picture

picture

2016. október 6., csütörtök

Eső

  Téged várlak, Kristófom, esőben, hóban, fagyban, fázik a lábam, mégis felmelegít az izgalom; mindjárt itt vagy. Vajon ma mit fogunk csinálni?
  Bevásárlást terveztem, amiben kell a segítséged; cipők. Tudom, az őrületbe kergetlek vele, azonban szeretem, ha veled vagyok, bármit is csinálunk.
  Elfelejtetted elhozni a hajgumim és a zoknim... pont fázik a lábam és kócos vagyok. Szereted, ha öszzevissza áll a frizurám, tavasszal is mondtad, mennyire jól néztem ki úgy. Nekem mindegy, a tiéd hogy áll, mert mindenhogy tetszel. Ráadásul az a pár őszhajszál sármossá tesz!
  Mikor érsz már ide? Lesem, mikor látom meg azt a fehér autót, ami már oly sok szerelmes csókot és ölelést látott az elmúlt másfél évben. Várlak!
  Mikor már? Jaj, annyira izgulok! Újra veled lenni, csókolni a málna szádat, együtt vacogni a hidegben, ha szexisen, zsebbe dugott kézzel megborzongsz, jobban a kabátodba bújsz. Hiányzik minden mozdulatod, amit másfél hónapja nem láthattam, nem érezhettem, nem foghattam át a vállad; mellettem meleg otthonra lelsz, biztonságra.
  Úttalan utakon autózol, szakadó esőben, ahol senki sem tudja talán: hozzám jössz. Rólam sem tudják, de ez benne az izgalmas, igaz? Mennyi autó, ember megy el mellettünk, családok, egyedülállóak, gyerekek, akik másokat sem vesznek figyelembe, csak mennek a dolgukra. Biztos mások is várnak a szerelmükre, ahogy én!
  Hol vagy már? Nagyon fázom! Melegíts fel az öleléseddel, tüzelj fel a csókoddal, ne kelljen itt állnom az esőben! A cseppek csak lomhán alázuhannak a tócsáknak, a fák jobban remegnek, mélyebben hajladoznak, míg engem átjár a fagyos szél, de én várok rád kitartóan!
  Egy autó kereke csapja fel a vizet az aszfalton, olyan fehér, mint a tiéd! De nem te ülsz benne, nem a te csinos arcodat látom... az egyik szomszéd hölgy, aki a gyerekeit viszi iskolába.
  Tényleg jössz? Már biztos közel vagy, talán egy másik utcában! Reménykedve várlak, mikor érsz már ide!

2016. október 6.