picture

picture

2015. július 1., szerda

Kristóf 2 - A bál +18 hetero

  Kristóf elvitt egy darabon hazáig, de nem szálltam ki, nem akartam bebújni a szobámba, mikor tudtam, hogy ő is szeretne velem lenni, pláne most, az előadás előtt. Nem stresszeltem, tudok mindent, de beleélni magam más.
  Átmentünk egy parkba, ahol csend volt, nem zavart senki, és élvezhettük a nyári hőséget.
- Szóval, hol is kezdjem... - vacilláltam vele, mintha nem tudná, miről akarok beszélni.
- Kezd magyarul az elején! Úgy talán megértem. - mosolyodott el, és borostája most valamiért ezüstösebben csillogott. Feszengtem a pléden, ahová kiültünk, ezzel a mosollyal megint elindította bennem azt a bizonyos lavinát.
  A virágok illatoztak, a pillangók önfeledt röpködtek körülöttünk, madarak csicseregtek, mi pedig megint egymást faltuk. Szemmel, kézzel, szájjal... de annyira nem akartam, hogy bárki is meglásson...nem mintha bármi esély is lett volna rá, de ez annyira...nem is tudom. Kurvás, nah. Elmenni egy kihalt rétre, ahol madár is csak azért repül el, mert a réten van egy tó... annyira kurvás, de van benne izgalom, hogy a simogató fű lágy ölén szerelmeskedni...
  Elnyúltunk a pléden, egyik kezemben a szöveg, másik a fejem alatt, mire Ő is átfordult a hasáról a hátára, mint egy kis kandúr, aki azt várja, mikor simogatom meg. Kék szemeiben még csillogott az út közbeni kaland, de kezei csak a hasán pihentek, mintha semmi szándéka nem lenne. Fejét az ölembe tette, és bámulta a felhőket. Én mondtam magamban a szöveget, és lassan, de kettesben elmúlt a délután.
  Az utcasarkon letett, hazasétáltam, ám mielőtt lefeküdtünk volna, még pár órát beszélgettünk telefonon. Alig tudtam elaludni. Lerugdostam magamról a takarót, hánykolódtam, fogalmam sincs, miért. Nem vagyok rossz alvó, de ez engem is kiborított.
  Pornóvideókat néztem a telefonomon, amire egyre jobban felizgultam, de csak Kristófra tudtam gondolni, az ujjaira, a farkára, a csókjára. Őrült tempóban köröztem a csiklómon, és eltartott jó pár percig, mire hátrafeszítettem a fejem, és tátott szájjal, némán nyögtem... A szüleim nem hallhatták meg, éjszaka is volt, de felkelteni sem akartam őket. Volt egy időszak, amikor simán néztem a videót tovább, miközben élveztem... Mióta Kristófot ismerem, ez már nem megy. Folyton csak az jut eszembe, ahogy ringatózom az ölében, Ő pedig markolja a fenekem, csókolózunk, de eleinte csak apró csókok, majd egyszer csak felnyögök egy erősebb szorítástól. A szám gyorsabban mozog, ahogy a nyelvem is, Gyorsabban mozgatja a fenekem, de ruha van rajtunk, nekem mégis annyira izgató. A szám lecsúszik a nyakára, kicsit harapdálom, amire felnyög... sosem hallottam még senkit ilyen édesen nyögni, már ettől lenne orgazmusom. Átkaroltam a nyakát, kapaszkodtam, karmolásztam, és Ő is csókolta a nyakam, a vállam. Egyik kezével tartotta a hátam, másik a fenekemen volt, mozgatott, mint egy marionett-bábut. Ebben az édes kínban meg tudtam volna halni. Megállhatott volna az idő, csak annyira, hogy belém csússzon, és soha többé ne engedjük el egymást, ám ez most csak egy emlék, maszturbálás közben. Buborékként pukkan szét, ahogy látom, a nap kel felfelé, az órámnak még öt perc kell, hogy megszólaljon.
  Mindenkit megelőzően mentem a tusolóba, a hideg víz valamelyest segített magamhoz térni a játék után, de a tusfürdő illata újra elálmosított. Nem szabad ezzel fürödnöm, egyébként is árt a bőröm pH-jának.
  A forrónaci és a pillangós, pirosas-rózsaszínes póló kihozta belőlem kurvás vonásaimat, fekete hajam kiengedve, fekete sarum már kopogott is a konyha taposóján, míg főztem a kávét.
- Anyu, te is iszol? - szóltam fel az emeletre, de ahogy tekintetem a konyhapultra csúszott, eszembe jutottak az éjjeli beszélgetés fantáziaképei; Kristóf felfektet a pultra, és hátulról belém hatol...megragadja a csípőmet, és vadul dugni kezd, én pedig csak nyögök, élvezem, ahogy bennem van...
- Nem, nekem capuccino-t csinálj! - anyám nőiesen mély hangja szakít ki ebből az idilli képből, de két cukor a bögréjébe, tejpor, capuccino, rá a forróvíz, de én keksszel szeretem reggelire. Fogmosás és irány az autóba.
  Péntek lévén lomhán tekereg az óra mutatója, a tanárok is unva tartják meg az órákat, alig várják, hogy újra a tanáriban lehessenek, a diákok nélkül, beszólogatások, papírgalacsin-dobálások, kártyázás- és fecsegés mentesen. Egyik könyvet a másik után lapozgatni, még azért erőltetik belénk az anyagot, mikor már semmi kedvünk hozzá, nem csak nekünk, másnak sem.
  A színházterem ajtaja tágra nyitva, díszletek fent, ruhák kikészítve a fogasokon, a drámatanár egyedül ül az első sorban, lábai keresztben, egyik kezével támasztja az állát. Ekkor pillantom meg a plakátot, amin az előadás van;
Az előadás után bállal kedveskedünk vendégeinknek
  Ez aztán a hideg zuhany, mert eddig nekem erről senki sem szólt... lerángatom az ajtóról, és kissé feldúltan viszem a tanár elé.
- Szép napot, Tanár úr, megkérdezhetném, hogy ez mi? - bököm az orra alá a plakátot, ujjammal a "bál" felirat alatt.
- Kellemes napot neked is, Dina, ez egy plakát a ma délutáni előadásról. - egy szemrebbenés nélkül idegesít fel.
- Azt tudom, de maga ez a bál? Mióta van ez benne az iskola keretében? - nincs valami jó helyzetben a suli, és akkor rendeznek bálat?
- Jótékonysági bál. Kell a pénz, mert ki szeretnénk utazni egy testvérvárosunkba, hogy eltölthessünk ott pár napot, persze akik szerepeltek az előadáson. Igazgató úrral így beszéltük meg. Amíg nem jön össze a pénz, addig ne ringassuk magunkat hiú ábrándokba. - milyen igaz. De engem ez akkor is meglepett.
*
  Maga az előadás gyorsan lezajlott, a maga 2 órájához képest, gördülékenyen, néha kicsit megakadtunk. Igen, a súgónak mindig van dolga, és a romantikát, ármányt, háborút sikeresen előadtuk. Elcsattant egy durvább pofon, aminek nem egészen annyira erősnek kellett volna lennie, a csók is valódi volt, pedig a két szereplő alig ismeri egymást, nem egy pár, a srácnak pedig van barátnője... De ha egyszer a szerep ezt kívánja? Mit lehet tenni?
  Kétségbe voltam esve. A bál miatt; átöltözés, tusolás, ruha, tánc... Nem is tudok táncolni... Anyámék pedig alig várták, hogy hazamehessenek, annak ellenére, hogy színészi tehetségem van, tökéletes volt az alakításom, a botlás ellenére is.
  Kristóf is itt volt. A harmadik, vagy negyedik sorban ült, miatta felejtettem el, hogy mit is kell mondanom. Sosem láttam ennyire kicsípve; öltöny, nyakkendő... nem, nyakkendő nem volt. A legfelső gomb hanyagul nyitva hagyva, és a zakója belső zsebében egy doboz cigi. Nem kellett kitapogatnom, hogy tudjam, ahogy azt sem, hogy azt az aranyláncot, amit az édesanyja nővérétől kapott, megint ott volt a nyakában, a fehér ing alatt. Ugyanolyan borostás, kócos, de mosolyog, tapsol, míg én ott szerencsétlenkedem a fél város előtt.
  A levonulás után mindenkit lesokkolt a tanár, mikor felaggatva hozta a ruhákat, lányoknak hófehér estélyi, megfelelő méretben, fiúknak öltöny, és a felvezető tánc a miénk volt. A színpadon kellett kezdenünk, igaz, magnóról ment a zene, és a párom sem volt egy ügyes, de két béna összehozta. Anyámék nem tudom, hová tűntek, engem kezdett szorítani a ruha, mire Kristófot pillantottam meg a párom válla fölött.
- Felkérhetem egy táncra? - szólt oda udvariasan Bencének, aki egy szó nélkül szerelmem kezébe adott. Jobb kezem az Ő baljában, az Ő jobb keze a derekamon... karja teljesen átérte, amint magához húzott, lépései könnyedek, mégis határozottak voltak. Lassúztunk egy darabig, miközben meg sem szólalt, hallgatta, érezte, ahogy a légzésem folyamatosan gyorsul, szemeimet le sem veszem róla, és karjaiba olvadok.
- Miért nem mondtad, hogy bál is lesz? - kérdezte, mihelyst megállt a zene.
- Én sem tudtam, ma délután, az előadás előtt olvastam.
- Meseszép vagy! - dorombolta, majd szemei előtt egyszer megperdített, hogy a szoknyám kissé hullámzott a lábaim körül, majd a sarum sarka megakadt két deszka között, és drámaian Kristóf karjaiba estem. Nevetséges... de tényleg, mint a mesében, átkarolva tartott és megcsókolt, ott a fél város előtt, anyámék pedig a jó ég tudja, hol lehettek.
  Újabb lassú szám vette kezdetét, amire Kristóffal megint táncoltunk, illetve csak ringatóztunk. El sem tudtam hinni, hogy ez tényleg megtörténik velem, a szerelmemmel, velünk.
  Fényképeztek közben. A vaku fénye zavart meg a szerelmes pillanatokban, és mivel egyikünk sem akarta, hogy pletykák szálljanak rólunk, pláne, hogy anyámék patáliát csapjanak, kimentünk az udvarra. Kéz a kézben sétáltunk, majd megálltunk az aranyhalas szökőkút mellett. Szivárvány színű égők voltak a vízben, legalul, és látszottak a halak, ahogy békésen úszkálnak.
"Nah, még az hiányzik, hogy itt kérje meg a kezem..."  - gondoltam, bár tudtam, hogy erre minimális az esély. Tudom, hogy nem hülye egy pasas, de szeret. Senkinek nem akar rosszat, csak szeretetre vágyik.
  Ahogy előtte álltam, átkarolt, és kezeit a pocakomra tette, ahol a ruha gyöngyei még díszelegtek.
- Szeretlek! - súgta a fülembe, majd egy csókot lehelt a nyakamra.
  Behunytam a szemem, azt kívánva, bárcsak sosem érne véget ez a pillanat. Hosszú percekig álltunk ott kettesben, volt, hogy csatlakozott hozzánk néhány pár, ők is csókolózva, nem csak az én korosztályomból, hanem idősebbek is, szülők, tanárok, meleg párok, de egy közös volt bennük; Szerették egymást, úgy, ahogy csak tudják.
  Ekkor pillantottam meg anyámékat a szökőkút túloldalán, ahogy ugyanebben a hátulról átkarolós pózban sugdolóznak, és minket néznek...

2015. július 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése