Gépérzék +18

- Mackó, nem úgy volt, hogy ki vagy kapcsolva?
  A kislány megijedt, amint a puha borítású robot szemei zölden világítani kezdtek, majd fejét finoman megdöntötte egyik irányba. Egy alig hallható morgás hallatszott a picurka hangszórójából, felállt, és az ujjából kinyúló fémkulccsal bezárta az ajtót.
  Ritmusos lépteivel odasétált az ágy mellé, ahol a kislány feküdt, ám nem nyúlt hozzá a zsenge testhez. Hallatta azokat a lenyűgöző hangokat, amiktől a kislány ujjai tovább köröztek az édes kis csiklón, tovább maszírozta az éppen fakadó mellecskéket. A gép fogaskerekeire és rugóira, amik a hófehér borítás alatt hallhatatlanul kattogtak és pörögtek, mintha egy csepp víz jutott volna be; akadozni kezdett a gondolatlanság és engedelmesség, az érzések halvány érzékelése kezdte átvenni az uralmat. De mindez nem akadályozta abban, hogy teljesítse, amire alkották.
  Benyúlt a lány párnája alá, majd kivett onnan egy rózsaszín, áltagos pénisz méretű dildót. A kislány megszeppenve nézte, mit is akar csinálni az ő egyetlen barátja azzal a kis játékszerrel, meg sem mert moccanni, mégis átjárta testét az az izgalom, ami a kíváncsiságához társult.
  Mackó jól tudta a rituálét; csiklózás, majd halknak gondolt, csapágyig hatoló nyögdécselés, hosszú szuszogás, aztán az alvás. Ez volt az elsőszámú dolog, amin változtatni akart. Akart? Egy robot? A kislány volt a mindene, a legjobb barátja, a védelmezettje, az egyetlen, aki létezik. Pontosan ezért fogja most kielégíteni, sokkal jobban, mint eddig bármikor, a saját kis kezétől.
  Az ágy mellett állva egy széles hámmal az ágyékára erősítette a műpéniszt, és a kislány szájához tette. A forró, ügyes nyelvecske rögtön megtalálta a makk részt, körözgetni kezdett volna rajta, de orgazmusa már nagyon közel volt. Mackó a kislány feje alá tette a kezét, közelebb húzva magához, érezze a gép túlmelegedését, a tüzet, amit a puha borításon át sugároz, amit a kislány hangja, illata, látványa váltott ki belőle. Ám nem érezte a puha hajat, csak a törékeny koponyát, ahogy kissé a puhaságba süpped, majd a fejfordulást, a hanghullámokat; az ő ágyékába temetkezve élvezett el az ő szeretett kis gazdája! Sikítva szedte a levegőt, mozgása rendszertelenné vált, remegett, vonaglott az ágyon.
  Hosszú percekbe tellett, mire csukott szemmel lehiggadt. Pihegett a csendes szobában, ahol még Mackó belső hangjai sem hallatszottak, majd lassan a pihegés is halk szuszogássá csökkent. A kislány elaludt. Mackó büszke volt magára, első aktusára, a kislány bizalmába fogadta most is. Szerette ezt a hús-vér teremtményt, hiába nem lehettek érzelmei, régóta mellette volt, szerette volna, ha ebben az időszakban is hasznos lehet.
  Szolgálni az embert! Érzelmekkel, bizalommal, kihasználással...

2017. január 1.

Eső

  Téged várlak, Kristófom, esőben, hóban, fagyban, fázik a lábam, mégis felmelegít az izgalom; mindjárt itt vagy. Vajon ma mit fogunk csinálni?
  Bevásárlást terveztem, amiben kell a segítséged; cipők. Tudom, az őrületbe kergetlek vele, azonban szeretem, ha veled vagyok, bármit is csinálunk.
  Elfelejtetted elhozni a hajgumim és a zoknim... pont fázik a lábam és kócos vagyok. Szereted, ha öszzevissza áll a frizurám, tavasszal is mondtad, mennyire jól néztem ki úgy. Nekem mindegy, a tiéd hogy áll, mert mindenhogy tetszel. Ráadásul az a pár őszhajszál sármossá tesz!
  Mikor érsz már ide? Lesem, mikor látom meg azt a fehér autót, ami már oly sok szerelmes csókot és ölelést látott az elmúlt másfél évben. Várlak!
  Mikor már? Jaj, annyira izgulok! Újra veled lenni, csókolni a málna szádat, együtt vacogni a hidegben, ha szexisen, zsebbe dugott kézzel megborzongsz, jobban a kabátodba bújsz. Hiányzik minden mozdulatod, amit másfél hónapja nem láthattam, nem érezhettem, nem foghattam át a vállad; mellettem meleg otthonra lelsz, biztonságra.
  Úttalan utakon autózol, szakadó esőben, ahol senki sem tudja talán: hozzám jössz. Rólam sem tudják, de ez benne az izgalmas, igaz? Mennyi autó, ember megy el mellettünk, családok, egyedülállóak, gyerekek, akik másokat sem vesznek figyelembe, csak mennek a dolgukra. Biztos mások is várnak a szerelmükre, ahogy én!
  Hol vagy már? Nagyon fázom! Melegíts fel az öleléseddel, tüzelj fel a csókoddal, ne kelljen itt állnom az esőben! A cseppek csak lomhán alázuhannak a tócsáknak, a fák jobban remegnek, mélyebben hajladoznak, míg engem átjár a fagyos szél, de én várok rád kitartóan!
  Egy autó kereke csapja fel a vizet az aszfalton, olyan fehér, mint a tiéd! De nem te ülsz benne, nem a te csinos arcodat látom... az egyik szomszéd hölgy, aki a gyerekeit viszi iskolába.
  Tényleg jössz? Már biztos közel vagy, talán egy másik utcában! Reménykedve várlak, mikor érsz már ide!

2016. október 6.

Napraforgók

  Megint csak itthon. 5 rövid, de annál gyönyörűbb nap után. Eleinte rossz volt; szakadt az eső, alig láttam az orromig, fáztam felöltözve, átázott a pulcsim. Aztán a tiéd volt rajtam, hiába. Ott volt az égő cigi, a meleg pizza, hamburger, az sem változtatott semmin, ráadásul pisilnem is kellett, de bezárták az ajtót.
  Másnap majdnem úsztunk... nem mondtam, de fázott a lábam, sőt, mindenem... nem akartam, hogy aggódj.
  A kádban volt a legjobb? Vagy amikor énekeltem? Ellazultam, minden dal egy külön szerelmi vallomás lett, függetlenül attól, hogy milyen a témája; szakítás utáni visszaszerzés, mert én voltam a hülye, vagy egy mélyszerelmi, amiben elmondom, nincs a világon még egy ember, aki ennyire tudna szeretni téged, mint én. Mindig itt leszek neked, ha el is választ sok-sok kilóméter, vagy hisztis emberek, kételkedő szülők, bizalmatlan rokonok.
  Jól éreztem magam, végre megint a szobádban, ismerős illatok, félhomály és a csillagos takaró alatt, abban a mindig tiszta lakásban, ahol az akváriumban úszik a cuppogós algaevő a neonhalak mellett.
  Kiöntött a patak és a tavak. Nekem ez új, sosem láttam még ilyet, és aranyosak voltak a kiskacsák, ahogy mosták a lábukat. Ők nem fáznak ebben a hideg vízben?
  Romantikus volt túrázni. Szeretem az erdő illatát, a látványt, az árnyékot, amit a magas fák vetnek ránk. A nőt, akinek elszaladt a berni pásztor kutyusa, és a sok kisgyerekes párt. Ha nekünk lesz kisbabánk, kijárunk majd vele sétálni? Ő is ilyen mosolygós lesz, mint te? Vagy maximalista, mint a bátyja? Legyen olyan érdeklődő, mint a nagymamája és ügyes, mint a nagypapája! Ha kislány lesz, vigyázni fogsz rá, mint a szemed fényére? És ha kisfiú? Azt szoktad mondani, mindegy, csak egészséges legyen! Az lenne a legjobb, ha kétpetéjű ikrek lennének, egyszerre mindkét baba!
  Akkor viszont keresni kell egy házikót is! Nem akarok a dombtetőn lakni, hanem lent a völgyben! Emeletes, vagy egyszintes legyen? Ha egy év és egy hónap után ilyenekről beszélünk, az jelent valamit? Valami komolyat?
  A vonaton hazafelé csak a napraforgókat bámultam. Úgy éreztem, azok után, hogy elváltunk, olyan vagyok, mint a napraforgó; vágyom a fény felé, ami éltet, de csak sóvárgom utánad, és amikor erősen süt, mintha közel lenne hozzám: együtt vagyunk. Ám ha beborul, zuhog az eső egész nap, nem látni a fényt, mint mikor nélküled kell élnem. Gyorsan eltelik az az idő, mikor veled vagyok, minden pillanatot élvezek, mégis elmúlik. Lesz idő, amikor együtt vagyunk? Reggel melletted kelek, este ölelő karjaidba bújok, vagy a lapockád és vállad csókolva a hátadhoz simulok? Mikor lesz ez? Mikor választjuk majd ki a takaróhuzatot? Megigéred, hogy a nappaliban ládákból csinálsz széket, hogy telerakhassam őket a könyveimmel? És lesz majd konyhakertem is? Ha megfázol, mentateát főzök majd, és minden reggel ágyba viszem a kávéd! Nem haragszol majd, ha a hálószobában lakkozom a körmeim?
  Milyen lesz majd a konyhabútor? Sok sütit fogok sütni, és olyan finom sajtos-sonkás rántottát, amit annyira szeretsz! Nagy ablakokat szeretnék a nappaliba, hogy a napfény besüthessen, és nézhessem a napfelkeltét és a napnyugtát is, reggel, majd este. Hatalmas könyvespolcot is szeretnék, amire fel tudom majd tenni a párologtatóm, érezni azokat az illatokat, amiket a szobádban is.
  Megszakad a szivem. Sírok. Veled akarok lenni! Nem akarom, hogy haragudj, amiért folyton sírok. Nem tehetek róla, nagyon szeretlek. Életem legdrágább kincse vagy, akiért a Világ végére is elmennék!
  Szeretlek Kristóf!

2016. július 20.

Lélekvándorlás kicsit másképp +18 hetero

- A lélekcsere egy olyan spirituális folyamat, bűbáj, ha úgy tetszik, ami által tudatunkat kicserélhetjük egy másik emberével. Jelenleg csak ez a folyamat engedélyezett, bizonyos határokon belül, bármilyen más varázslat használata TILOS! Ismétlem, TILOS tanórán kívül használni!
  Ez a nap is olyan volt, mint a többi; reggel suli az emberi világban, éjjel dorbézolás a varázslókkal, boszorkányokkal. Sok érdekes dolgot tanulhatok mindkét helyen, mégis van egy kis csintalanság abban, ha egyedüli boszorkányként vagy jelen egy olyan világban, ahol nem is tudnak a hozzád hasonlókról. Kinek kell jobb jegy, amikor kigúnyolhatod a legszemetebb pasikat a suliban, anélkül, hogy tudnák, ki volt, vagy hogy eltűntetsz egy éppen esedékes matek feladatsort? Te vagy az ász, mégsem tudja senki!
  Ezért jött kapóra a lélekcsere! Régóta ki akartam próbálni, milyen lehet mondjuk a vörös banya, nyelvtantanár bőrébe bújni, és kiosztani, mert tanárként megtehetném, de ő azonnal tudná, hogy valami nem klappol. Elárulnám vele az egész az egész rejtett poklomat minden lénnyel és tudóssal, akiket csak ismerek. Vigyáznom kell minden döntésemre!
  Kivéve, ha akaratomon kívül kerülök hasonló helyzetbe...
*
  Azt hiszem, jóga volt, vagy valami hasonló óra egy helyes pasival, fogalmam sincs hogy hívják... dehogynem, pontosan tudom, és azt is, hogy a legszexisebb férfi, akit ismerek. Alexander a neve, és amint tudom, páran, nem kimutatva, rajongunk érte. Csakhogy, vetélytársaim közül senki nem ismeri a gondolatolvasás, a cselekedtetés vagy a lélekcsere rejtélyeit... sajnos.
  Végre nem érzem magam kirekesztettnek, elememben vagyok, mint még soha! Bár, a gondolatolvasást még csak unalmasabb társaimon próbáltam ki, akik nem varázslók, elég gyorsan elfáradtam tőle, hisz ők nem tudnak erről. Folyamatosan figyeltem őket, némelyik kicsit skizofrén lett, majdnem depis. A cselekedtetés nem igazán az erősségem; csináljak valamit, és képzeljem el, hogy valaki más ugyanazt csinálja, jobbik esetben. Rosszabban valami teljesen mást. Anyunak ez mindig ment, így volt mindig rendben a szobám, a szekrényem. Úgy érzem a lélekcseréhez még nem vagyok elég gyakorlott, és az órán tanultak alapján ezt csak egy másik varázslóval tudom elvégezni. Ha nem sikerül varázslóval, akkor az eredeti testem kómába esik, a másik pedig kettős személyiségű lesz.
  Az előző éjjeli kimerítő gyakorlás után jól esett jógára bemenni, Alexander is mosolyogva fogadott mindenkit, és azt hiszem nem látja rajtam ezt a fáradtságot. Eredetileg nem egy mosoly-fazon, csak szerintem helyes így. Mások egyből ott vannak körülötte, mit kell nekik csinálni, azonnal megteszik, csak jobb jegyük legyen erre a félévre.
  A kiterített szőnyegre hasaltam, hátha kicsit lenyugszom, oldalra fordítottam a fejem, hogy hallhassam Alexandert, ha mond valami utasítást. Egy lassú dallam jutott eszembe, amit elalváskor szoktam hallgatni. Berémlett pár kép is: tengerpart, pálmafák, homok, hintaágy, koktélok illata...
  Megremegett a testem, egy fekete örvénybe kerültem. Fizikailag nem éreztem semmit. Húzott magával, a végtelenbe... egy kék paca jött felém, egyenesen a szemembe nézett és azt hiszem össze fogunk ütközni!!!
  Ehelyett egy kék oroszlánt látok, amint kitér előlem, szemében látok egy rózsaszín sast megjelenni és a bal oldalamon elszáguld mögém, a végtelenbe. Én gyorsabban megyek előre. Kitágul a világ, most ülök egy szürke pólóban a padon, kezemben egy jelenléti ív... minek ez? Amint fogom a tollam, a karom vastagabb, körmeim nincsenek kifestve, lábamon egy fekete sportcipő. Én nem is ilyen ruhákban jöttem be órára! Mennyi idő telhetett el? Bal csuklómon óra... 10:09... kb 10-kor jöttem be. Kilenc perc alatt meglett volna egy komplett lélekcsere? Mert ez más nem lehet! Alexander testében ülök a helyén, a papírjaival, amikkel azt sem tudom mit kezdjek, ő pedig valószínűleg az én féltett testemben fekszik ájultan a jógaszőnyegen. Mesés!
- Mindenki fogjon labdát, és irány az udvar! - mondtam fennhangon, meglepődöttségemre mindenki tette amit kértem, nem volt vitatkozás, csak szegény Alexander, vagyis Rita feküdt a padlón.
  Odasiettem hozzá, rázogattam, keltegettem, mire nagy nehezen felnyögött. Pislogott párat, nem tudta, merre van, én mégis felsegítettem, a karját a nyakamba vettem, fogtam a derekát, de megint elájult.
  A karjaimba kaptam, nem bírok tovább várni! Magyarázza el, mi volt az az oroszlán, amit láttam, és miért sikerült egy egyszerű jógagyakorlattal egy ennyire bonyolult bűbáj!!!

Bársonynyalóka

  Az ágyon hasalva, a szatén ruhám gyűrögetve fetrengtem, miközben csak arra gondoltam, milyen volt Kristóffal. Mennyire jó lett volna mellé feküdni, érezném bőre puhaságát, melegségét, ahogy árad belőle a szerelem!
  Várom már azokat a napokat, amikor újra együtt lehetünk, amikor ölelő karjaiban találom meg nyugalmam és vágyaim korbácsát!
  Tegnap éjjel elvesztettem a fejem. Hetek óta nem láttalak, de a hangod minden nap hallom... hiába, azt akarom, hogy tépd le rólam az összes ruhám! Azt mondtad meztelenül akarsz látni! Én ki akarom élvezni az összes pillanatot veled, meg akarok adni mindent, amitől boldog leszel. Felajzalak minden mondatommal, mozdulatommal, pillantásommal, de látom rajtad, szenvedsz, ha nem lehetek az öledben.
  Megváltás nekem minden pillanat, ha veled vagyok, nem csak a szex, az is, ha segíthetek abban, amit csinálsz, szeretem látni, ha örömöd leled a munkádban. Inkább csináljuk együtt!
  Vágyom arra, hogy büszke legyél rám, szerelmem! Te vagy nekem a legfontosabb, és végre rájöttem, nem akarok másokat felülmúlni, nem leszek büszke olyan emberekre, akik nem érdemlik meg, pedig egy újabb évvel öregebb lettem, mégis fiatal csikó vagyok melletted.
  Epekedem utánad minden alkalommal, ha hallom a hangod, ha pedig végre biztonságban vagyok melletted, örömmel csókolom kiszáradt ajkaid.
  Egy év. Ennyi kellett ahhoz, hogy elfeledtessem veled azokat a rossz emlékeket, és végre úgy érezz irántam, ahogy én irántad; nem csak lelki támasz, megnyugvás, mert tudom, te az életed adnád értem, hanem kalandos, felkorbácsoló, mégsem kurvás szexuális élet. Ezalatt az egy év alatt összecsiszolódtunk. Az életem gyémántja lettél, akire mindig vigyázok, féltve őrizlek még a legkisebb fuvallattól is.
  Szeretlek szerelmem, Kristóf!

2016. Július 6.

Csodálatom bálványa

  Jó lenne tudatni veled, hogy mit terveznek. Azt hiszem, ha elmondom, bennem is csalódni fogsz, pedig semmi közöm ehhez! Én igazán nem akarom, hogy haragudj rám, épp ellenkezőleg; megelőzni szeretném.
  Ha ők összefognak ellened, tegyék, hiába vagyok a része ennek, én csupán féltelek tőlük. Nem mondhatom a szemedbe, mert akkor vagy nem teszik meg, vagy árulóként kitaszítanak. Hidd el, eszem ágában sem volt mindezt végighallgatni, csupán kényszer volt, a társadalom okozta nyomás.
  Ha tehetném, kimutatnám mit érzek, de pillanatnyilag nem lehet. Ez egy olyan körhinta most, amin nem foghatjuk egymás kezét, különben azonnal baleset lesz, mindkettőnk számára. Halálra ítélnek, pedig nem látják, milyen is vagy igazából, aki a maszkod mögött rejtőzik. Előttem levetted az álarcot, vagyis... naivan hiszek benne.
  Sosem ijedtem meg annyira senkitől, mint tőled, mikor jöttél fel a lépcsőn, előttem álltál teljes életnagyságban, az arcunk szinte egy vonalban volt, én nagyon jó lett volna akkor mellkasodhoz bújni.
  De én félek... megijesztesz... gyereknek hiszel. Mindig hangoztatod, dacolnék vele, nagyon szívesen, de akkor is neked lesz igazad. Mert te azt akarod, és elhiteted velem. Amilyen kis hülye vagyok, el is hiszem...
  Hogy fogadnád, ha beszélgetés közben az ajkaid bámulnám? És azután? Szemérmesen piruljak el, nézzek magam elé, míg elmeséled, miért is nem működhet ez köztünk? Sírnék, de te nem vigasztalnál meg... előttük... Vagy kirohanjak, míg téged emészt a felismerés, miszerint az eddigi szemezgetésem nem volt oktalan?
  Eszemben sincs lerombolni ezt a kártyavárat! Ki szeretném várni a végét, talán lépsz-e te, vagy hagyod az egészet, mint a legutóbbi estén? Láttam, hogy rám sem nézel, csak a nyalósokkal pezsgőztél, megevett a sárga irigység engem! Azt hittem odajössz, ha nem is mondod, milyen csinos vagyok, legalább én legeltethettem volna a szemem rajtad... öltönyben... kék ingben. Nem hiszed el, de az a kedvencem. Olyan színe van, mint a szemednek, kicsit talán sötétebb is, de a zakóval mindenféleképp mesés! Volt, aki önként jött oda, ellestem mellette... és késő estig ott állt az autód... te is megdugtad, mint annyi más? Azért jár hozzád olyan sokat? Érte is aggódsz, keresed őt is a szemeiddel?
  Aranyos volt, mikor megjegyezted, milyen "érdekesen" írok, és milyen finoman beszéltél hozzám.
  Ez a jele valaminek? Nagyon jó lenne! Egy olyan múzsa vagy számomra, aki nagyon kevés ember, példakép, bálvány. Pogány vagyok, bálványimádó, kövezzenek meg, elárultam mindenkit, de nem fogom kimondani, míg teljesen biztos nem leszek mindenben...

A.
2016. Február 23.

Sosevolt pillanatok

  Néha annyira a hatásod alá kerülök, mintha Te lennél maga az egész Világ! Hihetetlenül kiismerhetetlen vagy; hol megalázol mindenki előtt, hol leszarod, mit csinálok, aztán mikor gondolod, hogy senki sem figyel, aggódsz értem.
  Félek tőled és az általad kiépített komplett várfaltól árkostól, sárkányostól, mégis tudni akarom, ki bújkál abban az elefántcsont toronyban, mit érzel valójában, amit ennyire palástolni akarsz! Nem tudod elrejteni egyik mozdulatod sem, ha a tested elárul, vagy csak én adok ennek az egésznek ilyen sok mögöttes tartalmat? Áruld el, én vagyok az első, akit ennyire megbolondítasz? Igaza volt C****e-nek, ti pasik tényleg elveszitek az ember lányának eszét!
  Hiába próbálok, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy titokban megízlelhetem a csókod, érezhetem tested melegét és erős karod szorítását! Vágyom utánad napról napra, mintha te lennél a napsugár, pedig inkább az eső a te elemed, ami életet visz a semmibe.
  Kifestem magam, hogy lásd gyilkos pillantásom, szoknyám ring a csípőmön, pedig semmi szándékom nincs, hogy mutassak neked valamit. Epekedem utánad, de te észre sem veszed, vagy csak nem akarod, mert pontosan tudod, mi a követezménye mind a te, mind az én életemben.
  Félek a szemedbe nézni. Csodálatos, mikor, mielőtt befordulsz egy sarkon, utolsó pillantással engem keresel, és mikor tekintetünk véletlen találkozik, mindketten félve lépünk tovább a jövőbe. Vajon mi lenne ha...
  Ha egyszer megcsókolnál? Édes álomba ringatna egy hosszú nap után, biztonságban, ízeddel magamban, óvó karjaidban.
  Ha megfognád a kezem? Ügyes kis ujjaid játszadoznának a tenyeremben, kicsi köröket leírva, talán egyszer arra is sor kerül!
  Ha ezekrők senki nem tudna? Minden este egy titokkal feküdnél le, takaród alá bújva, bízva benne, hogy az elrejti titkunkat is... ki tudja, talán egy reggel ott leszünk kettesben.
  De nem merülhetek bele ennyire. Elégnek kell lenni belőled egy héten háromszor, néha nem törődve velem, másszor aggódó szavad védőszárnyai alatt búcsúzva tőled, a nyártól, a naptól, a szerelemtől.

Armandnak
2016. Február 18.

Szerelmek éjszakája egy napfényes délelőtt(Armandnak)

  Első verspróbálkozásom, érzésből írtam, nincs rendesen megszerkesztve, de a célja, hogy leírjam, ami bánt.

Olvas és szenvedve szeret, míg világ a világ!
Kedves, lépj felém a holdfényben,
Talán ez az utolsó éjszakánk!
Hagyd már azt és feküdj mellém,
Ha van egy utolsó esély,
Azt add nekem, mintha ez lenne a minden!
Nem érdekel hatalom, pénz, idő,
Csak, hogy a szerelmed örökké tartson.

Görög Istenként tisztelik haragod,
Amit én azonnal megtörtem,
Ujjam köré csavarva téged
Most csak arra vágyom, hogy enyém lehess.

2016. Február 18.

Szavakba öntött csipkeruha

  Szeretnék egy novellát, ami megrázó és velőig hatoló, mint az orgazmus, kipirítja az arcot, mint a vágy a csóktól kezdve és sodor magával, mint Rafet el Roman Direniyorum című dala.
  Számomra nem az a varázslatos, ha hófehér menyasszonyi ruhában táncolhatok egy ismerőssel, akit esetleg felszínesen elkaptam, mert táncolni akartam. Az a varázslat, ha magassarkúban odatipegek mögéd a cseppet sem előnyömre varrt egyenruhámban, elbújok egy oszlop mögött és megrángatom picit a kabátod. Észre sem vettél, igaz? Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! Megnyugtat, ahogy a kezed a karjaimban fogom, nem akarod onnan elhúzni, közelebb vagyunk egymáshoz, mint mások, mégsem hiszik, hogy most a karjaidba olvadnék, és forrón csókolnálak. Az arcod lesem, mikor mosolyogsz, miközben összefüggéstelenül fecsegek, látom rajtad a mosolyt, mégsem hiszem, hogy ez te vagy. Ennyire szerelmes lennék Beléd?
  Ez kétségtelen, ám a kockázat mindig fenn áll, még a fekete kabátod legmélyebb zsebére is elkisér, ahová elbújtam volna.
  Várj meg a bejáratnál! - mondtam, mire elllenkező irányba indultam, aggódva, nehogy valaki utadba álljon. Kéz a kézben kopogtunk az autóig, ahol a tűz kattanása zavart meg nyugalmamban. A hideg szél betáncolt a szoknyám alá, mert a hátamra már ráterítetted a pulóvered. Kipirultam, boldog voltam.
  Türelmesen vártál, mire a csipke suhanva utánam beszállt az autódba és csókra nyitottad a szád. Azt az édes málna szádat, amit olyan mohón csókoltam a parkolóban. Tele hassal, cipő nélkül, egekbe szökött pulzussal másztam hátra, ahol az öled lángolva várt. A jeges, éjjeli szél tépte a füvet, köztük egy magas, apró virágú növényt... február elején... még a kipufogó forró csókjai sem védték a virágot, mire a szél a legerősebb volt, elszakadt a földi valóságtól és messzire repült...
  Az öledben fekve simogattál, nem zavart sem a melltartó, sem a páncélként fellépő csipke. Ha sosem fordulsz el tőlem, ha a szíved is hű marad hozzám, ha az a valami a szívedben azt súgja, állj meg, akkor gyere közelebb hozzám ma éjjel, és én várni fogok rád!
  Dugni kell az esőben, hogy megtudd, mennyire hiányzom, lennie kellett egyszer egy feleségednek, hogy most büszként kijelentsd, a majdnem menyasszonyod vagyok. Igen, szeretnék az lenni, hogy mondhassam, ha valami nem tetszik, ott az ajtó, te leakaszd, és elmenj vele. Szeretnék utána sírva, könnyektől szerelmesen összetörve az ágyad mellett magamba roskadni, ahová alig pár perc múlva leülj mellém, és megvigasztalj. Kell az a kis idő, míg megnyugszom, míg újra felfogom, velem vagy, de aztán egy intés és már egy idegen autóban ülök, idegen emberekkel, akik messzire visznek tőled. De te csak azt mondod, ki kell bírnom, mert lesznek olyan idők, mikor boldogságomban a kövek lelkéhez fogok énekelni, édes szerelmem, és én várni fogok rád,  hogy egyszer benyiss, megfogd a kezem és vigyél magaddal abba a Meseországba, ahol senki nem utasít el minket.
  Felér ez egy szerelmi vallomással? Csak leírom, amit érzek, hogy megbizonyosodj róla, még mindig bolondulásig szeretlek! Életem szerelme csak Te vagy, Kristóf!

2016. Február 7.

Telelés? Nyaralás? Decemberben? +18 hetero

  Újabb öt és fél nap Kristóffal a világ végén, ahol a mi birodalmunkba senki nem tör be, még a hideg sem.
  Csípős volt az a hétfő, amikor eljöttél értem, hogy forrón megcsókolj, a karodba zárj, majd idegeskedve elinduljunk abba a kisvárosba, ahol jó lenne majd veled együtt élni. Most nem láttuk Béla bácsit, csak azt a marhára csípős, cherry-s D*r*x tubust, amit a hifid hangszórója mellett hagytam.
  Mi volt az első napon akkor? Azt hiszem ebédre értünk haza, de már nem emlékszem, mit is ettünk. Az tuti, hogy Atiku volt, akit először megláttam fehér pólóban, ahogy nekem, a bejárati ajtónak háttal, a plazma TV-nek szemben ül, érzéki száján kissé közömbösen csúszott ki az a "hello". Édesanyád a konyhában volt, de alig emlékszem valamire. Az biztos, hogy nem tudtam elaludni valaki miatt, akit Keldának hívnak. Előző este ugyanis vele aludtam, de folyton ellökött magától, négyszer, vagy ötször keltem fel aznap éjjel és pokoli fáradtság tört rám, mire Veled valahol a pályán mentünk.

  Az tuti, hogy mire odáig eljutottunk, hogy aludni kellene, én nem bírtam. Nem azért, mert melletted feküdtem és a Cas és Dylan-t néztük, ami mellesleg egy szívemhez borzasztóan közel álló film, hanem mert előzőleg Keldával nem volt valami kellemes. Nem bántom, mert csak a legjobb barátnőm, és imádom tetőtől talpig a hisztijével együtt, és nagyon sokszor kihúzott a csávából, de ez az egy tulajdonsága... mindegy is, szóval mikor felkeltem, leültem a konyhában, naplót írtam és rágyújtottam, minél Kristófabb szagom legyen, a naplómnak is. Kristóf befordult a fal felé, mire én is odajutottam, de nem voltam szemét, nem rúgtam le az ágyról, inkább odabújtam vattacukorszerű fenekéhez és nyakon csókoltam.

  Puszilt már valaki igazi medvét? Kb ilyennek tudom elképzelni, mikor valami olyan dolga van, de nem zavarja, ha valaki hozzányúl. Kellemesen alszik tovább, szinte "szeme se rebben" mint egy igazi játékmackó.

  Másnap reggel 3:40kor majdnem kivágtam a telefonját... nem piacra kellett menni? Megy a halál, alszom tovább, növésben vagyok, tanulnom is kellene, meg gondolom anyukája is szívesen fogadja, ha a menyjelöltje kicsit besegít. Ere megkapom, h nem kellek. Kétségtelen, hogy kerestem Márti néni társaságát, talán mert ő az egyetlen nő a lakásban, de valahogy azok után, h apukád kissé spiccesen jött haza... Igen, határozottan jó kedve volt. Atiku pedig mintha haragudott volna rám valamiért... vagy mindig ilyen mogorva?

  Azt az egyet meg kell hagyni, hogy a fiad félreismertem. Azok után, hogy első alkalommal milyen egy kómás bunkó volt, most kifejezetten segítőkész lett. Nem akarok nagy feneket keríteni a dolognak, de mintha megpróbálta volna helyrehozni az elbaszott beszólást. Az tuti, hogy mikor mentem le hozzád a piacra, ő kezdeményezte a dumálást és elég jól elfogadta a véleményem, ha volt valamiről. Sőt, elég gyakran egyet is értett. Nem reagált le, ha valami rossz volt, vagy nem tetszett neki, meg sem szólalt.

  Igaz, a buli után megzabáltam a banános sütit... :) de ha egyszer annyira finom volt!!! Kicsim, szerinted a fiad végignézte volna, ha bejön és tényleg bugyiban kellett volna biliárdoznom? Mondjuk elég nagyot nézett, és nem igazán sietett ki...

  De rád ütött, az tuti! Klassz srác, még részegen is olyan kis csendes, mint te. Asztalnak is tökéletesen megfelel a lavór felett hajolva, mint ahogy tűzszerésznek. Nincs még egy ilyen bolond, aki össze akar kötni három huszonötöst, meg a száznegyvenest!

*

  Amiben viszont Téged nem tud utánozni, az a szerelmeskedés. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, nem is érdekel, de ennyire jó biztos nincs, akár a te csináltad, akár nem. Csak legyek én is olyan mázlista, mint exed volt, hogy egy olyan gyereket szülhetek neked, mint az első! Igen, nem titkolom, de én szeretnék egyszer szülni, minden hülye támogatás és pletyka ellenére, vagy pénzhiány és hogy mennyi köztünk a korkülönbség, nem érdekel. Ha egyszer szeretem, akkor ez van, nem mondhatom azt, hogy ne haragudj, nem szeretelek, holott megdöglök utánad.

  Meg akartam tudni, milyen az igazi szeretkezés, nem az a vad kefélés, hanem az összebújós, szerelmes szeretkezés, ami a filmekben is van, a ponyvákban. Átmentem gumibabába, mert úgy hajtogattál, ahogy akartál, annak ellenére, hogy néha feszített, mert annál már képtelenség a nagyobb terpesz. Vagyis azt hittem, hogy képtelenség, mert te megtartattad velem, sőt, nagyobbra is feszíteted.

  Mesés volt, ahogy elengedted a lábaimat és lassan rámfeküdtél, arcod a nyakamban volt, és élvezhető ritmusban merültél el bennem újra és újra. Megbabonázott minden egyes levegővételed, azok az apró hangok, amiket hallottam, a forró tested, az egyfoma ritmus hosszú perceken keresztül. Jó volt újra veled, és ha ma belegondolok, szinte bizsergek megint. Igen, igazi szerelmeskedés volt, ebben biztos vagyok, mert te mutattad nekem, Szerelmem, és amit te mondasz, és igaz, az úgy is van <3.

  De hogy másnap megtapasztalni egy órás vadulást? Sikítva élveztem fél órán át, a közepétől a végéig, amíg csak térdelni bírtam. Szakadt a víz rólunk, de nem bírtunk megállni. Utolsó pillanatban rántottad ki a szerszámod, és sikerült összekenni az ágyad... Azt sosem fogom elfelejteni!

  De a végén nem úgy csináltad, mint mindenki más! Simogattál, főleg a fenekem és a derekam, mert tudod, hogy azt szeretem, és csak lustán, kimerülten pihegtem. Betakartál, és megint összebújva aludtunk el. Mi mikor nem alszunk összebújva?

  Gyorsan eltelt az a pár nap, míg reggelente egyedül ébredtem, mert piacon voltál. Együtt shoppingoltam anyukáddal!!! Lehet hogy félreismert engem? Ahogy én a te fiad? Lehet, de mostmár látja rajtam, hogy nem vagyok olyan beképzelt liba, mint a többi nőd... Istenem, hogy tudtál te olyan értelmi csükkenteket összeszedni? (Mondom én... :) )

  Szóval jövő pénteken hogy oldjuk meg a bálat? Hozol kaját? Vagy majd együtt megyünk kilenc után? Akkor már nem szabadna kint lennem az utcán, nem hogy veled!! Ejnye, de rossz kisfiú vagy, jó hogy el nem rabolsz, kedves Szerelmem!!! <3