picture

picture

2015. szeptember 14., hétfő

Kanári a kalitkában

- Nem teheted ezt velem! Szeretlek, te őrült! Gyere vissza!
  Sikítottam Kyle után, de ő belesétált a ködbe, ahol mindenki rá vadászik. A hidat is elnyelte a sűrű köd, Kyle daliás alakját már nem is láttam.
- Nem akarom, hogy elmenj! - súgtam magam elé, könnybe lábadt szemekkel. Az izmaim feladták a szolgálatot, összeestem a nyálkás aszfalton, karnyújtásnyira tőlem a korlát, mögötte a Duna...
  Nagy levegőt vettem, de a fájdalom, amit Kyle távozása okozott, még lejjebb nyomott a földre.
"Visszajön! Vissza fog jönni, mert szeret!"
  Zokogtam, forró, arcomon lefolyó könnyeim kissé felmelegítettek, de amint megszáradtak, újra fázni kezdtem. Nem hiszem el, hogy magamra hagyott, megint, de most kimondta; vége, nem akarja folytatni.
  Vajon tényleg miattam? Engem félt ennyire? Ez is csak a szeretetének jele, tudom, hogy fontos vagyok neki!
  Felkapartam magam és elindultam haza. Alig voltam autók az utakon, sem biciklis, pár gyalogos, még a lépcsőház is csendes volt.
  Félve nyitottam be a lakásomba, nehogy valaki ott legyen, vagy rendőrök, bárki, sima paranoiám van, mióta Kyle-t ismerem. Féltem őt, ez kétségtelen, magamért nem aggódom annyira, mint érte. Ám a megnyugvás, hogy nincs felfeszítve az ajtón a zár, minden lambérialap a helyén van, és Kyle a hálószobámban alszik, minden kétségemet legyőzte. Igen, itt van velem a szerelmesem, de alszik. Nem akarom felkelteni.
  Leteszem a kabátom a fogasra, ledobom a bakancsom, és a puha, jegesmedvés pléddel betakarom, ne fázzon pólóban és farmerban. Van benne valami különleges, gyermekien ártatlan, ami kalitkába zárta a szívem, mint egy kis kanárit, és nem akar elengedni, de a tenyerén hordoz, aranyszemű búzán, és bronzszínű kölesen tart, minden nap friss forrásvizet hoz nekem, ám kienged fogságomból. Én viszont nem vagyok hálátlan, visszareppenek hozzá, a tenyerébe, amibe újra befoghatna. De csak néz rám, megsimogatja az arcom, amint felébred.
  Mogyoróbarna szemei nevetnek rám, a korai reggelen, amit annyira szeretek. Felszállóban van a köd, és érzem, a nap felmelegít, amint Kyle átkarom, és forró teste mellé húz. Egy ártatlan csókocskát lehel ajkaimra, majd szorosan fog, lecsukja szemeit, megint elalszik. Immáron velem, magahoz láncolt újra, abba az édes rabságba, ahonnan soha nem akarok szabadulni.

Petinek

2015. szeptember 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése