Egy korábbi novellácskám, egy kedves barátomnak írtam.
Tested-lelked beleremeg, amikor felmordul a motor, rezeg a kipufogó, szemeden látszik a krómozott tank vibrálása.
Álltunk az aszfaltbetyár mellett, kidolgozott karjaiddal átkaroltad a derekam, eltörpültem robosztus tested mellett. Csak a szemeid villanását láttam, mielőtt lehajoltál és megcsókoltál. Puha csók volt, amit ritkán adsz.
Némán ültél fel a motorra, fogtad a kezem, üljek fel mögéd. Felvettem a bukót és átkaroltam a derekad, dzsekiden keresztül is éreztem forró tested.
Kattanást hallottam, majd hozzád préselődtem. Finoman, lassan vetted a kanyarokat fémmonstrumoddal, mit magabiztosan kormányoztál az őszi, nyálkás időben. Néha egy-egy levél nekünk csapódott, ám amilyen élettelen volt, úgy olvadt össze az aszfalton elterülő tócsákkal.
Az emberek megbámultak minket, látták, hogy jóval nagyobb vagy, mint én. A lányok tátott szájjal lestek, tudták, mennyire jó pasi vagy, de te csak a bal kezedet az enyémre tetted, a hasadra, érdes kesztyűdön keresztül finoman simogattál. Nem tudom, mi járhatott a fejedben, nem tudom, hová viszel, ennek ellenére bíztam benned.
Élvezet volt veled és a motoroddal együtt remegni, hozzád simulni, közben érezni a csípős szél süvítését a lábamon, karjaimon, kezem fején.
Órákig motoroztunk, elvittél egy számomra idegen városba, ahol te ismertél minden utat, utcát, házat és fát.
Emlékszel arra a szőke kislányra, aki fogta az édesanyja kezét, a másik kezével ránk mutatott? A bukómmal a hátadra dőltem és lehunytam a szemem, te egyre lassabban gurultál a motorral. Mire kinyitottam a szemem, már álltunk, megint kattant alattam a kitámasztó, majd megszűnt a halk duruzsolás. Egy kétszintes társasház előtt parkoltunk, letettük a bukókat, lezártad a motrot, finoman fogtad a kezem, mentél előre, nyitottad a kaput.
- Vigyázz, csúszik a lépcső! - mondtad halkan, hogy ne zavard meg azt, aki már alszik.
Mindig mindenkivel kedves voltál és udvarias, senki sem panaszkodott rád, barátnőim is szimpatizálnak veled.
Amint beléptünk az emeleti lakásodba, kellemes meleg áramlott ki az arcomba, majd beléptél előttem a hangulatos galériába. A falon festmények díszelegtek, érzéki ecsetvonások, meztelen női testek, vagy épp szemérmeskedő lányok kacsintottak rám a gyér fényben. A szoba színe is meleg volt, talán barackvirág színű, de nem tudtam arra figyelni, mert előttem vetted le a dzsekid és a bakancsod. Lerúgtam a csizmám, türelmetlen voltam, ám te lassan bújtattál ki vékony kabátomból.
Morogtál a fülembe valamit, nem értettem, elhadartad, azután megcsókoltad a nyakam. Egy álom, ha veled vagyok, hihetetlen fantáziának tűnik, hiába érsz a testemhez, tudom, hogy ott vagyok veled, látlak, érezlek minden érzékszervemmel.
A karjaidba vettél, könnyedén felemelve engem és a halványpiros fénnyel világított hálószobába vittél. Hófehér lepedő borította az ágyad, csodálatos volt a látványa a mahagóni bútorokkal, és a te napbarnított alakoddal. Lágy levendulaillat lengett körbe minket, ami segített ellazulni, erős karjaiddal úgy értél hozzám, mint valami finom szellő.
Megrebbent a függöny, és egy szúrós fuvallat kapott a hajamba. Egy pillanatra fehér fénybe borult a szobád, beleremegtem a dörgésbe.
- Becsukjam az ablakot? - kérdezted, szemeid csillogtak, lehengerlő mosolyod eltűnt az arcodról. Bólintottam, összehúztam magam, ami által kicsinek tűnhettem a hatalmas franciaágyon.
Kattanva zárult az ablak, mire rád néztem, már póló nélkül térdeltél fel az ágy szélére. Amint közeledtél, akár egy ragadozó; lassan, magabiztosan, tudva, hogy csak rád várok. Ám úgy tettél magadévá, ahogy a vihar ténykedett odakint; nem kíméltél semmit, szerelmed mindent elsöpört, hangod egybeolvadt a kinti dörgéssel. Sikolyaim villámként cikáztak, erőddel tartottál, fogtál, ujjaink összefonódtak, olyan voltál nekem, mint kopár földnek az eső.
Csendesedett a vihar. Ölelkezve, egymás karjaiban szuszogva hallgattuk a másik szívverését. Csodálattal néztem rád, higgadtságodra, eszembe jutott, hogyan szoktad kezelni, ha vitatkozunk; gyorsan, nyugodtan, akár egy gyilkos cápa. Semmi kétséget nem hagysz, egyértelmű vagy, és egyszerű, ez a helyzet mégis olyan bonyolult.
- Ne gondolkozz semmin, majd holnap megbeszéljük! - súgtad, és a mellkasodba temettem az arcom. Magamba szívtam férfias illatod, és elaludtam.
Édes álom volt, miközben vigyáztál rám.
2015. Október 9.
Tested-lelked beleremeg, amikor felmordul a motor, rezeg a kipufogó, szemeden látszik a krómozott tank vibrálása.
Álltunk az aszfaltbetyár mellett, kidolgozott karjaiddal átkaroltad a derekam, eltörpültem robosztus tested mellett. Csak a szemeid villanását láttam, mielőtt lehajoltál és megcsókoltál. Puha csók volt, amit ritkán adsz.
Némán ültél fel a motorra, fogtad a kezem, üljek fel mögéd. Felvettem a bukót és átkaroltam a derekad, dzsekiden keresztül is éreztem forró tested.
Kattanást hallottam, majd hozzád préselődtem. Finoman, lassan vetted a kanyarokat fémmonstrumoddal, mit magabiztosan kormányoztál az őszi, nyálkás időben. Néha egy-egy levél nekünk csapódott, ám amilyen élettelen volt, úgy olvadt össze az aszfalton elterülő tócsákkal.
Az emberek megbámultak minket, látták, hogy jóval nagyobb vagy, mint én. A lányok tátott szájjal lestek, tudták, mennyire jó pasi vagy, de te csak a bal kezedet az enyémre tetted, a hasadra, érdes kesztyűdön keresztül finoman simogattál. Nem tudom, mi járhatott a fejedben, nem tudom, hová viszel, ennek ellenére bíztam benned.
Élvezet volt veled és a motoroddal együtt remegni, hozzád simulni, közben érezni a csípős szél süvítését a lábamon, karjaimon, kezem fején.
Órákig motoroztunk, elvittél egy számomra idegen városba, ahol te ismertél minden utat, utcát, házat és fát.
Emlékszel arra a szőke kislányra, aki fogta az édesanyja kezét, a másik kezével ránk mutatott? A bukómmal a hátadra dőltem és lehunytam a szemem, te egyre lassabban gurultál a motorral. Mire kinyitottam a szemem, már álltunk, megint kattant alattam a kitámasztó, majd megszűnt a halk duruzsolás. Egy kétszintes társasház előtt parkoltunk, letettük a bukókat, lezártad a motrot, finoman fogtad a kezem, mentél előre, nyitottad a kaput.
- Vigyázz, csúszik a lépcső! - mondtad halkan, hogy ne zavard meg azt, aki már alszik.
Mindig mindenkivel kedves voltál és udvarias, senki sem panaszkodott rád, barátnőim is szimpatizálnak veled.
Amint beléptünk az emeleti lakásodba, kellemes meleg áramlott ki az arcomba, majd beléptél előttem a hangulatos galériába. A falon festmények díszelegtek, érzéki ecsetvonások, meztelen női testek, vagy épp szemérmeskedő lányok kacsintottak rám a gyér fényben. A szoba színe is meleg volt, talán barackvirág színű, de nem tudtam arra figyelni, mert előttem vetted le a dzsekid és a bakancsod. Lerúgtam a csizmám, türelmetlen voltam, ám te lassan bújtattál ki vékony kabátomból.
Morogtál a fülembe valamit, nem értettem, elhadartad, azután megcsókoltad a nyakam. Egy álom, ha veled vagyok, hihetetlen fantáziának tűnik, hiába érsz a testemhez, tudom, hogy ott vagyok veled, látlak, érezlek minden érzékszervemmel.
A karjaidba vettél, könnyedén felemelve engem és a halványpiros fénnyel világított hálószobába vittél. Hófehér lepedő borította az ágyad, csodálatos volt a látványa a mahagóni bútorokkal, és a te napbarnított alakoddal. Lágy levendulaillat lengett körbe minket, ami segített ellazulni, erős karjaiddal úgy értél hozzám, mint valami finom szellő.
Megrebbent a függöny, és egy szúrós fuvallat kapott a hajamba. Egy pillanatra fehér fénybe borult a szobád, beleremegtem a dörgésbe.
- Becsukjam az ablakot? - kérdezted, szemeid csillogtak, lehengerlő mosolyod eltűnt az arcodról. Bólintottam, összehúztam magam, ami által kicsinek tűnhettem a hatalmas franciaágyon.
Kattanva zárult az ablak, mire rád néztem, már póló nélkül térdeltél fel az ágy szélére. Amint közeledtél, akár egy ragadozó; lassan, magabiztosan, tudva, hogy csak rád várok. Ám úgy tettél magadévá, ahogy a vihar ténykedett odakint; nem kíméltél semmit, szerelmed mindent elsöpört, hangod egybeolvadt a kinti dörgéssel. Sikolyaim villámként cikáztak, erőddel tartottál, fogtál, ujjaink összefonódtak, olyan voltál nekem, mint kopár földnek az eső.
Csendesedett a vihar. Ölelkezve, egymás karjaiban szuszogva hallgattuk a másik szívverését. Csodálattal néztem rád, higgadtságodra, eszembe jutott, hogyan szoktad kezelni, ha vitatkozunk; gyorsan, nyugodtan, akár egy gyilkos cápa. Semmi kétséget nem hagysz, egyértelmű vagy, és egyszerű, ez a helyzet mégis olyan bonyolult.
- Ne gondolkozz semmin, majd holnap megbeszéljük! - súgtad, és a mellkasodba temettem az arcom. Magamba szívtam férfias illatod, és elaludtam.
Édes álom volt, miközben vigyáztál rám.
2015. Október 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése