élveztem el, Ő is abbahagyta, ledőlt mellém a matracra, nagyokat fújva, izzadtan, már pihenő szerszámmal.
- Mi a baj? - kérdeztem, mire kezét az arcomra tette, puhán, gyengéden simogatott.
- Semmi baj, Kincsem, nagyon jó voltál!
  Fogtam a farkát, a számba vettem, és lenyalogattam róla a saját nedveimet, ami az ágyékán is ott volt. Amíg nyaltam, kicsit megkeményedett, de utána azonnal visszapilledt.
- Érzem, hogy van valami baj... Kérlek, mondd el! - bántott a dolog, hogy nem juttattam a csúcsra. Valami baj van velem, nem vagyok elég ügyes, vagy odaadó, nem figyelek rá eléggé. De csak annyit mondott:
- Minden rendben van, gyere ide!
  A vállához bújtam, amíg finom, puha csókokat hintettünk egymás szájára, átölelte a derekam, és biztonságban éreztem magam, életemben először. Ahogy izzadt, hevesen lüktető testünk egymáshoz simult, legyőzhetetlennek éreztem magam, nem bánthat senki, mert Ő itt van mellettem, és bárkit legyőzhetek vele együtt.
  Azóta is hiányzik minden vele töltött pillanat, a cigizések, a whisky-zés jéggel, a hosszú autózás, a reggelente hideg medence, az esti, éjjeli, vad kefélések. Nem, nem kefélés volt, hanem heves, szenvedélyes szeretkezés, amiben egyszer összemaszatolta az arcom, aztán amikor elélveztem, az ölébe vont, és orgazmus közben megujjazott. Kimerítő volt, de abban a pár napban Ő adott nekem heroint, amitől meseszerűnek tűnt ez az egész, a mai napig alig hiszem el, hogy az életemet a kezébe adtam, de vigyázott rám, mint a saját szeme fényére, az én Kristófom.

Kristóffal a kempingben +18

Egy újabb szerelmes novella, kicsit modern formában, kihasználva legtöbbőtök vizuális fantáziáját, remélem tetszeni fog!

  #40° #forróság #sátorban #fehér fal #csók #Kristóf #fog #húz #ölbe vesz #hüvelykujj #simogat # rózsaszín makk # betolja #izgalom #kábulat #mélyre #emelem a csípőm # mozog #liheg #izzad # csukott szemmel #borosta #feszült izmok #markol #lök #élvezet #önkívület.
  #Mag #csörög #hason #édes #sós #pihegő # összebújós #csókolózós #simizés #puha #részeg #szerelemtől # maszatolás #átölel #meleg.

  #bikini #Amerika #csillag #fekete #fehér csík #törcsi #friss levegő # jégkása #Ice Tea #West Silver #pihenés #pecás szék #sör #Milka.

  Órákkal később:

  #kéz a kézben #kövezet #papucs #labda #hideg #napfény #víz #nyakig ér #NEM TUDOK ÚSZNI #bálna baby #forrócsók #szikrázás.

  #kék szemek #vizes haj #gyorsúszás #prüszkölés #ázkolódás #buli #DJ #termálvíz #masszázs.

  Este:

  #Blues Company #tombolás #részegek #kéz a kézben #világító szarv #hangulat #esti séta #dumálás #pletyka #megértés #szerelem #kávé #éjszakai fürdő #Modern Talking #Boney M #vonat #karkötő #pancsi #fázom #vizes törcsi #tusi ketten együtt.

  #Rózsaszín köd #dörgölőzés #bugyi nélkül #sátorban #négykézláb #csók #vad kefélés #őrült tempó #hangos nyögés #párnamarkolás #mélyen bennem #spricc #arcra #szájba #csík #sós #édes #finom #maszti #mellbimbónyalás #hajba túrok #ujjazás #remegek #elfojtott nyögés #ölébe bújva #hála.

  #Mellé fekszem #szerelmes csók #fáradtság #átölel #Jó éjszakát, szerelmetes kiscicám! #jó illat #csend #béke #Kristóffal #mindent megér #éhes csókok #ölébe von #kényelem #biztonság #apai szeretet # büszkeség #Igaz szerelem mindörökké!

2015. Augusztus 18.

Meseszép szerelem +18 travi

  Monica nem sietett, csak nézte a bakancsa orrán a vízcseppeket, ahogy a lakkozott műbőrön csorog le a víz. Kezei mélyen zsebébe dugva, nadrágja már átázott, pulcsija is hasonlóan járt, kapucnija a fejére tapadt.
  Éjszaka volt, a sikátorban semmit nem lehetett látni, a zuhogó esőben pláne... csak a fehér csíkokat, amiket a zuhanó cseppecskék húztak maguk után. Eső. A lány ezt szerette, ilyenkor csend volt körülötte, mindenki a házában kuksolt, párás volt az ablaka, ahogy kifelé tekintgetett, gondolva a napsütésre, vágyódva a kinti játékra. Szeretett esőben egyedül mászkálni, mindig egyedül volt; szülei régen elhagyták, nagybátyja nevelte, amikor időt tudott szakítani rá a munka és a sörözés mellett. Nem könnyű fuvarozni azt a sok dolgot, a korán kelés, későn fekvés...
  Bumm...
  Összevillant a szemük... Zöld volt, mint egy béka, de csábos ajkak, az arcára tapadt a haja, kapucnija alatt kissé elkenődött a sminkje, és nem is mosolygott. Monica megállt egy pillanatra, nézte azt a valakit, akivel ennyire összefonódott... pillanatnyilag csak a tekintetük. Az a tipikus első pillantás, amitől az embert leveszik a lábáról, legyen az akárki, ha egyszer sikerül neki, rabul ejti a legvadabb, legmegzabolázhatatlanabb szívet is. Monica-ét nem volt nehéz, csak senki nem akarta, mert sosem tudták megmondani róla, h fiú, vagy lány. Folyton azok a méretekkel nagyobb ruhák, amiket a nagybátyjától nyúlt le, a szakadt, kopott cuccok, a katonai hátizsák, a rövid haj és erős karok. Egy fiút is simán megver... volt rá példa, mikor az a bunkó srác beszólt neki... az a felképelés egy erősebb férfit is a padlóra küldött volna, de ez a kis suhanc végigcsúszott a folyosón tőle. Nemhiába, alig volt egy-két barátja iskolán kívül, a suliban is csak egy srác, akit folyton nyaggattak.
  Ez az idegen az esőben valaki más volt. Idegen, de vonzotta az a tekintet, ahogy némán nézték egymást, a lányon átfutott a hideg.
- Nem ismerlek valahonnan? - kérdezte halkan, mire az idegen szégyenlősen elfordult. Nem ment tovább, csak állt a járda szélén és nem mozdult.
  Jött egy autó, lehajtotta az ablakot és egy férfi szólt ki belőle:
- Mennyi a tarifa, Kiscicám?
  Egy prosti?  Egy egyszerű kurva tekintete fogta meg ennyire? Biztos tőle is akart valamit, talán egy kis csajos kaland éjszakára, aztán sminkelés, körömlakkozás, párnacsata... naneeee! Ő nem ilyen. Pláne, hogy egy prosti...
  Monica megrázta a fejét, és elindult a sikátor felé, ahol a tűzlépcsőn mászott fel a lakásba.
  A prosti viszont, mielőtt beszállt volna az autóba, visszatekintett a lányra.
*
Viktor

  Az az idegen felülmúlja minden álmom... de szerintem Monica volt, ő lakik errefelé. A város legszarabb helye, ahol alig fordul meg valaki, pláne helyes pasik.
  Amint beszálltam abba az autóba, tudtam, hogy nyert ügyem van arra az estére, alkalomra, hívják, aminek akarják. Ha már egy pasi prostit keres, biztos sok pénze van, drága cuccai, amiket ha ellopok, simán lehet egy kis pénz otthonra. Basszus, a számlákat sem fizettem még be...
- Szóval, mennyiért maradsz velem egész éjszaka? - kérdezte az az érces hang mellettem, akiből alig láttam valamit: sötét póló, talán, a nadrágjából semmit, keze puha volt, amint végigsimított harisnyával borított combomon.
- Transzi vagyok. - motyogtam, de nem szégyelltem magam, simán nem akartam, hogy felpofozzon.
- Az nem baj, sosem volt még dolgom eggyel sem. - mondta kedvesen. - Ha kibírod, akkor maradhatsz egész éjjel. Csak mond, mennyiért!
- Egy százas. - Istenem, ennyi pénzt még sosem kaptam... pláne egész éjjelre. Egyenlőre nem látszik durvának, de nem akarom elkiabálni, majd kialakul. Az a százas futja pár számlára, és kaját is tudok venni. Öcsihez viszont reggelre vissza kellene érni, hogy bekísérjem az oviba.
- Okés, de nem fogsz aludni! - Két kézzel tekerte a kormányt, szexisen, kinyitott tenyérrel, figyelte az utat, és ekkor tűnt fel, hogy szemüveges. Szexis, téglalap alakú, keskeny, talán kék lehet a kerete. Haja rövidre nyírva, arca borostás, és igen, fekete volt a pólója, ami a mellkasára simult. Dögös volt, alig bírtam róla levenni a szemem.
  Egy kertvárosi részbe parkolt le, kiszállt, de nekem beragadt a biztonsági övem. Rángattam picit, de nem akart engedni, mire a pasi beszólt, hogy igyekezzek.
  Nyüszítettem picit, mire átjött az oldalamra, kinyitotta az ajtót, és behajolt... Bal válla a mellkasomhoz ért, vagyis a melltartómhoz, illata férfias volt, talán arcszesz, de már majdnem csorgott a nyálam.
- Így kell! - azzal kattant a zár és már suhant is az öv a helyére. Kiszállt és nyitva tartotta nekem az ajtót, és rám mosolygott.
  Ez csak munka, nem kell komolyan venni! - intettem magam rendre, de alig bírtam magammal.
  Az utcai lámpa fényt tárt a garázsajtóra, a bejárati ajtóra, ami hófehérre volt festve, fordult a kulcs és már fel is kattintotta a benti lámpát; elegáns, jól berendezett legénylakás, rend volt, amin meglepődtem, de a TV szólt. Lerúgta a cipőjét és eltűnt a hűtő mögött, a bárpult mellett.
- Kérsz valamit inni? Üdítőt, vagy valami töményet? - kérdezte udvariasan. Ez a pasi sok meglepetést fog még nekem okozni!
- Egy pohár üdítő jól esne, köszönöm. - álltam a... nem is tudom, hogy ez most a hall, a nappali, vagy már a konyha. Mindenesetre, fogtam a táskám, álltam és bámultam magam elé; a tükröt, ami mellé fel volt akasztva a kabátja, az esernyője, táskája, pár inge, alatta sportcipő, cipős doboz.
  A kezembe nyomta a hideg baracklevet, amitől kicsit megnyugodtam. A kezem nyirkos lett, de egy szuszra megittam, kissé elkeseredett a szám, de jól esett.
- Mennyire vagy tapasztalt? - kérdezte, hangja megváltozott. Határozottabb lett, fogott egy üveg vizet és betessékelt a TV elé a kanapéra.
- Van gyakorlatom, és ügyes vagyok. - jelentettem ki, de a mondta vége elhalványult, mert kikapta a kezemből a táskám és az egyik fotelbe dobta. Megragadta a vállam, és lenyomott a kanapéra.
- Akkor nézd meg, mit csináltál! - a fejemet az ágyékára húzta, éreztem, hogy már félig kemény. Megrészegített a pillanat, és farmeron keresztül harapdálni kezdtem, ő csak fogott, és szorítani kezdett. Kezeim a combjait simogatták, az én szerszámom is kezdett keményedni.
- Szopj már, te kis kurva! - sziszegte a fogai közt, mire kicsatolta az övét, és nadrágja a földre csúszott. A boxert én toltam le, farka a számra pattant, makkját azonnal szopizni kezdtem. Szívogattam, nyalogattam, a nyelvem lecsúszott, a golyóit is nyaltam, lefetyeltem, közben vertem is neki. Újra bekaptam, tövig húzott rá, és mire elhúztam a fejem, öklendezni kezdtem... a farka nagyobb, mint amit megszoktam. Édes volt, az előnedve vékony szálat húzott a makkja és a szám között, de amint megnyugodtam, újra nyalni kezdtem.
  Két kézzel ragadta meg a fejem, kefélni kezdte a szám. Becsuktam a szemem, hátha arcra akar élvezni, de a számba lőtt mindent, a torkomra. Reflexből nyeltem a nedvét, alig éreztem, milyen az íze, ő csak felhördült, hangosan szuszogva simogatta a fejem, majd kihúzta a farkát, amit gondosan leszopogattam, minden csepptől megtisztítva.
  Kissé megizzadtam, a melltartóm alatt éreztem, hogy csorog a víz, hosszabb, fekete hajam az arcomra tapadt.
  De a férfi a szemembe nézett.
- Ügyes kislány vagy! - és megsimította az arcom. - Nem kell ez rád!
  Azzal kezével letörölte a sminkem. Nem volt sok, csak egy kis púder, fekete szemceruzával vont pár vonal, és pici rúzs.
- Nélküle szexisebb vagy! - felállított, a lábaim elzsibbadtak, de megragadta a fenekem, és nyelvét a számba dugta. Hihetetlen forróság járt át, amint testéhez préselődtem, mindkét karjával szorosan fogott, egyik tenyere becsúszott a ruha alá, a fenekemhez, belemarkolt, aztán két kézzel kissé széthúzta. Ekkor mintha orgazmusom lett volna, magömlés nélkül.
  Leült a kanapéra, és a lába közé húzott, de mivel egy cipzáras egyberuha volt rajtam, nem tudott sehol a bőrömhöz érni. Hátat fordítottam neki, mire lehúzta a cipzárt, kicsatolta a melltartóm is, majd kissé kisegítve, de hagytam, hogy lehámozza rólam a ruhám. Éreztem, hogy a derekamon is megjelent a forró izzadtság, amit egyik tenyerével eltörölt, majd puszikat hintett rám... előrehajoltam, bepucsítva neki, a fenekemet is puszilgatni kezdte.
  Átkarolta a hasam, és a lábai közé húzott, hogy üljek le, így elérte a nyakam is a csókjaival. Lehunyt szemekkel, nyüszögve, félre billentett fejjel élveztem, hogy csókol, az övé voltam...
- Tudsz lovagolni? - nyögte.
- Aaah, igeeeen. - nem tudtam mást mondani.
- Beléd akarok élvezni! Meg akarlak baszni, nagyon keményen! - annyira szorított, majdnem összeroppantotta a mellkasom, a fenekem már ritmusra járt, ő újra kemény volt.
  Pillanatok alatt felpattantam, letépte a tangát, és a combjaira ültem, a farkához nagyon közel, csak nézett tágra nyílt szemekkel, amint a mozgásom tökéletesen olyan volt, mint egy hivatásos nőé. Húztam párat a farkamon, az egyik keze a fenekemre csúszott, másikkal a farkát igazította, ám a nyál már eléggé megszáradt rajta.
- Így nem fog bemenni... - nyögtem, de nem érdekelte; beleköpött a tenyerébe és a farkára kente az összeset. Makkjával masszírozni kezdte a lyukam, egyre jobban élveztem ezt az egészet. Feszített picit, ahogy becsúszott a hegye, de elengedtem magam, mire feleszméltem, tövig ültem a szerszámába.
- Ez az, mozogj! - biztatott, kezei a combjaimon pihentek.
  Lassan kezdtem, csípőből, hogy minél kintebb csússzon, aztán beljebb, újra ki, és megint tövig. Fokozatosan nyögött, szaporábban szuszogott, szemeit lehunyta, de észveszejtően szexis volt, szemüvegben, kezei már a fenekemen voltak, és ő is adta a tempót.
  Nehezen bírta visszafogni magát, feltartotta a fenekem, és így kefélt percekig...
  Magára húzott, ameddig csak bírt és hangosan felhördülve belém engedte a magját. Nem tartotta magát sokáig vissza, szorított újra, és bennem maradt picit. A mellkasára húzott, ráfeküdtem, és finoman megcsókolt.

2015. július 24.

Kőkemény katona... mellett 2 +18 gay

Be volt rezelve. Tudta, hogy a táborban nemcsak zsidókat és cigányokat végeztek ki halomra, hanem melegeket is. Nekem így is mindegy volt, mert zsidó vagyok, de neki másabb; tejfehér bőrrel, római katolikus vallással, szőke fejjel, mint egy germán isten. Délceg alakja megtörte a tábor kopárságát, néha, ahogy a lenyugvó napban közeledett, sapkáját levette, egyik kezével megsimította rövidre nyírt haját… erotikus. Oda voltam érte, meg vissza.

Azon a napon, mikor először megkapott, nem akartam elengedni, fogott, szorított, és akart. Ahogy én is őt. Hiába volt tiltott szerelem, akartuk egymást. Tiltott szerelem? Miről beszélek egyáltalán? Én voltam szerelmes, de nagyon, nem érdekelt, hogy mások mit mondanak, hogy azok, akik a szobában vártak a szalmaágyon, úgy néztek rám, mint egy németre. Alig vártam, hogy Patrik jöjjön reggelente, vártam, hogy adjon valami extra feladatot a faháza mellett, hogy mehessek vele, ha megy valahová. Csaholtam utána, mint egy kis kutya, pedig nem tudtam, mit érez, vagyis sosem mondta.

Az első, amikor biztos voltam benne, érez valamit, amikor egy egész éjszakára maradtam nála. Arról volt szó, büntetést kapok, pedig semmi rosszat nem csináltam, de Patrik kiadta a parancsot: vigyenek hozzá, és ne zavarják éjszaka. Majd’ kiugrottam a bőrömből, egyértelmű volt, mi lesz…

Ahogy benyitottam, kopogás nélkül, bezárta az ajtót. A meleg víz már várt, újra megfürdet, az ágyat szépen megvetette, bármikor odabújhattunk a melegségébe, szinte hívogatott.

Olvadtam a karjaiba, amint átkarolt, megcsókolt, egyszerű, zöld pólóban volt, kigombolt nadrágban, a surranót pedig kioldotta, hogy bármikor kibújhasson a ruháiból.

- Alig vártam, hogy együtt legyünk! – súgta. Belecsókolt a fülembe, az egész arcomba, a nyelvével teljesen megtisztított, pedig akkor is koszos voltam. – Irány mosakodni!

Négykézláb estem előtte azonnal, kibújtam az elnyűtt pólóból, a nadrág akkora volt rám, magától lecsúszott valahogy ebben a pózban. Alsónadrág nem volt rajtam, de nem csodálkozott, csak simogatott, aztán locsolta rám a vizet. Nem cécózott sokáig, ahogy úgy gondolta, tiszta vagyok, azonnal belém hatolt. Ott a kemény padlón, én térdeltem, ő átkarolta a mellkasom, és tövig mozgott. Édesen lihegett, de nem állt meg egy pillanatra sem. Pár perc alatt teleélvezte a fenekem, és amíg ernyedt bennem, addig kiverte nekem.

Összeestem alatta. Beleestem a saját spermámba, amit a padlóra vert, nem volt bennem erő, elfáradtam, napok óta nem jutott semmi kaja, senki nem adott semmit. Arcom koppant a fapadlón, csontjaim szinte zörögtek, nem bírtam megemelni saját magam. Édes volt Patrikkal, de teljesen kiszívta minden maradék energiámat.

- Rudi, mi van veled? – kérdezte aggódva.

- Semmi… - eleredtek a könnyeim. Meg sem mukkantam, nem remegtem, csak folytak a könnycseppek az arcomon, mintha egy megáradt patak lett volna.

Finoman felemelte az arcom, próbált a szemembe nézni, de folyton elfordultam, nem akartam látni, hiába volt akkor és ott csak az enyém. Mit hihetett rólam? Hogy tele vagyok kajával, csak úgy roskadozik a svédasztal esténként, mikor megyünk vissza a munkából?

Felvett a karjaiba és az ágyra tett. A párnát a hátam mögé tette, hogy valamennyire ülő pózba kerüljek, és elindult az asztal felé. Levett pár konzervet és egy kanalat, és mellém ült. Valami leves volt az egyik dobozban, kanalazott párat a számba, alig bírtam lenyelni, annyira sós volt. A pokolra kívántam, levesestől, konzervestől, azt hittem, meg akar gyilkolni, száradjak ki, mint egy matróz az óceánon.

Fintorogtam, elfordultam, két kanálnál többet nem bírtam lenyelni. Ekkor jött egy másik doboz, benne egy kis hús, aminek semmi íze nem volt, bab, ami kemény volt, ropogott a fogam alatt, ahogy az a kis tészta, vagy nem is tudom, mi volt az… talán kavics…

Bekaptam pár falatot, ha már a saját vacsoráját osztja meg velem, és mikor visszavitte, hozott egy pohár vizet, letette az ágy mellé, és bebújt mellém. Biztonságban éreztem magam, ottlétem óta először, pedig voltam már vele.

Felém fordult, most én voltam a falnak háttal, ő a karjára támaszkodott, és simogatott. A kintről beszűrődő fényben nagyon romantikusan hatott az egész alakja mellettem, rettenetesen belé szerettem. Ő volt nekem akkor a minden, akiben megbíztam, pedig volt, hogy megalázott, de akkor még nem vettem magamra ezeket a dolgokat.

Szorosan hozzá bújtam, éreztem, ahogy pár szál szőr a mellkasáról csiklandozza az arcom, ahogy simogatja gyenge, meztelen testem, átkarolt, hallgattam szuszogását. Éreztem, ahogy ereiben száguld a vér, bőre forró volt, de magunkra húzta a takarót, nehogy fázzak. Talán apaian gondoskodott rólam, vagy csak pillanatnyi szeretőnek voltam jó, nem tudom, de nem is érdekel. Szükségem volt rá, hogy elfeledjem azt a kegyetlen erőszakot, amit ők követtek el, neki nem kis része volt benne, de nem tehetett mást, maximum azt mondja, hogy ”köszönöm, én leszerelek”. Akkor viszont egyből megtudták volna, mi a helyzet.

- Nem merem megkockáztatni, hogy elmenjek. Nekem ez a hivatásom! – magyarázta aznap este. – Hidd el, elmennék, de csak veled, és nagyon messzire. Van egy kis házam Svájcban, de nehezen jutnánk el oda.

- Menjünk el, kérlek! Nem bírom már ezt! – könyörögtem neki. – Veled akarok lenni, megölnek egy nap, ha nem szabadulok innen!

Nem tudtam, hogy az volt a cél; minden odahurcolt embert megölni, köztük engem is. Nem akartam ezt, hogy ő mondja a szemembe, de ő erre esküdött fel: teljesíti a Führer parancsát, legyen az bármi, akár a saját halála, akár az, hogy naponta több tízezer embert kivégeznek egy gázkamrában, vagy sorozatban lövik le őket. Nekem melyiket szánhatták? Vagy Patrik nekem melyiket szánta?

- Mindenképpen meg kell halnom? – sírtam a karjaiban. Az ő szemei is könnyesek lettek, de uralkodott magán.

- Nem tudom, talán igen. Én csak parancsot teljesítek. Most pedig aludj! – finom csókot lehelt a homlokomra és átölelt.

- Nem bírok aludni! Szükségem van rád! Mindenedre, érted? – zokogva megragadtam a karját és rázni kezdtem. – Nem akarok úgy meghalni, hogy te ezt kötelességtudóan végignézed, és nem teszel ellene semmit!

- Mert nem is tehetek semmit! Engem is megölnek, ha megvédelek, akár egy szóval is. Smucigok a katonák, bármelyik táborparancsnoknak szólnak, nekem is az lesz a sorsom, mint bármelyik itt sínylődőnek! Hidd el, hogy szeretlek, de nem viszem vásárra a bőröm…

Lelöktem az ágyról, a fal felé fordultam, és hagytam, hogy rázzon a testem, hogy zokogjak, hogy üssem a kemény fát, amibe belesajgott mindenem. Ha ott halok meg, az sem érdekelt volna, csak nem érjen hozzám.

- Rudi, ne legyél gyerekes! Tudod, hogy ki tudlak innen juttatni!

- Hogy te mekkora egy szemét vagy! – próbáltam ordítani vele, de a hangom is elment. – Egy szennyes zsaroló, aki csak meg akart kapni!

Dacosan néztem a szemeibe, pedig alig láttam a könnyeimtől, állt az ágy mellett, egy szűz pólóban, azon is pár folt.

- Dehogy is! Mást is megkaphattam volna, nem csak téged, bárkit. – higgadt volt, szinte súgta. – Nekem te kellettél! És kellesz is!

- Akkor miért mondasz ilyeneket? Meg akarsz zsarolni, hogy odaadjam magam neked, aztán lelő egy katona, mint bárki mást!

Lemásztam az ágyról, felkaptam magamra a ruháimat, mezítláb indultam az ajtó felé. Megvetettem, pedig szükségem volt rá a túléléshez. Túl akartam élni ezt a poklot, hogy elmondhassam az utódaimnak, én ezeken is átmentem. De ő volt az egyetlen reménysugaram.

Megfogta a karomat, visszahúzott, és nem tudtam neki ellenállni. Ajkai a számra tapadtak, nyelve finoman simogatott, újra kibújtatott a ruháimból, és gyengéden lefektetett, pedig megérdemeltem volna, hogy megüssön. Ha nem szadizmusból, tanító célzattal, de vártam.

- Nem akarlak elveszíteni! Rajtad kívül nincs itt nekem senki és nem akarom, hogy most elmenj. Maradj velem! Kérlek! Kellesz nekem!

- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! – arcát kis tenyereim közé fogtam, és megcsókoltam.

Sírva fogadtam magamba, nem akartam ezek után elengedni soha többé, pedig tudtam, el kell egyszer. De az nem most van!

Együtt mozogtunk, éhesen szívtam magamba mindet illatot, ami belőle áradt; az izzadtság, a sperma, a szenvedély illatát, még akkor is elérhetetlennek tűnt, mikor ott feküdt rajtam, bennem mozgott.

Féltem, hogy valaki rajtakap, féltettem, hogy nem lehetünk együtt, de bíztam benne, mint emberben, mint a szerelmemben, mint egy hatalomban, aki rólam dönt, az életemről. Nem tudtam, mi forgott a fejében, de abban biztos voltam, hogy gondolkodott valamin, mert sokat forgolódott, de végül ott kötött ki, hogy az ölébe húzott, és átkarolva aludtunk.

*

Három napot kellett várnom, mire újra négyszemközt beszélhettem vele, vagyis, voltunk páran. Egy új autó jött a tábor azon területére, két férfi és egy marék boríték. Magas, nyurga férfiak, cseppet sem barátságos arccal, öregek is, de tartásuk még katonás, mint akik karót nyeltek. Patrikot keresték, azonnal a házikóhoz mentek, ahová hosszú percekre tűntek el.

Szólítottak minket, sorba kellett állnunk a házikó előtt, hogy névsort olvassanak, és közöljék, amit kell: átszállítanak egy negyven kilométerrel arrébb lévő táborba, ahol biztos halál vár minket. Elfehéredtünk, mint a hullák, volt, akinek semmi nem látszott az arcán, mások belenyugvóan nézték az előttük ingázó Patrikot. Megijedtem, tudtam, hogy elveszítem, hogy nem mondhatok neki semmit, mert bárki meghallhat, ott azonnal lelőnek mindkettőnket.

Azt hittem, párszor rám csillant a szeme, biztatásképpen, de csak félelem volt az ő részéről is: akkor még nem tudta, mire vállalkozik. Ismerem, hogy bátor férfi, megfontolt, eszesen átgondol mindent, nem ugrik fejjel a falnak… vagyis azt hittem, nem.

Aznap indultunk, egy árva alsónadrág nélkül, csak azt vihettük, ami rajtunk volt, úgysem használjuk őket sokáig, mondták gúnyos vigyorral. Abszolút nem titkolták, hogy azért visznek oda, hogy megölhessenek, de én reménykedtem, hogy nem így lesz. Nem imádkoztam, egyszer nem néztem az égre, csak magamban kértem Patrikot, egyedül benne bíztam, hogy szabadítson ki valahogy.

Betuszkoltak mindenkit a teherautó rakterébe, halomra voltak az emberek, de senkit nem érdekelt, úgyis meghalunk. A két nyurga alak utánunk jött egy másik autóban, Patrik és egy másik tiszt, Claus, aki elkísért minket. Claus nagyon jó barátja Patriknak, sokat láttam őket együtt, de reméltem, hogy semmi olyan nincs köztük, mint köztem és Patrik közt. Claust néha a szemeimmel meg tudtam volna gyilkolni, de ő csak megvetően nézett rám, mint egy véres rongyra.

Zötyögtünk az úton, rázott mindenkit, beszélgetni nem is mertünk. Egy alkalommal azonban meg kellett állnunk, Patrik vezetett.

- Van valami baj ezzel az autóval! – kiáltotta férfias hangján, majd ahogy kiszállt, hogy megnézze, Claus egy géppisztollyal megállt az autó hátuljánál, nehogy valaki elszökjön. Patrik babrált egy keveset, megkocogtatott egy-két alkatrészt az autó aljában, majd káromkodott egy sort.

Két lövés dördült el, nagyon hangosak voltak, mindenki összerezzent, megijedtünk.

- Patrik, mi az istent csinálsz? – Claus ordított, de nem ment el, ugyanott állt, csak elfordult. Senki nem mert megmukkanni, nekem azonnal az jutott eszembe, hogy öngyilkos lett… de nem tenné meg, nem ilyen gyáva. Vagy lelőtt valakit? A két tiszt, a mögöttünk lévő autóban… Mire készül?

- Claus, állj félre! – Patrik hangja megnyugtatott, pláne, amikor megpillantottam.

- Ne csinálj ostobaságot! Ülj vissza, és menjünk innen! – Claus megpróbált beszélni barátjával. De Patrik hajthatatlan volt.

- Állj félre! Vagy lelőlek! Te is csak ellenem vagy! Nem értesz ebből semmit! – Pat már majdnem hisztérikázott, de Claus nyugodt volt.

- De, értelek, de ez nem elég ahhoz, hogy eldobj mindent, amit eddig elértél! Nem ér annyit! Hidd már el! Csak jót akarok!

- Nem, te is csak a halálát akarod, mint mindenki más! Egy ártatlan ember, neked több a bűnöd, mint neki! Hány embert lelőttél, akik még csak egy rossz szót sem szóltak. – Patrik a levegőbe lőtt egyet.

Összerezzentem, mert tudtam, hogy ezt a lövést Clausnak szánta, és hogy ez a beszélgetés rólam szólt. Rettegtem, hogy a következő golyó Claus pisztolyából bennem landol, és elkezdtem imádkozni magamban.

- Ne csináld, Patrik! Többet ér a hivatásod, mint ez a kis senki! – Claus kezdett idegesebb lenni.

- Nem, ő többet ér ennél a pokolnál! Rudi! – szólt nekem.

Alig mertem megmozdulni, mert mindenki engem nézett a rakodótérben. Valaki meglökött hátulról, keresztülestem pár férfin, és ahogy közeledtem a magasított oldalhoz, Claus rám tartotta a géppisztolyát.

Nem mertem megmozdulni, mert farkasszemet néztem egy olyan fegyverrel, ami bármikor megölhetett, mindössze fél méterre volt a homlokomtól.

- Az isten szerelmére, Claus, hagyj már elmenni, utána a híremet sem hallod! – Patrik Claus felé tartotta fegyverét.

- Éppen ez a bajom! Nem akarom, hogy elmenj! – a férfi szemében keserűség látszott, sosem láttam még ilyen összetörtnek, ennyire szomorúnak. - Mi lenne Patrik, ha egyszer észrevennéd, hogy nem vagy egyedül! Hogy mást is bánt ez a pokol, és az is, amit az emberekkel művelünk! Nekem is volt köztük szeretőm, és eddig mindet megölték! Hidd el, szerettem sokukat, de nem dobtam el az életem és a hivatásom!

Nem tudtam, mit tegyek; Claus lóbálta a pisztolyt, az emberek mellettem szuszogtak, nyögtek, súgták, hogy ugorjak Clausra. Végül megragadtam a pisztoly csövét, és lerántottam a föld felé, ugrottam. Mire eldördült, addigra már elengedtem a csövet és azonnal Patrikra néztem. Ő állt, mintha semmi baja nem lenne, ellenben Claus felordított. Surranóján volt egy lyuk, kicsi vér szivárgott rajta, pedig lábfejen lőni magát nem jó dolog.

Patrik nyakába ugrottam, nem akartam elengedni soha többé, pláne ezek után. Ő is megölelt, szorosan fogott, a pisztoly is kiesett a kezéből. Lopva a mögöttünk lévő jip-re néztem, ahol a két ember holtan dőlt a műszerfalra. De Claus csak ordított valamit... Kit érdekel már, mi lesz vele, vagy a többiekkel... ENGEM!
- Nem hagyhatjuk itt őket! - súgtam Pat fülébe, mikor már így is elég forró volt a talpunk alatt a talaj. Claus ilyeneket mond, engem meglepett vele, de annyira nem, hogy veszni hagyjam ezt a menekülőutat.
- Mit akarsz, mit tegyek? - Patrik elengedett, ám aggódva nézett a másik tisztre.
- Claus! Gyere velem Svájcba! - kiáltotta. - Ott nem eshet semmi bajunk!
- Menj a pokolba! Egy senki vagy, és téged istenített mindenki! - hangja már eléggé hisztériás volt. - Te, meg az a kis dög! Mi van benne, hogy ennyire elvette az eszed? Mi hiányzott belőlem, hogy engem észre sem vettél?
Patrik odasétált barátjához, lassan megfogta a még mindig lefelé engedett puskacsövet, hogy az ne tarthassa rá, és átkarolta a hóna alatt. De Claus nem akarta ezt... a puskatussal vágta orrba szerelmem, aki felnyögött. Rémületemben az arcom elé kaptam a kezem.
- Te aljas szemét! Mennyivel kisebb bajunk lett volna, ha nem ezt a kis dögöt választod, hanem engem! Gyűlöllek, Patrik! - sikította a tiszt, majd az ütéstől földre zuhant Patrikra esett. Ajkaik egymásra tapadtak, legalábbis Claus-é Patrik-éra, egyenruhában fetrengtek a porban, és a könnyeim végigfutottak az arcomon.
Hátat fordítottam és elindultam, amerre a lábaim vittek. Elvették a táborban mindenem, két dögcédula lógott a nyakamban, a ruháim szakadtak, koszos vagyok, éhes, és gyenge. És most Patrikot is elvették tőlem. Nem hagytam, fiatal vagyok, védelemre szorulok, de megvan bennem valami, ha Patrik ennyit megtett értem. Lelőtt két magas rangú tisztet, aztán a saját barátját, hagyta, hogy az emberek szabadon elmenjenek az autóról, és hagyott Claus csábításának. Én nem érdekeltem akkor, vagy nem mutatta, mert később jött utánam...
*
Mire meghallottam a jip hangját, pár órája gyalogoltam... majd felbuktam a saját lábamban. Üres kézzel battyogtam a kietlen tájon, de Partik hangjára egyszerre kaptam fel a fejem, és jelent meg a torkomban az a bizonyos gombóc. De volt bennem büszkeség, hogy nem álltam meg, szaladjon csak utánam!
- Rudi! - mondta, mikor megfogta a kezem, már mögöttem volt, és egy gyenge mozdulattal magához húzott. - Rudi, kérlek, ne menj el!
Ránéztem, és véres volt az arca, nyilván az ütéstől.
- Mi értelme maradni, ha ott van neked a barátod? - siránkoztam. Igen, bántott, hogy mással láttam csókolózni, fekve valakivel, nagyon féltékeny voltam.
- Nem akarok vele lenni, ahogy veled! Nézd! - kezem kőkemény ágyékára tette, éreztem, hogy újra felizzik a teste, nem csak ott... mindenhol vibrált a levegő köztünk. Hatalmasra nyílt szemekkel néztem rá, és kinyílt a szám. Patrik felemelt, lábaimat a derekára fontam, majd hevesen csókolni kezdett. A fenekem fogta, végül az autó motorháztetőjére tett le, faltuk egymást, mint akik évek óta nem látták egymást, pedig csak pár óra volt...

Évekkel később...

- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! - sikítottam, miközben testünk a csúcsra ért. Ringatóztunk, mint egy csónakban, de nem érdekelt a meleg, ami a szobában uralkodott, vagy a kilátás a hegyekre, a vastag medvebunda, ahol feküdtünk, az ágy, vagy az asztal, ahol szólt a rádió. Csak mi ketten voltunk, abban az apró kunyhóban, ami csak a miénk volt, a mi szerelmünk töltötte be a szobát, az udvart, az istállót, az illatos szalmát, mindent, ahol csak szerelmeskedhettünk.
Igaz szerelem volt, ami kiállt egy világkatasztrófát, amivel gátakat szakítottunk át, és életeket vettünk el, hogy a miénk megmaradhasson. 

...egy auschwitz-i fogoly

2015. július 21.

Kristóf 3 - Egy szerelmi vallomás

  "Most akkor elmondjam nekik? Hogy Kristóf a szerelmem? Ígyis láttak... a város előtt táncoltunk, csókolóztunk. Kettős érzés ez; rohannék a világba, ordítanám torkom szakadtából, mennyire szeretem Kristófot, Ő csak szaladjon utánam nevetve, fogja meg a kezem, és csináljuk tovább ketten, ahogy szeretnénk!
  De ott van az eszem, ami folyton óvva int; bármit teszek, annak következménye van. Tudom, hogy előbb vagy utóbb meg kell tudniuk, és nem tudom, mi a jó pillanat. Nem bújkálok, ha vele vagyok, őszintén elmondom a titkaimat, ahogy a félelmeimet is. Félek az emberek reakcióitól, vagy Őt utasítják el, vagy engem, de kizárólag a korunk miatt. Neki túl fiatal vagyok, csak kihasználnám, van mit adnia nekem,Ő pedig túl öreg hozzám ahhoz a hosszú, harmonikus párkapcsolathoz, amit mások látnak bennem. Siker, pénz, család, befolyás, ismerettség... persze, fontosak egy jó hírű embernek, de kezdek lemondani arról, hogy alkossak valami maradandót.
  Gondolkodom, hogy mi legyen a továbbtanulással... átköltözni a kisvárosból a nagyba, magam mögött hagyni a mocskos pletykákat, a sok rosszat, amivel beszennyezik a mindennapokat, a jót, ami a levegőben terjeng; fák, bokrok, virágok illata, a parkok szilajsága, a lámpák katonás viselkedése. Félek itthagyni a muskátlis ablakokat, a levendulás kertet, a gazzal benőtt konyhakertet, a két ugató kutyust, a diófákat. A nyugalmat, magányt, szabadságot.
  Kristóffal más lenne. Lenne egy szürke cicánk, aki az ágy végében alszik, míg mi összebújva alszunk, talán madarak csicseregnének az udvarban a fákon, és bármikor főzne nekem kávét vagy forró csokit, sütne fordított tükórtojást és én húznám fel a tiszta ágyneműjét. Elküldeném, hogy "hagyjál, megsértődtem", de utánam jönne, átkarolna és azt mondaná: ne haragudj, nem gondoltam, hogy ennyire bántani fog a dolog, de jó érzés, végre valaki törődik velem, féltékeny és nem az van, hogy csinálsz, amit akarsz. Magához húzna, egy hajszálam nem görbülne, nem beszélne csúnyán, semmit nem csinál úgy, ahogy én. De szeretem a selymes hajával, a borostájával, a cigijével és a sörpocakjával együtt. A kék szemeivel, a puha kezeivel, amin az ujjai hegyét mindig megpuszilom, vagy a mellkasát, nyakát, combjait, mindenét. A pöszeségét, a vicceit, az édes csókját. Gyógyír Ő nekem minden fájdalomra, Ő az, akinek az ölelésétől összeforrnak a múlt sebei, akivel az lehetek, aki, ami vagyok.

Szeretlek... nagyon!

2015. Július 15.

Kristóf 2 - A bál +18 hetero

  Kristóf elvitt egy darabon hazáig, de nem szálltam ki, nem akartam bebújni a szobámba, mikor tudtam, hogy ő is szeretne velem lenni, pláne most, az előadás előtt. Nem stresszeltem, tudok mindent, de beleélni magam más.
  Átmentünk egy parkba, ahol csend volt, nem zavart senki, és élvezhettük a nyári hőséget.

- Szóval, hol is kezdjem... - vacilláltam vele, mintha nem tudná, miről akarok beszélni.

- Kezd magyarul az elején! Úgy talán megértem. - mosolyodott el, és borostája most valamiért ezüstösebben csillogott. Feszengtem a pléden, ahová kiültünk, ezzel a mosollyal megint elindította bennem azt a bizonyos lavinát.

  A virágok illatoztak, a pillangók önfeledt röpködtek körülöttünk, madarak csicseregtek, mi pedig megint egymást faltuk. Szemmel, kézzel, szájjal... de annyira nem akartam, hogy bárki is meglásson...nem mintha bármi esély is lett volna rá, de ez annyira...nem is tudom. Kurvás, nah. Elmenni egy kihalt rétre, ahol madár is csak azért repül el, mert a réten van egy tó... annyira kurvás, de van benne izgalom, hogy a simogató fű lágy ölén szerelmeskedni...

  Elnyúltunk a pléden, egyik kezemben a szöveg, másik a fejem alatt, mire Ő is átfordult a hasáról a hátára, mint egy kis kandúr, aki azt várja, mikor simogatom meg. Kék szemeiben még csillogott az út közbeni kaland, de kezei csak a hasán pihentek, mintha semmi szándéka nem lenne. Fejét az ölembe tette, és bámulta a felhőket. Én mondtam magamban a szöveget, és lassan, de kettesben elmúlt a délután.

  Az utcasarkon letett, hazasétáltam, ám mielőtt lefeküdtünk volna, még pár órát beszélgettünk telefonon. Alig tudtam elaludni. Lerugdostam magamról a takarót, hánykolódtam, fogalmam sincs, miért. Nem vagyok rossz alvó, de ez engem is kiborított.

  Pornóvideókat néztem a telefonomon, amire egyre jobban felizgultam, de csak Kristófra tudtam gondolni, az ujjaira, a farkára, a csókjára. Őrült tempóban köröztem a csiklómon, és eltartott jó pár percig, mire hátrafeszítettem a fejem, és tátott szájjal, némán nyögtem... A szüleim nem hallhatták meg, éjszaka is volt, de felkelteni sem akartam őket. Volt egy időszak, amikor simán néztem a videót tovább, miközben élveztem... Mióta Kristófot ismerem, ez már nem megy. Folyton csak az jut eszembe, ahogy ringatózom az ölében, Ő pedig markolja a fenekem, csókolózunk, de eleinte csak apró csókok, majd egyszer csak felnyögök egy erősebb szorítástól. A szám gyorsabban mozog, ahogy a nyelvem is, Gyorsabban mozgatja a fenekem, de ruha van rajtunk, nekem mégis annyira izgató. A szám lecsúszik a nyakára, kicsit harapdálom, amire felnyög... sosem hallottam még senkit ilyen édesen nyögni, már ettől lenne orgazmusom. Átkaroltam a nyakát, kapaszkodtam, karmolásztam, és Ő is csókolta a nyakam, a vállam. Egyik kezével tartotta a hátam, másik a fenekemen volt, mozgatott, mint egy marionett-bábut. Ebben az édes kínban meg tudtam volna halni. Megállhatott volna az idő, csak annyira, hogy belém csússzon, és soha többé ne engedjük el egymást, ám ez most csak egy emlék, maszturbálás közben. Buborékként pukkan szét, ahogy látom, a nap kel felfelé, az órámnak még öt perc kell, hogy megszólaljon.

  Mindenkit megelőzően mentem a tusolóba, a hideg víz valamelyest segített magamhoz térni a játék után, de a tusfürdő illata újra elálmosított. Nem szabad ezzel fürödnöm, egyébként is árt a bőröm pH-jának.

  A forrónaci és a pillangós, pirosas-rózsaszínes póló kihozta belőlem kurvás vonásaimat, fekete hajam kiengedve, fekete sarum már kopogott is a konyha taposóján, míg főztem a kávét.

- Anyu, te is iszol? - szóltam fel az emeletre, de ahogy tekintetem a konyhapultra csúszott, eszembe jutottak az éjjeli beszélgetés fantáziaképei; Kristóf felfektet a pultra, és hátulról belém hatol...megragadja a csípőmet, és vadul dugni kezd, én pedig csak nyögök, élvezem, ahogy bennem van...

- Nem, nekem capuccino-t csinálj! - anyám nőiesen mély hangja szakít ki ebből az idilli képből, de két cukor a bögréjébe, tejpor, capuccino, rá a forróvíz, de én keksszel szeretem reggelire. Fogmosás és irány az autóba.

  Péntek lévén lomhán tekereg az óra mutatója, a tanárok is unva tartják meg az órákat, alig várják, hogy újra a tanáriban lehessenek, a diákok nélkül, beszólogatások, papírgalacsin-dobálások, kártyázás- és fecsegés mentesen. Egyik könyvet a másik után lapozgatni, még azért erőltetik belénk az anyagot, mikor már semmi kedvünk hozzá, nem csak nekünk, másnak sem.

  A színházterem ajtaja tágra nyitva, díszletek fent, ruhák kikészítve a fogasokon, a drámatanár egyedül ül az első sorban, lábai keresztben, egyik kezével támasztja az állát. Ekkor pillantom meg a plakátot, amin az előadás van;

Az előadás után bállal kedveskedünk vendégeinknek

  Ez aztán a hideg zuhany, mert eddig nekem erről senki sem szólt... lerángatom az ajtóról, és kissé feldúltan viszem a tanár elé.

- Szép napot, Tanár úr, megkérdezhetném, hogy ez mi? - bököm az orra alá a plakátot, ujjammal a "bál" felirat alatt.

- Kellemes napot neked is, Dina, ez egy plakát a ma délutáni előadásról. - egy szemrebbenés nélkül idegesít fel.

- Azt tudom, de maga ez a bál? Mióta van ez benne az iskola keretében? - nincs valami jó helyzetben a suli, és akkor rendeznek bálat?

- Jótékonysági bál. Kell a pénz, mert ki szeretnénk utazni egy testvérvárosunkba, hogy eltölthessünk ott pár napot, persze akik szerepeltek az előadáson. Igazgató úrral így beszéltük meg. Amíg nem jön össze a pénz, addig ne ringassuk magunkat hiú ábrándokba. - milyen igaz. De engem ez akkor is meglepett.

*

  Maga az előadás gyorsan lezajlott, a maga 2 órájához képest, gördülékenyen, néha kicsit megakadtunk. Igen, a súgónak mindig van dolga, és a romantikát, ármányt, háborút sikeresen előadtuk. Elcsattant egy durvább pofon, aminek nem egészen annyira erősnek kellett volna lennie, a csók is valódi volt, pedig a két szereplő alig ismeri egymást, nem egy pár, a srácnak pedig van barátnője... De ha egyszer a szerep ezt kívánja? Mit lehet tenni?

  Kétségbe voltam esve. A bál miatt; átöltözés, tusolás, ruha, tánc... Nem is tudok táncolni... Anyámék pedig alig várták, hogy hazamehessenek, annak ellenére, hogy színészi tehetségem van, tökéletes volt az alakításom, a botlás ellenére is.

  Kristóf is itt volt. A harmadik, vagy negyedik sorban ült, miatta felejtettem el, hogy mit is kell mondanom. Sosem láttam ennyire kicsípve; öltöny, nyakkendő... nem, nyakkendő nem volt. A legfelső gomb hanyagul nyitva hagyva, és a zakója belső zsebében egy doboz cigi. Nem kellett kitapogatnom, hogy tudjam, ahogy azt sem, hogy azt az aranyláncot, amit az édesanyja nővérétől kapott, megint ott volt a nyakában, a fehér ing alatt. Ugyanolyan borostás, kócos, de mosolyog, tapsol, míg én ott szerencsétlenkedem a fél város előtt.

  A levonulás után mindenkit lesokkolt a tanár, mikor felaggatva hozta a ruhákat, lányoknak hófehér estélyi, megfelelő méretben, fiúknak öltöny, és a felvezető tánc a miénk volt. A színpadon kellett kezdenünk, igaz, magnóról ment a zene, és a párom sem volt egy ügyes, de két béna összehozta. Anyámék nem tudom, hová tűntek, engem kezdett szorítani a ruha, mire Kristófot pillantottam meg a párom válla fölött.

- Felkérhetem egy táncra? - szólt oda udvariasan Bencének, aki egy szó nélkül szerelmem kezébe adott. Jobb kezem az Ő baljában, az Ő jobb keze a derekamon... karja teljesen átérte, amint magához húzott, lépései könnyedek, mégis határozottak voltak. Lassúztunk egy darabig, miközben meg sem szólalt, hallgatta, érezte, ahogy a légzésem folyamatosan gyorsul, szemeimet le sem veszem róla, és karjaiba olvadok.

- Miért nem mondtad, hogy bál is lesz? - kérdezte, mihelyst megállt a zene.

- Én sem tudtam, ma délután, az előadás előtt olvastam.

- Meseszép vagy! - dorombolta, majd szemei előtt egyszer megperdített, hogy a szoknyám kissé hullámzott a lábaim körül, majd a sarum sarka megakadt két deszka között, és drámaian Kristóf karjaiba estem. Nevetséges... de tényleg, mint a mesében, átkarolva tartott és megcsókolt, ott a fél város előtt, anyámék pedig a jó ég tudja, hol lehettek.
  Újabb lassú szám vette kezdetét, amire Kristóffal megint táncoltunk, illetve csak ringatóztunk. El sem tudtam hinni, hogy ez tényleg megtörténik velem, a szerelmemmel, velünk.
  Fényképeztek közben. A vaku fénye zavart meg a szerelmes pillanatokban, és mivel egyikünk sem akarta, hogy pletykák szálljanak rólunk, pláne, hogy anyámék patáliát csapjanak, kimentünk az udvarra. Kéz a kézben sétáltunk, majd megálltunk az aranyhalas szökőkút mellett. Szivárvány színű égők voltak a vízben, legalul, és látszottak a halak, ahogy békésen úszkálnak.
"Nah, még az hiányzik, hogy itt kérje meg a kezem..."  - gondoltam, bár tudtam, hogy erre minimális az esély. Tudom, hogy nem hülye egy pasas, de szeret. Senkinek nem akar rosszat, csak szeretetre vágyik.
  Ahogy előtte álltam, átkarolt, és kezeit a pocakomra tette, ahol a ruha gyöngyei még díszelegtek.
- Szeretlek! - súgta a fülembe, majd egy csókot lehelt a nyakamra.
  Behunytam a szemem, azt kívánva, bárcsak sosem érne véget ez a pillanat. Hosszú percekig álltunk ott kettesben, volt, hogy csatlakozott hozzánk néhány pár, ők is csókolózva, nem csak az én korosztályomból, hanem idősebbek is, szülők, tanárok, meleg párok, de egy közös volt bennük; Szerették egymást, úgy, ahogy csak tudják.
  Ekkor pillantottam meg anyámékat a szökőkút túloldalán, ahogy ugyanebben a hátulról átkarolós pózban sugdolóznak, és minket néznek...

2015. július 1.