picture

picture

2017. február 24., péntek

Részlet egy újfajta énből

  Mostanában sokat gondolkodom, hogy az új életem miatt több időt kellene szakítanom az írásra, publikálásra. Kiagyalni magát a történetet nem nagy kunszt és ha van egy kis szellemi szabadságom, meg is teszem, ám lejegyzetelni nem olyan egyszerű, ha az embernek egy rendesnek látszó, mosolygós hárpia a főnöke... Képtelenség megszabadulni tőle, mert a paranoiád kialakul; mindig figyel valahonnan, hogy azonnal beléd köthessen, ha nem dolgozol megfeszített tempóban napi tíz-tizenkét órát. Vigyorogva közölte; nálunk nincs nyolc órázás, itt tíz órákat kell nyomni! Legalább a fizetés megérné! A fővárosban, olyan munkahelyen, ahol komoly terhelés nehezedik rád, nyúznak a munkatársak, mert vagy nem értik, amit mondasz(titokban ufóul beszélek hozzájuk, szerintem), vagy azzal cseszegetnek, hogy "hazaehetsz, de akkor az állásoddal játszol", ilyenkor gondolom meg, miért nincs nekem egy rendes, NAV-os barátom, akire rábízhatom az efféle görény szemétládákat! Lenne pár hely, hová szívesen meghívnám, míg dolgozom!
  Szóval nemcsak az írás miatt vagyok kibukva, mert nincs alkalmam lejegyzetelni...! Fiatalon parás a megélhetés? Könyörgöm, ez tényleg egy ennyire rossz hely lenne? A meghökkentő válasz: IGEN! Nem várnak tárt karokkal, sem végzettséggel, sem nélküle, örülhetsz, ha megkapod a nyolc-kilencszáz forintos órabért, de az ezresedért már meg kell küzdened! Mások hibái miatt kell szívnod, de ha felemeled a hangod, akkor hazugnak neveznek és fiatalnak, mert alig van hivatalos munkatapasztalatod? "Ez az élet!"-mondják sokan, de közben élvezd a mindennapokat, járj szórakozni, tanulj, aztán rúgj be, mert most vagy fiatal! Ne bánd meg, ha harmincévesen még nincs lakásod, vagy gyereked, mert te az életet élvezted, a fiatalságot. Jah, hogy gondolnod kellett volna a jövőre? Tizen-huszonévesen? Erről ki mesélt?
  Az ember kihaló faj, hiába szaporodik most nagyon gyorsan. Sokan csak szülik a gyereket, de sem eltartani, sem megtartani nem akarják/tudják. Ilyen kevés fizetésből nemhogy félretenni, megélni sem lehet egy egészséges párnak sem, egy kisbabával pláne!
  Mindenki ellentmond saját magának, és a másiknak, aki csak azt akarja, érezzem jól magam. Mindent mértékkel? Ezt mond légyszi a főnökömnek, meg a párom főnökének, meg az összes főnöknek, aki keze alatt fiatalok kerülnek esetleg pszichiátriára, vagy menekülnek a híd alá és nem is akarnak dolgozni. Ezen körülmények közt én sem szívesen teszem, de az utóbbi napokban átrágtuk magunkat pár alternatíván, és döntésre jutottunk; számít a jövőnk, számít, hogy közös legyen a jövő, és számít az is, hogy ha nem is az elkövetkezendő száz évben, de nagyon nagyon sokáig együtt maradjunk, aminek az alapján most kell gondolkodnunk, huszonévesen. A tényleges pénzfélretétel, ne kelljen hitelt felvenni, nem akarok egy életen át olyan házban élni, ahonnan bármikor kitehetnek! ÉN JÖVŐT AKAROK!
  Nagy szavak egy kis csitri szájából, de mellettem van egy csodálatos fiú, akivel nem csak szerelem, barátság, de egy életre szóló, gyűrű nélküli szövetség is kialakult annak érdekében, hogy a gyerekeink és az unokáink és azok gyermekei büszkék legyenek ránk! Igen, az Ő apjuk, anyjuk, nagyapjuk, nagyanyjuk volt az, aki abban a rossz helyzetben is képes volt megállni a saját lábán, mikor mindenki más ismerős gyereket a nagyszülei neveltek fel, ugyanis a szüleik dolga az volt(amennyiben ismert az apa/együtt vannak a szülők), hogy megkeressék azt a pénzt, amiből a gyesen lévő nagymama neveli az unokáját. Nem nevel gyereket? Sajnálom, nekem ez személyes tervem, és a párom is apuka szeretne lenni: karatéra akarja járatni a gyerekeit, az ő lánya lesz a legfaszább csaj a suliban, és a fia olyan vállas lesz, mint ő. És én, az anyjuk, büszke leszek rá, mert megcsináltam! Nem fog megállítani senki és semmi, pláne nem egy ilyen karrierista, egoista, puszta szórakozásból másokat piszkáló ember!
  Meg  fogja tudni, mennyire gyűlölöm az olyan embereket, mint Ő, mert feleslegesek!

  Ha tetszettek a szavaim, ha nem, ez egy őszinte vélemény volt egy alig huszonéves lánytól, aki pár hónapja kóstolt bele a felnőttek igazi életébe, és marhára nem tetszik neki, ahogy bánnak a korosztályával, vele. Leginkább az bánt, ha valahol adnak egy esélyt, ott akkorák az elvárások pár napon/órán belül, amire csak hónapokon át lehet felkészülni! Gyakorlat kell, ami nekünk nincs, vagy nagyon kevés. Nem hajlandóak a betanításra, megkövetelik, korbáccsal a kezükben, pedig néhányan még gyerekek vagyunk, akiknek túl gyorsan kellett felnőnie(most az elkényeztetett, felsőbb osztálybeli kölykökre nem vonatkozik ez)! Ha nem kezdünk saját életet, megkeseredünk, mire körbenéznénk; "hahó, én még bulizni akarok", késő harmincasan azzal a bizonyos idővel fogunk versenyezni, ami ellen ember még nem győzött, és már késő lesz! Nem azt mondom, hogy bánjanak velünk, mint a hímes tojással, de a főnök ne parancsoló legyen, hanem vezető! Más dolog valaminek lenned, vagy csak annak érezned magad, hatalmas különbség, amin meg fognak lepődni, mert néhányan képtelenek ezt a kettőt megkülönböztetni!
  Segítsd a munkaerődet, hisz ők az alapod! Segítsd a fiatalokat, hiszen ők a jövő! És ha nem vagy rá képes, bolondulj bele a pénzedbe, amit a munkaerődön, a fiatalokon kerestél!

  #düh #értetlenség #kérdésesjövő