- Mi az Isten nyilát csináltál megint? – förmedtem Kyle-ra. Nyakmerevítővel, bekötött fejjel, kórházi nejlonruhában feküdt egy vékony fehér lepedő alatt, valahol egy belvárosi kórházban. Ahogy kaptam a telefont, rohantam hozzá, nem vittem semmit, és majdnem magamon felejtettem a pizsamámat is. Vele mindig történik valami… kiskorában kishíján egy kamion majdnem elcsapta. Különleges srác, az egyszer biztos.
Építésvezetőként dolgozik, hol itt, hol ott, folyton járja az országot a cégtől kapott fekete Sedan-jával, mondanám, h dús hajába tép a szél, de mégsem. Nem egy ecsetfejű. Szemei mogyoróbarnák, szája keskeny, érzéki, bőre napbarnított. Múlt pénteken találkoztam volna vele, de nem jött el. És itt kezdődik a sztori.
- Megint vidéken vagy? - kérdeztem.
- Igen, de már megyek haza. Meg kell vennem anyámnak az ajándékát, mert megint kiveri a balhét. Basszus, ha nem megyek át hozzá szombaton, még ő sértődik meg.
- Vicces. De biztos igaza van, csak az anyád! Ugye most nem vezetsz?
- De igen, de ne akarjon akkor is teletömni kajával, ha nem akarom. Mindig mondja, hogy egyél fiam, itt van mit! Szoktam így vezetni, de tudod, ez a kihangosítós speciális...
- Mondjuk eszel is annyit, mint másik három! - majdnem lefordultam a székemről, úgy nevettem.
- Nem is eszek sokat! - erőteljes hangja kicsit hisztérikussá vált, de meg tudtam volna zabálni. Nagyon rendes, őszinte és helyes pasi, de engem csak barátnak tekint. Nem bánnám, ha több lenne, de ő nem az a típus, aki egy mellett meg tudna állni, pláne egy ilyen kötődő csajjal, mint én.
- Ügyes legyél, majd dumálunk! - próbálok elköszönni.
- Kem! Van kedved holnap összefutni? - mély csend. Köpni-nyelni nem tudtam, pedig számíthattam volna, hogy akar.
- Veled, holnap? - remegett a hangom, nem tudtam olvasni a szemeim előtt világosodó monitort.
- Igen. Mi ebben a meglepő? Jó lenne megint látni! - hangja mézszerűen majdnem átcsorgott a telefonon.
- Oké, háromkor? Feljössz?
- Egye fene, de csak ha palacsintát is sütsz! - nevetése imádnivaló.
- Oké, majd jössz, de előtte csörrenj meg! Vigyázz magadra!
- Jól van, szia! - azzal letette a telefont.
*
A város minden pontjára el kellett mennem, mert jó minőségű dolgokat kevés helyen kapni. Kyle-ért pedig mindent, nemcsak a legjobb cuccokat, de rendesen kitettem magamért a palacsintasütésben is. Elkapott egy hatalmas zuhatag, hideg volt, átáztatott, még otthon a melltartómból is csavartam a vizet. Vadiúj Genius fülesem totál tönkrement, és még az a fránya szél is hidegen fújt.
Csokipudinggal és házi eperlekvárral kentem meg a palacsintát, nem érdekelt, hogy közben vacogtam a 22 fokban a szobában. Vártam Kyle-t, hogy hívjon, de négy óra után már tudtam, hogy nem fog. Csalódott voltam, mert nem szavahihetetlen, nem megbízhatatlan, és nem felejti el csak úgy, hogy fel kell jönnie pont hozzám, pont palacsintázni.
Másnap reggel torokfájással ébredtem. Hasogatott a fejem, de bementem dolgozni, még szerencsém volt, hogy a főnök nem volt bent. Napokig csak gyötrődtem, mi lehet vele, hogy eszébe sem jutok, ő nem ilyen.
Szerdán már négykézláb keltem, alig bírtam kinyomni a tulajdon telefonomat, hogy ne csörögjön. Valami idegen szám hívott, mikor már harmadszor tette, kénytelen voltam felvenni. Valami doki hívott, hogy Kyle kórházban van.
Azonnal magamra kaptam valami pulcsit, de a pizsamafelsőmre, nadrágot húztam és egy saruba bújtam, szinte repültem a város túlsó végén lévő kórházba.
- Mi az Isten nyilát csináltál megint? - förmedtem rá, ahogy leültem mellé. Szemei csillogtak, nyakán egy fehér merevítő volt, mindene kirajzolódott a leheletvékony lepedő alatt. Köhögőroham tört rám, majdnem megfulladtam mellette, de nem csinált semmit. Egy darabig.
- Meg sem merek szólalni, mert félek, h összesel és megfulladsz. - mosolyodott el.
- Akkor inkább meséld el, mi volt! Szidtalak anyástól, hogy megfáztam miattad! Egy SMS-t, vagy egy csörrenést nem érdemeltem? Rendes barát vagy tényleg! - osztottam ki.
- Jaj már... amikor beszéltünk, csütörtökön este, mikor vezettem, emlékszel! - kezdte.
- Igen, emlékszem.
- Nem sokkal utána jöttem haza egy főuton, és százzal belém jött oldalról egy muksó. Repültem basszus, autóstól, átfurdultam párszor aztán kész.
- Az kemény.
- Ki kellett vágni az autóból, azt sem tudom, mikor tértem magamhoz utána. Aztán jutott eszembe, hogy veled kellett volna taliznom. - elnézett a vele szemben lévő fehér falra, amin nem volt semmi. - A palacsintámat megsütötted?
- Ritka egy pofátlan vagy, már ne is haragudj! - együtt nevettünk, és megint köhögőrohamom volt. Beteges volt ez az egész, de ahogy Kyle gyakorlatilag tehetetlenül feküdt előttem, belegondoltam, mi mindenre ki tudnám használni. Nem hiszem, hogy ő is ellene lett volna, viszont pont engem engedett volna közel magához?
Bámultam az arcát szótlanul, és ő alig nézett rám, csak a falat szugerálta, hátha az majd ad neki annyi erőt, hogy felkeljen. Mennyi olyan dolgot tudok neki adni, ami neki nem értékes... hihetetlen. Meleg otthon? Családias, romantikus környezet? Ezeket legalább nem lehet megvenni, de akkor is értéktelen neki, kezdve ott, hogy én is nőből vagyok. Van annyi exe, hogy bármelyiket felhívja, egyszer megdugja, megvan a kielégülés, ugyanezt én is megadom, ezért nincs ilyen értékem az ő szemében. Az egy dolog, hogy barátok vagyunk Isten tudja mióta, de nem hiszem, egyszer is megfordult volna a fejében, milyen lehet velem, egy kezdővel... Több baja lenne velem, mint egy ártatlan kislánnyal, holott neki tényleg vagy egy szűz, vagy egy belevaló csaj kell. Hát én vagyok az a szerencsétlen félbéna, aki egyik kategóriába sem tartozok, pedig mit meg nem adnék érte... Hiába mondom akár magamnak, akár másnak, hogy nem vagyok szerelmes, be kell vallanom, egy főnyeremény ez a pasi.
Elkapta a tekintetemet, amint bámulom, de nem szólt semmit. Csillogni kezdett a szeme, mint a besütő reggeli napfény, egyre világosabbá tette a szobát, melegebb is lett, és már földöntúli volt ez a rengeteg fény. Mintha egy amgyal feküdt volna előttem, szárnyak nélkül.
Megijedtem. Volt ebben a dologban valami hátborzongató, amitől ismeretlennek véltem a férfit magam előtt, és ahogy fel akartam kelni a székemből, majdnem leestem róla. Kyle megfogta a kezem, puhán, finoman, de határozottan megrántott maga felé, és egyensúlyomat vesztve ráestem. Kicsit előre dőlt és ajkai az enyémhez értek.
Kezével az enyémet fogta, melleim hozzá préselődtek lepedőn és ruhákon keresztül, és forróság árasztott el, mindenhol. Nem akartam, hogy vége legyen, ott akartam maradni rajta, mellette, vele, érezni szivének heves dobogását, bőrének lángolását, ahogy egyre jobban átkarol és magához szorít. Egy tehetetlen, egyszerű lány akartam lenni, szerelme karjaiban, de valamiért tudtam, hogy én sosem leszek ilyen, pláne Kyle-al.
Lemásztam róla, és egy szó nélkül ott hagytam. Otthon sírtam, zokogtam, és majd' megfulladtam a saját köhögésemtől, fetrengtem az ágyanom, a kanapén, nem tudtam napokig aludni, munkába se mentem és nem akart telni az a nyomorék idő...
2015. április 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése