Kis lelki támogatás

  A panel hatalmas, egy egész emeletet elfoglaló lakásába a napfény harcosként tört be, nem kímélve sem növényeket, sem háziállatokat, sem embereket. Az estikék becsukták lila szirmaikat, félve, hogy este újra kinyílhassanak, a kis szürke hörcsög ébredezni, mocorogni kezdett a ketrecében, de Andrew a kanapén feküdt, nem tudta, mit csináljon. Szerette volna Katie-t maga mellett érezni, karjaiba fogni, de a lány elutasította. Félhetett, vagy Andrew csak megijesztette? Ő maga sem tudta, mit is tett, vagy mondott, amitől a lány ellökhette magától, de az biztos: ma, amíg telefonon beszéltek, elhangzott valami olyan, amitől Katie arcáról eltűnt az egész napos mosoly, az önfeledt boldogság. Hiába a sok dicsérő szó, az ölelés, a forró csók...

  "Mit mondhattam?" - Andrew agya csak ezen járt és a munkába temetkezett, hátha elfelejti, talán Katie is. Írt egy-egy SMS-t a lánynak, hogy sok a munka, húzós napja van, de csak vergődött a saját maga ásta gödörben, amibe nyakig esett, és még az eső is belefolyt.

  Szerelem az, ha már hiányzik a másik hangja, és hallani akarja? Vagy ha munka közben folyton csak rá gondol? Kecses alakjára, kerek fenekére, amit számtalanszor szeretett volna kezében, ölében érezni? A hangot, ami életet vitt s mindennapokba, az unalmas munkába, vagy élttel töltötte meg a sivár kis lakást? A vékony ujjak, amik a két kézen egymásba fonódtak, a szikrázó szemek, ahogyan egyik pillanatról a másikra megtelnek csillogással, hogy végül boldogan csillogjon, nem tompán, bele az éjszakába, vagy a mosoly, amire ha rátekint, öröm, és melegség járja át, az ő szája is felfelé görbül és elfeledi minden aznapi gondját. Nem akarja azokat a szemeket sírni látni, nem akarja, hogy azok a kezek megtörve hulljanak az odaadó ölbe, pedig ő maga képes ezt okozni, hogy Katie a szeme láttára csukoljon össze a nappali kanapéján, zokogjon, miközben Ő semmit sem tud tenni. A lány eltolja, nem akarja a közelében tartani a férfit, pedig tudja, mellette biztonságban van, mellé bújhat, és a szabadsága is megvan, csak határtalan szerelmet kell táplálnia a férfi iránt.

  Ez nem feltétel, ahogyan a szerződések, a házasság. Önzetlenségről van szó, amikor odaadod a szíved a másiknak, vigyázzon rá, de te nem biztos, hogy kapsz valamit. Ám ha mégis, az összes többi tárgyi dolog helyett ez lesz a legféltettebb kincsed, amire mindig is vigyázni fogsz, kelljen esőn, havon, jégen átkelned vele, vagy nélküle.

  Andrew vajon odaadta ezt a szívet? És Katie? Esetleg csak ismerik egymást, de nincs is szerelem? Katie-nek semmi szüksége Andrew-ra, ahogyan a férfinak is akadhatna más nő, több száz, millió. De az a "de"! Mindketten szerelmet akarnak, határtalanul, tudni, hogy van a világon valaki, aki vár rá valahol, egy kis szerelmi fészekben valahol talán egy nagyváros szívében, messze a nyugalomtól, a pezsgésben, ami csak szellemileg viszi előre őket. Az idő ugyanúgy múlik, egyikük sem lesz fiatalabb, és cselekedni kell, egyre hamarabb, különben ha kifutnak az időből, sosem lehetnek egymásé.

  Andrew, cselekedj, különben Katie máshoz megy azért a vigaszért, amit nálad megtalálna, és tudom, hogy te is segítenél neki! Csak szenved szerencsétlen lány, pedig a karjaidba olvadna, tudod nagyon jól. Nem kell könyörögnöm, remélem, de fogalmam sincs, mi jár a fejedben, ott, abban a nagyvárosban, mozdulj ki a mindennapokból és merd elengedni magad Katie-vel, ne hallgass másra, csak a szívedre, mit mond! Nagyon nagy hibát fogsz elkövetni, ha ezt az esélyt elszalajtod, hiszen ismered; határtalanul képes szeretni, és most te vagy az, akinek a szívét adta, önzetlenül, és melletted akar lenni. Te mitől félsz ennyire? Mi tart vissza, hogy átöleld, adj egy csókot neki, és azt súgd a fülébe, hogy melletted biztonságban van, ha tudod, neked is erre van szükséged?

  Nem sok időd maradt, és a homokóra szemei egyre csak peregnek előtted. Rajtad áll, de tudnod kell ezeket, amiket leírtam. Sok szerencsét, és dönts helyesen!

2015. május 28.