A fiú szemszögéből (Kristóf-novellák)

  Kristóf mélyen aludt kis szobájában, ahol halkan szólt a tévé, bevilágította a férfi egész testét.
  Egy fiatal fiú lépett be az ajtón, ami az udvarra nyílt. Sötét szemeivel azonnal megpillantotta apját és annak libabőrös, erős karját. A fiú, Tomi, fogta a csíkos ágyneműhuzatba bújtatott takarót, és apjára nyakig húzta. Bekapcsolta a tévén az időzítőt, és amint apjára nézett, megmozdult benne valami. Ott, a mellkasában... csodálat, hála, megértés.
  Nagyon szerette az apját, aki egyedül nevelte fel, biztatta, támogatta, de egyiküknek sem volt más támasza.
  Tomi töltött egy szál cigit, meggyújtotta, majd mélyre szívta a keserű füstöt.
"Vajon apunak lehet valakije?" - kérdezte magától, mire az anyja jutott eszébe; vékony, vörös, fiatal, akinek van még egy gyermeke, és egy másik férfi, akinek ugyanazt adta, mint Kristófnak.
  Nem arról van szó, ha Tominak szüksége volt az anyjára, bármikor mehetett hozzá, de nélküle élni mégis... nem tudta összehasonlítani, milyen volt, mikor velük lakott.
  Az anyjt tartotta hibásnak, vagy nem is tudja. Annyira összezavarodik, ha ezeken gondolkodik, ez persze nem esik meg olyan sokszor a meló és a frissen végzett suli mellett.
  Fejébe szállt a füst, meg kellett markolnia a szék szélét, ahol ült. Kellemes zsibbadásterjedt szét lábaiban, kezeiben, majd a fejében.
  Arra gondolt, milyen volt kiskorában, mikor az apja az ölébe vette, megsimogatta a fejét, és odabújhatott, ha félt valamitől. Ez manapság nem így van; mindketten bezárkóztak valamennyire. Tomi tipikus tinédzserként legjobb barátjával osztotta meg titkait, ám Kristóf... voltak neki is barátai, deigazán egy, akivel az egész életét megosztotta volna, erre a szerepre egyenlőre én  voltam elsőszámú vállalkozó, de mellettem olyan nő, aki titokban erre vágyott, fogalmam sincs, mennyi volt. Talán jobb is nem tudni róluk.
  Egy-két kávézós haver, vagy szomszéd, esetleg a főnök, aki megjegyzi a barátnőjét...
- Hallod, alig aludtam valamennyit, fél kettőig nyomtam a melót az éjjel. - meséli Kristóf Zolinak hajnal ötkor a piacon.
- Hát figyelj, ilyen fiatal barátnő mellett bírni kell! nevetett a hatvanas éveiben játó, mogorva bajszos bácsi. - Megvan még?
- Persze.
  Kristófot büszkeség tölti el, és eszébe jut, amikor az a fiatal csaj ott volt vele; folyton nevetett minden apróságon, milyen érdeklődően nézett, mikor a múltjáról mesélt a lánynak. Segíteni akart, akkor is, ha ő is tudta, nem tud, törekedett a legillendőbb viselkedésre, amikor szét tudott volna robbanni.
 És azok a cigifüsttel fűszerezett esték... Amikor ott nyöszörgött a férfi alatt, körmeit a puha bőrbe mélyesztette, és nem engedte, amíg nem kapott levegőt. A csókokba mindketten belefulladtak volna, ott, abban a pillanatban, testük-lelkük összefonódva.
  A pihegő, forró csókok, ölelések, a tévé tpikus háttérzaja, a takaró alatti titkok. Az a fajta alvás, mikor a lány feneke a férfi ölében pihen, egyik karja a feje alatt, másikkal a maroknyi mellét simogatja, majd a lány betakarózik az ölelő biztonsággal. Egyikük sem akarja elrontani ezt a pillanatot, reggelig édesen szuszogva alszanak együtt, és még anni éjszakán át...
*
  Ám a titkolózás, a fájdalom megmérgezné a kapcsolatot, ha Kristóf nem lenne olyan, amilyen. Ahelyett, hogy magára hagyná, inkább karjaiba vonta, homlokon csókolta, fizikai biztonságot, és nyugalmat biztosítva.
  Ahogyan egykor Tominak is. A fiú talán hálás az apjának, tulajdonképpen sosem mondta ki. Azt, hogy mi a véleménye az újdonsült, még nála is fiatalabb barátnőről, esetleg Dáviddal, ha kibeszélték.
  Jók azok a napok, amikor Kristóf és Tomi együtt mennek valahová, tartanak egy szolidabb görbenapotvásárolgatnak, együtt cigiznek. Persze náluk is van aggodalom, gondoskodás, harag, ha netán a gyerkőc bezárja az autóba a kulcsot, és csak órákkal később hívja az apját: "majd megyek, fel kell törnünk a kocsidat".
  Igazán félelmetes, amint ez a két, életerős férfi, érvet érvre halmozva ordít egymással, bele nem szólhatok, mert semmi közöm hozzá, leállítani esélyem sincs, szóval csak ülök egyhelyben és várom, amíg becsapódik az ajtó. Ám ez nem történt meg, simán elhallgattak, elszívtak egy cigit, majd témát váltottak. Ezek után semmi bosszankodás, egy rossz szó sincs. Sem rám, sem egymásra.

2015. November 19.

Szelek szárnyán, vihar ölén +18 hetero

Egy korábbi novellácskám, egy kedves barátomnak írtam.

Tested-lelked beleremeg, amikor felmordul a motor, rezeg a kipufogó, szemeden látszik a krómozott tank vibrálása.
Álltunk az aszfaltbetyár mellett, kidolgozott karjaiddal átkaroltad a derekam, eltörpültem robosztus tested mellett. Csak a szemeid villanását láttam, mielőtt lehajoltál és megcsókoltál. Puha csók volt, amit ritkán adsz.
Némán ültél fel a motorra, fogtad a kezem, üljek fel mögéd. Felvettem a bukót és átkaroltam a derekad, dzsekiden keresztül is éreztem forró tested.
Kattanást hallottam, majd hozzád préselődtem. Finoman, lassan vetted a kanyarokat fémmonstrumoddal, mit magabiztosan kormányoztál az őszi, nyálkás időben. Néha egy-egy levél nekünk csapódott, ám amilyen élettelen volt, úgy olvadt össze az aszfalton elterülő tócsákkal.
Az emberek megbámultak minket, látták, hogy jóval nagyobb vagy, mint én. A lányok tátott szájjal lestek, tudták, mennyire jó pasi vagy, de te csak a bal kezedet az enyémre tetted, a hasadra, érdes kesztyűdön keresztül finoman simogattál. Nem tudom, mi járhatott a fejedben, nem tudom, hová viszel, ennek ellenére bíztam benned.
Élvezet volt veled és a motoroddal együtt remegni, hozzád simulni, közben érezni a csípős szél süvítését a lábamon, karjaimon, kezem fején.
Órákig motoroztunk, elvittél egy számomra idegen városba, ahol te ismertél minden utat, utcát, házat és fát.
Emlékszel arra a szőke kislányra, aki fogta az édesanyja kezét, a másik kezével ránk mutatott? A bukómmal a hátadra dőltem és lehunytam a szemem, te egyre lassabban gurultál a motorral. Mire kinyitottam a szemem, már álltunk, megint kattant alattam a kitámasztó, majd megszűnt a halk duruzsolás. Egy kétszintes társasház előtt parkoltunk, letettük a bukókat, lezártad a motrot, finoman fogtad a kezem, mentél előre, nyitottad a kaput.
- Vigyázz, csúszik a lépcső! - mondtad halkan, hogy ne zavard meg azt, aki már alszik.
Mindig mindenkivel kedves voltál és udvarias, senki sem panaszkodott rád, barátnőim is szimpatizálnak veled.
Amint beléptünk az emeleti lakásodba, kellemes meleg áramlott ki az arcomba, majd beléptél előttem a hangulatos galériába. A falon festmények díszelegtek, érzéki ecsetvonások, meztelen női testek, vagy épp szemérmeskedő lányok kacsintottak rám a gyér fényben. A szoba színe is meleg volt, talán barackvirág színű, de nem tudtam arra figyelni, mert előttem vetted le a dzsekid és a bakancsod. Lerúgtam a csizmám, türelmetlen voltam, ám te lassan bújtattál ki vékony kabátomból.
Morogtál a fülembe valamit, nem értettem, elhadartad, azután megcsókoltad a nyakam. Egy álom, ha veled vagyok, hihetetlen fantáziának tűnik, hiába érsz a testemhez, tudom, hogy ott vagyok veled, látlak, érezlek minden érzékszervemmel.
A karjaidba vettél, könnyedén felemelve engem és a halványpiros fénnyel világított hálószobába vittél. Hófehér lepedő borította az ágyad, csodálatos volt a látványa a mahagóni bútorokkal, és a te napbarnított alakoddal. Lágy levendulaillat lengett körbe minket, ami segített ellazulni, erős karjaiddal úgy értél hozzám, mint valami finom szellő.
Megrebbent a függöny, és egy szúrós fuvallat kapott a hajamba. Egy pillanatra fehér fénybe borult a szobád, beleremegtem a dörgésbe.
- Becsukjam az ablakot? - kérdezted, szemeid csillogtak, lehengerlő mosolyod eltűnt az arcodról. Bólintottam, összehúztam magam, ami által kicsinek tűnhettem a hatalmas franciaágyon.
Kattanva zárult az ablak, mire rád néztem, már póló nélkül térdeltél fel az ágy szélére. Amint közeledtél, akár egy ragadozó; lassan, magabiztosan, tudva, hogy csak rád várok. Ám úgy tettél magadévá, ahogy a vihar ténykedett odakint; nem kíméltél semmit, szerelmed mindent elsöpört, hangod egybeolvadt a kinti dörgéssel. Sikolyaim villámként cikáztak, erőddel tartottál, fogtál, ujjaink összefonódtak, olyan voltál nekem, mint kopár földnek az eső.
Csendesedett a vihar. Ölelkezve, egymás karjaiban szuszogva hallgattuk a másik szívverését. Csodálattal néztem rád, higgadtságodra, eszembe jutott, hogyan szoktad kezelni, ha vitatkozunk; gyorsan, nyugodtan, akár egy gyilkos cápa. Semmi kétséget nem hagysz, egyértelmű vagy, és egyszerű, ez a helyzet mégis olyan bonyolult.
- Ne gondolkozz semmin, majd holnap megbeszéljük! - súgtad, és a mellkasodba temettem az arcom. Magamba szívtam férfias illatod, és elaludtam.
Édes álom volt, miközben vigyáztál rám.

2015. Október 9.

Óda egy androgünhöz

Összecsillant a szemünk, sötét haja az arcába hullott, a melírozás benne sápadnak tűnt. Ült, amikor felnézett rám, talán olvasott, vagy a telefonjával babrált. Szemüvege ugyanolyan sötétkék volt, akárcsak a körömlakkom, arca éles, kissé borostás.
Nem is tudom, milyen színű a szeme, csak a csillogását látom folyton, ahogy vékony, szálkás testét. Nyurga alakja unottan megy végig a folyosókon, vagy csak ül egyhelyben, kezein minden egyes ujjperce látszik.
Édes kis travi lenne belőle, ahogy vékony dereka alatt, a fenekére simul a nadrág, hiába iznos a teste, ha bőre puha, mint a vaj, hangja behatol oda, ami felelős mindenért. Feléleszti benned az ösztönt, ami ki akar törni, belülről feszít, de képtelen vagy önmagad lenni. Úgy érzed, a tested egy börtön, képtelen vagy nélküle élni, muszáj vele együtt, különben elhal benned a vágy, a kéj, az öröm.
Sóvárogva néztem rá, szemtől szemben, egy asztal választott el minket és ajkai mintha kissé kinyíltak volna. Csábos volt, senkihez nem tudom hasonlítani.
Tudtam, miért jöttem, ő is tudta, kevés időm is volt, féltem is kicsit. Hatalmas szemekkel nézett rám, alig mondott valamit, mikor kérdeztem, szinte kinyögte a szavakat, meg volt lepődve, vagy csak ideges volt.
Helyes volt, kifejezetten.
*
Hamar felébredtem aznap éjjel, talán tizenegy óra lehetett, vagy éjfél. A kis travi ott feküdt a karomon, édesen, egyenletesen szuszogott, a hasára fordult, és kilátszott hófehér, gömbölyű válla, lányos dereka. Egy kis angyal volt, semmi erőszak, semmi kötelezettség, csak a tiszta, valós érzelmek.
Hiába volt idősebb nálam, egy törékeny, szeretnivaló embert láttam benne, ugyanúgy éreztem a kis szíve dobogását, a teste lágy illatát, vagy néha hisztis haragját.
Nem tudom elmondani, amit iránta érzek, annyira különleges ő nekem.
Erőtlenül felmordult, mint egy kiscica. Vállig érő, tépett haja a szemébe hullott, láttam a derekán és a hátán az izmokat, ahogy megfeszülnek, majd elernyednek. Nem akartam felkelteni, ezért lassan kihúztam alóla a karom, felkaptam egy kardigánt és halkan kiléptem kiléptem a folyosóra.
Cigizés közben eszembe jutott, milyen az is, ha az ölembe ül és szerelmesen csókol, ha nyüszít a vágytól, vagy, ha kíván, de nem érhet hozzám, ahogy szeretne. Persze, a külvilág felé mi egy hagyományos pár voltunk; fogtuk egymás kezét, csókolóztunk, de nagyon ritkán fogta meg a fenekem, akkor karolt át, ha utána a vállamra dőlt. Nagyon kevesen tudták, hogy a női szerep izgatja, ahogy engem a férfi, vagy hogy az a vadító csaj, akivel néha a diszkóba járok, ő az én Gabim; férfiként Gábor, nőként Gabriella.
Imádja, ha "kiscicám"-nak szólítom, olyankor az ölembe tolja maroknyi fenekét, halkan felmordul egy "grrr" erejéig és villogni kezd a szeme, mint egy éhes nősténynek. Rajongok érte, amennyire egy emberért lehetséges.
Mire visszaértem a folyosóra, Gabi ott állt, egy vékony alsóban, szemeit dörzsölve, egy kicsit ásítva.
- Hol voltál cicám? - kérdezte zengő, kellemesen férfias hangján. Rotka alkalom, ha visszacserélődnek a szerepek, viszont volt benne valami megnyugtató.
- Kimentem cigizni. Azt hittem alszol még. - átkarolta a derekam, megcsókolta a homlokom. Vonzódom mindenéhez; a teste elbűvöl, a lelke megbabonáz. Ecsetelhetném, hogy a szeme, a szája, az arcának az éle, néha a borostája, vagy épp a tekintete, ha a szemüvege rajta van, ám ez felesleges. Tudja, mennyire rajongok érte, büszke vagyok arra, amit eddig elért, elolvadok minden szavától, de sosem jutna eszembe hogy kihasználjon.
Lehet, gondolt már az árulásra, vagy már meg is tette, és csak azért van velem, mert nem akar csalódást okozni.
Túl sokat kételkedem? Nem bízom benne? Sem vele, sem velem nincs baj, egyedül a külvilág az, amire haragszom; tele van megbízhatatlan, haragvó és -tartó emberekkel, akik örömüket lelik a másik boldogtalanságában. Ettől féltem Gabimat is. Egyszer csak jön valami jöttment átutazó, aki miatt elveszítem a bizalmam és hitem, lelkiismeretesen tudom, őszinte voltam hozzá, ám az a másik... Őt használja ki, velem nem törődve, hogy Gabim törékenységét figyelembe se véve megrontsa, lerombolja azt, amire én a saját életemnél is jobban vigyáztam.
- Szeretlek! - súgtam neki, elsöpörtem a szeméből a haját, majd birtoklóan megcsókolt. Mintha olvasott volna a gondolataimban, azt mondta:
- Én is szeretlek, és ne aggódj! Minket senki nem fog elválasztani egymástól!

2015. Október 9.

Egy jó kis fejmosás

Érdekel a véleményem? Igen, én írom a blogom, nincsenek informátoraim, akik népszerûsítik, vagy segítség, akik ötletet adnak. Esetleg a barátom, Tamás, és ez a titokzatos Kelda barátnôm, akikért bármit megteszek. Nem kellene bíznom bennük, fôleg Tomiban ne?
Elôször is, vagyok annyira felnôtt, hogy megválogassam, kivel kötök olyan "szerzôdést", kinek fogadom meg, hogy hûséges leszek, akinek csak akarom. Attól, hogy valaki életében volt egy nagy szerelem, ami valamely oknál fogva tönkrement, sem én, sem más nem tehet róla, mint az, aki befolyásolta azt a két szerelmest. Innentôl kezdve nem kellenek a mindenféle károgások, az idétlen vigyor mellett, hogy nem szabad férjhez menni, vagy biztos lesz valami/valaki, aki tönkreteszi az életem.
Valamiért nem vagyok kíváncsi, és szerintem néhány sorstársam sem, hogy hosszú idô alatt nem tudta kitapasztalni, vajon van-e lyuk a mellbimbón, mert ô aztán sokat tanulmányozta. Senkit nem érdekel a mellcentrikussága, hogy a minnél jobban kivágott pólójú lányoknak jobb jegyet adjon, mert ez egy olyan hely, ahol kiskorúak is bôven vannak. Simán célzásnak veszi némelyik az ilyet, és talán ettôl lesz szûzribanc.
Egy lehengerlô ismerôsöm erre csak annyit mondana, hogy 'Tanulja meg szétválasztani a kettôt!'
Namármost megkérdezem kedves Olvasóimat, hogy a fent megjelölt dolog szubjektív; egyéni véleményhez kötött, vagy objektív; teljesen tényszerû és tárgyilagos?
Igazán csak most jött ki belôlem ez az undor a mérhetetlen egoizmusra, a lenézésre, holott én nemcsak tisztelettel, emberséggel is számba vettem. Méghogy pont engem tart hazugnak!? Hogy én ne lennék az a perverz, apakomplexusos, néha pedofil, néha nekrofil, hangôrült maszturbálós? Igen, megvannak azok a dolgok bennem, amik egy "házasság"-nak nevezett szerzôdésben talán akadályba ütközne, és igen, voltam terhes havonta 3x úgy, hogy nem tudtam róla, nem vetéltem el, és nem volt abortuszom, ráadásul sosem ettem annyit, hogy a pocakomon meglátsszon, de attól még nem kell hazugnak tartani egy olyan embert, akirôl azt hisszük ismerjük, csakmert megmutatott néhány szeletet saját magából!
Ezt az egészet egyetlen embernek írtam, korától és nemétôl eltekintve, de nagyon remélem, eljut hozzá ez a kis agymosás, pedig tudom, magán nem tud és nem is fog változtatni, csak nagyon gyors ütemben fogja be a száját és számoljon háromig, mielôtt egy csípôs megjegyzést tenne. Közlöm, hogy sokan becsülik, de a stílusa néha, sôt, óránként elviselhetetlen.
További jó olvasást és szórakozást a cseppet sem titkolt, perverz és abszolút maszturbálásra használható novelláimhoz!

Kemy-elviselhetetlenül dühös...

2015. November 9.

Éjjel a temetőben

  Mielőtt bárki is arra számítana, nem, ez nem egy horror sztori lesz, vagy bármi hasonló, csak hirtelen nem tudok jobb címet, pláne most van Mindenszentek, mindenki temetőbe megy, főleg éjjel. Milyen romantikus, igazi gót, de ha jobban belegondolsz, látszanak a csillagok, vagyis nálunk tegnap és pénteken is látszottak, mikor sötétedik, akkor a mécseseket is látod, a pirosat, fehéret, narancssárgát, és azt a lilát, amit a muránói töredezett mellett tartottál Édesem, ugye emlékszel? Szegény kiscsajnak nagyon tetszettek, de nem tudom, milyen stílusa van... Nekem mindenesetre azok a töredezettek vitték a pálmát. És mesés lett volna, ha kint a piacon nem fázom meg! És nem, nem azért fáztam meg, mert meztelenül szexeltünk az autó motorháztetőjén... pedig vagány lett volna, mert a bátyád tuti hogy a kamerákon látott volna, aztán levág egy jó kis reggeli masztit... Olyan rosszakra gondolok! Hiába, helyes ő is, de téged nem szárnyalhat túl!
  Félreértettük azt a szakítást, de neked volt iagazd megint, szerelmem, rád kellett volna hallgatnom megint, ahogy minden ilyen esetben. Soha senki előtt nem hódoltam be ennyire, nem hazudtam és nem éreztem ennyire fantasztikusan magam, mint veled, minden egyes pillanatban. Ha vitatkozunk is, mindig tanulok valamit, egyszerűen egy kincs vagy nekem, akire életem végéig vigyázni fogok!

  Szóval, ez a történetem sokáig érett a fejemben, és igazából most sincs kész, vagyis nem tudom, mit is írhatnék, Mert Kristófom folyton kérdezget, hogy írtam-e már valamit. Vigasztalom magam, hogy olyat írok, amitől ha nem lesz azonnal merevedése, akkor legalább az olvasatába beleélvez, dehát az én Kincsem nem ilyen olcsó.

  Viszont, ami kifejezetten jó volt, az az, hogy felavattuk az ágyát, amit egykoron a feleségével is megosztott és a fürdőkádat, amit... na jó, erről fogjuk fel, hogy nem tudok semmit... Igaz kölyök? Nem árulom el a titkod, amiben talán kiderülne, itt kefélted a barátnőd pár hónappal ezelőtt. Szeretem apádat, de ez akkor is, megbocsáthatatlan bűn!

*

  Hol kezdődött? Azután, hogy együtt nyaraltunk még augusztusban, azóta egyszer hazahoztam Kristófom, ittunk egy finom kávét a kotyogósomból, cicáztunk egyet, és a cica azóta is utána sír. Hacsak meghallja a hangját a telefonban, azonnal nyivákolni kezd, de megmondtam Kristófnak, karácsonyi ajándéka a cica lesz! Ez kb szeptember vége volt, ezután naponta kb 3x telefonálunk. Plusz, amit közösségi oldalakon dumálunk végig.

  Kb egy hónappal a látogatása után átmentem Kelda barátnőmhöz, ahol pár órát nyugiban elvoltunk, hülyéskedtünk, néztük a virágait, a gépén mindenféle vackot, mikor is Kelda telója jelzett egy üzit: Kristóf jelzett, hogy menjek ki a cuccaimmal az utca melletti kis parkba. A Gyöngyöm ott várt, egy pólóban, mikor rólam nem esett le a télikabát, de Kelda azonnal vette a lapot, és mi elhúztunk Kristóf Pest melletti nyaralójába.

  Csodálatos egy környék: dimbes-dombos, ahogy szeretem, látszik a napkelte, a napnyugta, csendes, ami városhoz képest nekem fura, nincs az a sűrű szmog, és a kutyák sem ugatnak reggeltől estig, aztán estétől reggelig. Vadregényes, dzsungeles, de közben a házak körül meg is van szelidítve a természet. Az a girhes dög az ajtóban feküdt, várva, mikor nyitja ki valaki az ajtót, hogy besurranhasson a melegbe, és persze Kristófom kicsi fiának akváriumába mászhasson. Szemtelen egy dög, de hízelegni nagyon tud.

  A bátyjától kifejezetten féltem: egy kb 190 centis férfi, masszív, mint egy márvány Zeusz-szobor, tengerkék szemekkel, fekete, de már jócskán őszes hajjal és borostával. Ugyanolyan telt ajkai vannak, mint az anyjánnak és az unokaöccsének, kicsi pocak, kerek fenék, és bicegős járás(utólag tudtam meg, hogy autóbaleset miatt). Amikor kezet fogtam vele, elhadarta a keresztnevét, és rá sem mertem nézni, szóval nem tudtam, hogy ő rám emelte-e fenséges tekintetét, vagy szánalomból nem... mindenesetre nagy bakot lőnék vele... de még mekkorát, és milyen trófea lenne belőle! Ő maga is beismerte az utolsó napon, mikor ott voltam!

  Édesanyátok: nehéz eset. Egyedüli nőként csodálom, hogy ekkora fegyelmet tart köztetek, hogy ennyi kitartása van és elviseli azt a temérdek baromságot, mikor szegényem nevet az asztalnál, Atiku(Kristóf bátyja) csak beszólogat neki, hogy mit nevetsz? Azt sem tudod mit, de mindig csak nevetsz! Édesanyátok már az asztalra borulva kacag alig hallható hangon, Kristóf ül mellettem és rázza a nevetés, Atiku pedig egy szemrebbenés nélkül ül, arcán semmi nyomát nem látni egyetlen kósza mosolynak sem.

  Édesapátok a legtündéribb, azzal a kis vigyori arcával, ahogy először megláttam, próbáltam folyton mosolyogni, lássák mennyire örülök, három emberből kettőnek nem jött be. Aztán az a csodálatos ebéd, ami után mind a tíz ujjam megnyaltam. Az én anyám is tud főzni, de amit Kristófé csinál, varázslat. Biztos van benne valami titkos összetevő, mint az unokája csokitortájában!

  Vadnak éreztem magam, amikor odahajoltam Kristóf füléhez, súgtam, h felezzünk el még egy szelet tortát, közben Atiku szemébe néztem, és kacérkodtam vele... jaj, ezért legszívesebben picsán rúgnám saját magam! De az a vakond az autójában annyira vagány! El tudom képzelni Atikut, mint valami kemény rockert egy metálkoncerten, ahogy épp a hangfalhoz vágja a gitárját. Bevallom, nedvesítő gondolat.

  Az első este Kristóffal kicsit döcögősen ment, kezdve ott, hogy nem tudok kádban fürödni, mindig csak tusoltam. Azok után, hogy nyaralásunkkor levetkőztetett és nem voltam szégyenlős, most kifejezetten az voltam, nem akartam előtte meztelen lenni. Nagy nehezen ment. Aztán jöttek a kinti zajok, mire folyton melleim elé kaptam a kezem, nehogy valaki bejöjjön, meglásson, ahogy szerelmem előtt ülök nyakig bubisan, mintha sosem láttak volna szerelmespárt.

  A vacsi könnyen ment, többet ettem, mint ebédre, csak ketten voltunk Kristóffal. Az ő földszinti konyhájában tömény illatok terjengtek: jázmin, fahéj, olajok és hasonló dolgok, amire mi is rásegítettünk a cigifüsttel. Vagánynak éreztem magam, nyugodtanak, és végre otthonosan, nyitva volt az ablak, kiszállhatott minden rossz energia, de azért nem volt hideg. Szerelmemet mindig előre küldtem, míg én lassan szívtam magamba a nikotinadagomat, melegítse fel a helyemet az ágyban, ami a mi szerelmi fészkünk lett.

  Remegő puncival másztam be előtte, teljesen meztelenül a TV fényeinél, ami, bár megvilágították az egész szobát, mégis hagytak néhány árnyékos helyet, amire szükségünk volt. Forrók voltak a csókok, éhesek, de előttünk állt akkor még 3 éjszaka, amit senki nem zavarhatott meg.
  Mindenki aludt a maga kis szobájában, csak Kristófra tudtam gondolni, figyelni, ahogy birtokba vesz. Áh, annyira jó volt, csak érezni, szeretni. Egymás karjaiban feküdtünk, szeretek vele aludni; azonos ritmusra ver a szívünk, ugyanolyan forrón szeretjük egymást.
  5 napot töltöttem abban a meseországban, ahová tudom az utat most is, hiányzik minden négyzetcentimétere, minden illata, hangja, mozzanata. A hideg piac az öklömnyi gombákkal, a szabad téri hangosbemondó, a barokkot idéző lámpasor, a virágládákkal. Az az idős bácsi, aki megpuszilta búcsúzásképpen a nénit, akire Kristóf kiszólt; "Megállj, elmodom Béla bácsinak, h puszilgatod a feleségét!". A szivcsi, puszcsi, lávcsi, amitől az isteni rántotta majdnem fordítva köszönt vissza, a nevetések, az aggódás azért az idióta fiadért. A főnököd, az az Einstein-féle bolond... méghogy érdeklődött...
   A szálak talán még szorosabbra fonódtak veled, mert beengedtél az életedbe, minden pillanatot élveztem Veled.

Ne haragudjatok, hogy most ennyire fantáziátlan lett, igérem később bepótolok minden elvarratlan, szaftos pillanatot, ami kárpótol.

2015. November 1.