Bálintnak
- Sajnálom, de ki kell ábrándítsalak; tudok szeretni, de ki kell érdemelned, hogy te legyél az egyetlen! - pókerarccal nézett rám, de tudtam, hogy kíváncsi rám... mit fogok neki mondani.. nagy levegő, hajrá!
- Nem kell, hogy megbocsáss, de nekem ez sok. Nem erre van szükségem, tudod. Nem kell, hogy a legjobb legyél, ne akarj több lenni, csupán annyi, ami nekem kell, és én cserébe elfeledtetek minden problémát. Én csupán az őszinte szerelmedet akarom, de ezt nem fogom senki miatt megtenni. Nem vagyok elég bevállalós neked, sőt. Szégyenlős vagyok, de azt akartam, hogy veled, érted tűzön-vizen át. Képtelen lennék alárendelt lenni, folyton lázadnék, és tudom, hogy azt nem tudnád elviselni. Nekem egy menedék kell, nem egy újabb hely, ahol rettegnem kell, hogy most érzéki, romantikus, és gondoskodó leszel, avagy kikötözöl, és keményen elbánsz velem. Mintha skizofrén lennél, képtelen lennék megkülönböztetni ezt a két arcodat, sírva menekülnék hol az ölelésedbe, hol a karjaidból. Nekem ez nem megy, kérlek értsd meg! Pedig, ha tudnád, napok óta mennyit jársz a fejemben... de nem megyek bele, túl mocskos üzlet ez nekem még az Ördöggel is. - ezek után némán néztem Rá, barna szemei felett a szemhéjai megrebbentek, alsó ajka kicsit megrándult. Meg akartam csókolni kicserepesedett ajkait, de nem tudtam ugyanazzal a szerelemmel ránézni. Vágytam a csókjára, mert tudtam, azokkal nem tud olyan erős és uralkodó lenni, mint a karjaival, ha megölel, mégis, ahogy előtte állva rettegtem, mi fog történni, mazochista módon éreztem egy kis izgalmat.
Remegtem, amíg ezeket mondtam, vajon mit fog reagálni, de tehetetlenül állt előttem, pedig simán elképzelem robosztus alakjáról, hogy maga alá teper, magáévá tesz és bezár valahová, ne szökjek el. De csupán nézett, a reggeli napfény besütött a konyhaablakon. Bőre csillogott, szemei szinte mattok lettek, de az égvilágon semmit nem láttam a szemeiben. Egy kártyalap volt előttem, egy tükör, amiben nem azt láttam, amit érez, ami zajlik benne, hanem amit én akartam látni.
Felrántottam a táskámat a hátamra és kinyitottam a panel ajtaját, de a gomb fordítása közben megálltam egy pillanatra... nem néztem vissza. Nyitva hagytam az ajtót, és felszabadultan, gyors léptekkel szaladtam lefelé a kőlépcsőn.
2015. április 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése